“Ifjúságom széthordta más. Most: újraépül, napra nap.” (Petrőczi Éva: Egy Jeszenyin-témára) álmomban “ő” halkan így szólt hozzám fiatal leszel megint ha akarod de a tapasztalat hullámhosszán állítanom kell ezt te is tudod újra kezdhetsz majd minden elölről az idő síkot te választod meg a hosszú és tartalmas szövegből munka család gyermek mi értelmet nyert új […]
haikuban Az igazi vágy előszobája mindig egy remek álom.
– Te és én – Keresem arcodban az arcom, s szavadban a néma igazam. Világi testedben a lelkem: Tebenned millió önmagam. Látom a vöröset a kékben, s a maradandót az anyagban. A közelit a messzeségben, s Tebenned végtelen önmagam. És csendben hallgatom, ahogy nyugtalan szavak riadtan rebbenek csepp ajkadon: „Gyöngy voltam Tebenned – önmagam”. Szekeres […]
– Ember – Az ember talán nem más, csak könnyed, múló hangulat. Leng körbe, kis szobákban, s azt megunva: kinn a világban. Fel, égre tör, s le, a mélybe önmaga alá hull, merül. Így játssza el pergő sorsát, halhatatlan rapszódiát hagyva múlandóként hátra nyughatatlan utódjára. Ütemre dobban, ver szíve, s szünetben foszlik semmibe. Honvágytól ég […]
a szürke ég alatt mégis színes lehet a világ a csendes magányban még zenélnek lelked húrjai
az éjjel sötétje vágyat álmot hordoz magában a dalok sóhajok valamiért vagy valami ellen
őt mondd meddig szeretheted kérdezte tőled az élet te csendben lehajtod fejed mint kit a sors megigézett s a válasz bár ott lapul már szájad szegletén csak mormogássá halkul talán csak a remény mi él még benned ott belül úgy szívtájékon jól elrejtve megváltás lesz-e legvégül az életed utolsó perce a válasz kérdéssé szelídül hetyke […]
Most nálam mindenhol napsugár van. Rólad álmodom! Lét! Most az emberi, omlóban van. Ne hagyd meghalni!
Csend feszül lelkemben, sötét éjben utam vesztettem! Rét mily szép zöld tenger sok kis virág. Ők pitypang csodák!
Tánc Együtt Forogva Lassú ütem De botladozva. Jössz? Várlak. Mint egykor. Borozva ott hol megláttalak!
