Fehéren, Némán, Szelíden: Megállok Melletted. Nézek a végtelenbe, Fátyolos szemedbe. Veled sírok, Nevetek. Lelkem terhes. Mondd: Milyen a terhes lélek? A születendő lélek? Szülhet? Születhet? Elvetél? Remél? Válaszolsz? Nem. Te sem. A többiek sem. Sóhajtok: Elmentél. Könnyebb lettem? Vagy Nőttél terhem?
Vallanék Töredelmesen egy szóban: elég! Jönnek! Akarnak! Téged! Védelmet! Élelmet testnek, léleknek. Minek? A mának, Mamának, papának. Holnapnak. Holdnak, Napnak. Ah dehogy! Nem is akarnak Téged. Tudatlanul, Tudat alatt, Csak remélnek. Fogatlanul, Fogalom híja. Pedig Volt, Van, És lesz! Dögvész, Ravatal, Hiéna.
37 perc 27 fok. A város megfagyott. Csendéletek sora. A padon bágyadt pöffedt pár. Rezzenéstelen zöld lombkoronák. A roller sem siet. Egyetlen kis rózsaszín bukósisak, a maga tán 6 évével döngicsél el mellettem, mint egy nyughatatlan méh, aki ebben a virágporos júniusban még jóllakni nem tudott.
Ha más nem is, Ti vártok ugye? Drága hegyeim, Megyek! Nyomban ott leszek! Öleljük majd egymást újra, Mint egykor. Zúgó patak. Zöld takaró. Selymes szó. Semmi harag. Kövek. EMBEREK. Rejtsetek el! Szeressetek! Várjatok meg! Megyek! 2015.06.15
Ki- gondol Át, vele, bele. Ki- játszana: Gyere! A színtér: Játszótér Mesterkélt. Tervezett tervezet. Eltökélt Tökölés. Akaratlan erőtlen. -Kényszerből Jöttem. -Láttam. Féltem. Éltem. Miért ne(m)? Kérdtem. Kértem: Ejts! Veszejts! Felejts! Engem. Magad. Léted: Múltad, Jelened, Félszed. Nevess! Keress! Mást Ha Tudsz, Önként Szeress! (2016- egy korábbi zsenge)
Egyszer volt, Hol? A bükki kerek erdő közepében. Úgy esett, hogy nagy lárma kerekedett. Csődület az éjszakában. De pszt, hallgassuk csak: Szentjánosbogárraj közeledik, zeng az erdő. Milliós tücsöksereg nyűvi rendületlen a vonót, miközben lassan a félhomályban feldereng egy kis lapulevél hintó. Hat Szúnyogcsődör húzza, Futrinka hajtja: – Gyí, lusták! Előre, lakodalom lesz ma még! És […]
Ma aratok, Holnap tán alulról szagolom ibolyám. Szépen rendezett sírkertem Ki gondozza tovább? Igaz, ha hagyom Ezer szócsokrot dobálhattok rá: Örökre, Emlékezünk, Nem felejtünk, Szerettünk. De nincs tovább. Újkori fejfám… A gyászoló sereg Töredék lesz csupán. Ki igaz volt, Sírhalmomra Csak az dob majd földet, Fehér rózsát talán.
Félre! Lép, Dob. Ide! Add! Magad! Nekem! Csín, Báj, Kecs. De kérem, Hol erkölcsös ez? Egy a Lator És egy a Céda. Elszakadt a cérna. Semmi sem szent, Mindenki álszent!
Japán cseresznyevirág Illata lengjen körül, Ha éjjel tör rám. Ha megtalál, Úgy talál, Ahogy jöttem: Némán, Üresen, Mezítelen. Hurkákkal combomon, Hajjal a fejemen. Ártatlan, Névtelen Préda leszek. Nyakamra láthatatlan köldökzsinórt szorít; Riadtan, utoljára Kinyitom szemem, Nézem az űrt, Majd elhalkul minden: Sötét marad Minden további Nappalom, éjjelem.
A magány társaságában kavargó gondolatok. Csendben öklendezve, kiköpök néhány mondatot. De marad mindig kétely. S a métely. Rág. Nyomában, mint szűrő rácsain Elfolynak kéretlen, kelletlen Kellemes, kellemetlen Álmaim; Cseppjeit kortyonként nyeli a föld. Barázda elsimul. Béke honol. A szél magot vet. Virág nő. Bánatot arat a jövendő, Szüretel a halál, A végítélő.
