Rózsa Iván: Egy bugris kocsis Idétlenkedett egy kocsis a tévében: Szerinte más, de nekem ez a véleményem. Ha már ilyen a modora, üljön fel a bakra! Csapjon a lovak közé, várja a munka! Budakalász, 2017. december 8.
MI A TITKA… Ez itt nem a reklám helye, mégis meg kell, örökítsem, miként változtatta éltem fogorvosnőm varázskeze. Kezdetnek csak annyit mondok, ajtaján szokatlan tábla; ilyet én még sosem láttam: “Kérjük, hangosan kopogjon!” Megrökönyödéssel néztem; invitálnak egy orvosnál? Három szóval feloldották belőlem a feszültségem. Én, ki fogorvostól félek, határozottan kopogtam, ajtó tárult, s mosolyogva elém […]
Rózsa Iván: Csomag Mikuláskor Egy pécsi karácsonyfán lóg… Hoppá! Az eszement! Óvodásokkal tetette föl e remek díszeket… Ott fityeg hát most feje, mint ál Mikulásé: Amit ezért kap majd, csak az övé lesz, senki másé! Budakalász, 2017. december 8.
Rózsa Iván: A harag nem jó Vén majom, megharrachudtam rád: Megalszik a tej a szádban, a nemjóját! Soha nem dolgoztál; csak lapítottál, hadováztál: De még nem késő; fogj lapátot: a munka vár! (Vagy az ágytál…) 2017. december 8.
Köd szállt le az ólmos égből, szürke ködben minden szürkül, az ég a földhöz közelít, borzongás ráz mindenkit, dér száll védtelen ágakra, utcakőre, a válladra, dermed a szél rejtekében dérvirággá gömbölyödve.
Remegett minden ízében, mikor azon a télen a fagy védtelen törzsébe mart, s a váratlan vihar ereje legszebb ágait letépte. De az ég e szenvedést nem küldte rá hiába. Erejét meghagyta, s ő fájdalmából új tavaszra ébredt, érezte a napfényt, s már tudta, sebeiből új élet fakad.
Nyitott lélekkel álmodom, testem avarba süppedő anyag, fölöttem fehér bojtfelhők között az ég kékkel pásztázott szárnyalak. Késő őszi álom ez, balladája lassú elmúlásnak, változásaim rapszódiába szőtt zenéje, madárszárnyú bojtos ég alatt.
Fényképezte: Magerusan Adrian Szomjaztad az esőt, jött és megitatott széles tenyeréből, nap perzselt, kósza fuvallat enyhítette homlokod tüzét. De jött a pusztulás. Téboly döntését nyögték vergődő életek. Menekült, ki erővel bírta, s a dombról rémület kínjával tűrte elsüllyedni a templomot s az iskolát. Nőtt a víz, súlya ágaid törte. Míg hatalmas koronád fénytől búcsúzott, gyökereid […]
Mindig jobb időkre vágyunk. A jelent átszeljük, kapkodva, mint a hal, kit légszomja hajt. Nyűg, bajlódás súlya terhes, s a teher ma kínos, ahol érjük, ott tesszük le. Az idő ma pénz, ezt megtanultuk, s az erkölcs? Ó, kérem, a régi elfogyott, s az újat méretre vágjuk. Ki mint veti ágyát, belőle úgy részesül. […]
B. Mester Éva NAPSZAKOKBAN reggel álomfoszlány párnám alatt rám csókolja mosolyomat ágy melege körülölel pirkad már de nem enged el ébred a Nap fut a fény is évszakokkal kergetőzik egyenként méri a napot ki tudja hogy mennyit kapok hány esztendő fogja kezem kísér el míg megkeresem álmomban a valóságot valóságban meg az […]
