Posted by
Posted in

Egy mondat megbotlott

Mikor a tél hópelyhe kivirágzik és a csikorgó hó úgy szikrázik, akkor fürdik meg az izzadó lét, kendőbe törölve meg az arcképét. Zsibbad az agy, cikázik a gondolat, szeretne mondani valami fontosat. A szó lecsúszik a szája szélén, felőrli önnön magát az örvényén. Öröm és fájdalom hosszú vágtán, egyensúlyoznak a sors-barázdán. Billeg az ige és […]

Posted by
Posted in

Tavaszt zengő

Edit Szabó : Tavaszt zengő Zöld fűszálak ékesen díszlenek, föld aljzatát belepik teljesen, tavaszi napsugár fénye ragyog, gyorsan megindulnak új hajnalok. . Harmatnak cseppjét a Nap szárítja, virágok szirmait bontogatja, nyílik a liliom és a rózsa, átveszi hatalmat az illata. , Színpompás pirosban és sárgában virítanak ők kert pompájában, színük és illatuk elvarázsol, pillangók szárnya […]

Posted by
Posted in

Bűvölet

Bűvölet A kövekkel csacsogó hullámok zaja, part menti fák titkokat suttogó hangja, vágyakról mesél, sejtelmes gyönyört ígér. Csillagok reszkető fénye még felragyog, kelő hold sugara játszik ezüstlanton, ezer kis szikra gyúl szívünk rejtekében. Te vagy a föld, az ég, a menny és a pokol, a végtelen síkság, hol nyugalom honol, a szivárvány, amely ezer színben […]

Posted by
Posted in

Hazám, hazám…

Már ’848 –ban is… (Anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes) A hit, minden területen át kell, hogy hassa az életünket, A hit az, mi szilárdan rögzíti a molyrágta életünket… A hit, minden területen át kell, hogy hassa az életünket. Ember! Nézz magadba, van-e lelkedben magyarsághoz tartozó érzet? Ember! Magyar vagy, ha hiszel, légy erős, itthon […]

Posted by
Posted in

Az utolsó nap

Az utolsó nap Nem lát már mást, csak szürke falakat, alkonyat fest kint lámpavasakat, tudja vége,- nincs miért küzdeni, nem érti, a sors miért bünteti. Tág pupillák, megtiport becsület, cellájában kicsinyke feszület, itt lesz ma az utolsó vacsora, mellé Óbor a legjobb cimbora. Tudja nem bűn, hogy hazáját védte, rá a teremtő áldását kérte, látta […]

Posted by
Posted in

Az én utam

Az én utam Utak, vonalak, hol egyenes, hol görbe, semmiből hirtelen a látómezőbe keresztezve egymást, titokzatoskodó, semmibe vesző, és egyre hosszabbodó. Valahol egy vonal, vagy talán egy görbe, sors-utad mutatja, így jár körbe-körbe, itt-ott a sávok egymásba gabalyodva, már őrá figyel – lélegzet- visszafojtva. Göröngyös kissé, néha döcögős, fájó, élet-tragédiáknál riadót fújó, de az én […]

Posted by
Posted in

Alkonypír

Alkonypír Bíbor aranyban tündöklő sugarak, igéző a szikrázó fényzuhatag, mint hócsipke, zúzmara ül a fákon, alkonypír terül a meseszép tájon. Fenyvesek susognak kósza szellővel, kacérkodnak a ciklámen felhőkkel, hólepel csillámlik alul a földön, a Nap még rápillant, hogy tündököljön. Varázsos pillanat, csendes a vidék, megragad ez a fenséges ősiség, hirtelen sötét lesz, ellobban a fény, […]

Posted by
Posted in

A szív sebei

A szív sebei Oly édesen tudtál becézni, csókolni, ölelni, boldog voltam veled, – vagy csak én hittem, hogy szeretlek, és te is szeretsz. Oly hirtelen lett vége, még ma sem látom tisztán, – mi okozta e fordulatot? Félig kábultan gondolok rá, az elmúlt órákra, elszállt boldogságra. Gondolataim visszafelé repítenek, kicsit még elidőzöm az emlékek visszahulló […]

Posted by
Posted in

A múlt árnyai

A múlt árnyai Álmaimban még vissza-visszajárok, szerettem az ódon tanyavilágot. A völgyben lent, egy vén fűzfa üdvözöl, felismer ő,- midőn nekiütközöm. Ágai óvón bújtatnak, becéznek, zizegő levelek hozzám beszélnek. Nem áll a ház, mely oly kedves volt nekem, a táj is ködös megfakult, fénytelen. Az ismerős, szeretett föld oly kihalt, csak a csend beszél hozzám, […]

Posted by
Posted in

Más volt az a tavasz

Más volt az a tavasz Hűs szellő suttogott, álmodó hajnalnak, napsugár bujdosott, hol rügyek pattantak. Ibolya illatán, tavaszi ébredés, szabadság villan át, tartva a fény felé. Azt a régi napot, dicsőség övezte, az ifjúság harcolt, győzelem követte. Hősies tettüket, magyar szívek rejtik, őrzik a nevüket, soha nem felejtik. Más volt az a tavasz, a szenvedély […]