Fecske László: A kakas balladája Reggelek reggelén, Hajnalok hajnalán, S még annál is korábban talán, Trónjára lép Ő. Ő, ki délceg, fess vitéz. Kinek fejében dúl a büszkeség, S egy csöppnyi ész. Taraja vöröslik, akár a tüzes Lenyugvó nap fénye. Ő az udvar legkiváltabb lénye. Fejét magasan tartva, koronáját mutogatva Jelzi, hogy ő az úr. […]
Fazekas Imre Pál: Őszidő szimfónia 1. ha megrezdül a tölgyek koronája égalja névtelen sugalma lobban gyűrű kerül az esti holdsugárra ahová benéz az ősz nagy titokban ahol kék volt az ég még vasárnap fények játszottak levélen s a lombban kis vörösbegy dalolt a láthatárnak virágmilliók nyíltak nyugalomban csillagok szelíden égtek az estben ökörnyálak úsztak […]
Boross Teréz Ilona: A világ csengése Erõss Zsolt emlékére I. pikolóval furulyával hegedûvel harangokkal énekelnek a sziklák kõhúrjai II. ó halljátok erdélyi hegyek havasok sirassátok azt akit messzi szél hozott sirassátok ballagó fáradt fellegek a vándor magyar lelke hazaérkezett csúcsok koronája kísérte sokáig hófehér csend végtelen fohászig öröm égi pásztor hajolt le a földig farkasok […]
Rab Ferenc Levente: Egy maláj sirály pipázik Égi fellegek uszályos hajója Egy maláj sirály, rászokott a bagóra. Füstölgött göcsörtös pipája, Amerre vitt útja, mindenki látta. A maláj sirály túl sokat szívott a dohányból, Túl sok szufla fogyott ki a fehér dolmányból. Egy mámoros nap végén nagyot koppant, Mikor egy fregatt fedélzetére pottyant. Nézzétek, emberek, mily […]
B. Mester Éva: Versben akartam Meg akartam írni egy jóízű versben míg nyitva vannak a szívek, a sebek, hogy ősszel is nyílhatnak tavaszi virágok, a zálogcéduláid is mind érvényesek. Aztán egy másikban, borongósabban, hogy várat építettem, sötét ablaka van. Menekülésnek tűnt, ami vívódás volt. Már tudom. Sajnálom, becsaptam magam. Ismeretterjesztés lesz a harmadikban. Az én […]
Néhány lépést hátra. Keret formál, Nagy totál: Képtelen. Elhiszem. Néhány elvesz(t)ett DNS Ledéren hever. A maradékon rágódom. Mentolos szippantás. (Leg)közelebb, Vissza.
Tűnékeny fehér leplek: Tündérek, Szellemek, Jó és rossz boszorkányok vagyunk. Villanunk. Elillanunk. Hallunk, Hallgatunk, Együtt szenvedünk, Megsimogatunk, Mosolygunk Hogy aztán Láthatatlanul sírjunk. Néhány tollvonással Enyhülést adunk; Miközben koldussá vált, Meggyötört lelkünkkel Mi is csak szeretetre vágyunk.
Hát így: Minden hitt Avítt. A szép Rút, Az igaz Hamis
Ott volt először ő, A Gyermek, Aki szeret: Apát, Anyát, Önnön magát. Aztán jött a Nincstelen. Tekintete homályba vész, De fürkész: A gyűrű, az óra… Vajon mennyit ér? És itt volt az akrobata. A kapaszkodók között egyensúlyozva várja elismerő pillantásomat. Aztán a Férfi: Középkorú. Vagy egy tucatnyi liter tejjel a kezében. Erőt és békét sugároz: […]
Mint az ősz ezerszínű falevelei, hullnak most földre drága, magyar anyanyelvem legszebb szavai. Időről időre összeszedem, Sorokba rendezem őket. Emlékül nektek, Hant alatt nyugvó Nagyjaim.
