Posted by
Posted in

Advent első vasárnapjára.

Advent első vasárnapjára. Mintha tetszhalálból ébredtem volna Nem tudtam,hol vagyok Mennyben, vagy pokolban? Háló-ruhám ázott az izzadtságtól Testem még reszketett az álmosságtól A reggeli szürkületet Áttörte egy keskeny fény nyaláb Szemeim előtt árnyak köröztek Melyek úgy tűntek, mint füst-karikák A távolból harang hangja hallatszott Hívó szava talán Rorátéra hívogatott Biztos ez bizonyítja Éltem még a […]

Posted by
Posted in

Csönd pelerinemben…

(Septolet) Csönd pelerinemben ücsörgélve Bámulok… nézgélve. Fejem üres, Vadkutyám rühes. Létem színpadán, Lét-létrám fokán, Örökbe-maradván… * (Senrjú) Tán’ gondolkodnék, De fejem üres, kutyám… Színpadon vagyok. * (3 soros-zárttükrös) Lét létrám alsó fokán, vagy… elkárhozva, Innen már rég’ menekülnék rohamozva… Lét létrám alsó fokán, vagy… elkárhozva. * Mi a fenére gondolhatnék, amikor nincsen mire! Ugyan kire […]

Posted by
Posted in

Tűzlány

Edit Szabó : Tűzlány . Fényes ruhája úgy tüntet, szép teste magától lüktet, mozdulata csodát ígér, tűztáncot jár, bár nem ledér ! . Hosszú haja száll a légben, gyöngyöt fűz az ő fejére, táncruhája fodrokba kap, a zene magával ragad ! . Lány, aki elfelejt mindent, lány, akit a zene ihlet az ő saját világába, […]

Posted by
Posted in

Egy sír, mely meváltoztatta az életet.

Márti úgy érezte, ami most vele történik, egy pergő film. Egy ismeretlen lány, ki most egy istenháta mögötti falu temetőjében ül, egy ismeretlen falusi öregasszony mellett és bámul egy ismeretlen sírt. De, hogy lehet ismeretlen, mikor az ő újdonsült asszonyneve van rajta? Épp ésszel előbb fel kell fogni Kije neki, ez az ősz hajú, töpörödött […]

Posted by
Posted in

Pelsőczy Katalin: Adjatok

Válasz a félelem árnyaira – – Adjatok szavakat szívembe! – százat, Had üdítsem föl kiknek lelke fáradt. Hadd legyek lágy öröm mely viszonzást nem várva Gyöngy ragyogásaként terül rá a tájra. Legyek kedves mosoly mit Magadhoz ölelhetsz, Engedő csöndjében szép békére lelhetsz… Legyek lélekparázs tábortűz lángjában, Egy ember se fázzon jeges magányában. Bújjon soraimhoz erősödvén […]

Posted by
Posted in

Pelsőczy Katalin: Reggelem

A reggel illatai kúsztak szobámba Nem hivalkodón, csak kulcslyuknyi réseken… Megcirógatva álmos orrcimpámat, Megcsúszva még megtörő fényeken. Kedves-könnyeden érkeztek hozzám A kiskanál táncolt a bögre falán, A fahéjas kávé sóhaját figyelve Csöpp örvényével már ölelte tán. S érkezett hajnalnak – szeretet hangja – A reggeli kacéran várt az asztalon, Hogy ki járt a konyhában ily […]

Posted by
Posted in

Csak látomás / a temetőben

A temető csendje megidéz egy percre… Bárcsak itt állhatnánk egymást átölelve! Elmondanád nekem, van-e ott fenn élet, elmondanád, meddig vágy` vissza a lélek. Én is elmondanám, mennyire hiányzol, én is elmondanám, könnyek között, százszor. Egymásba font kezünk, s az “örökké” vágya, erőt adna neked, s nekem, e világra. Tudom, csak látomás… De itt élsz szívemben, […]

Posted by
Posted in

Példázat

Hányszor a diadal mámorában fürdött pillanatnyi győztes? Pilátus kezét mosta boldogan, szakálla lobogott az elégedett farizeusok hadának. Lapítottak a cinkosok. Krisztus győzött mégis, tisztult a tanítványok lelke, küldetésükre felkeltek, hitet hirdettek…

Posted by
Posted in

Gyászmunka

(fél év után fiam halálára)   Váratlan törnek elő a könnyek, páratlan fájdalom él mélyen, számtalan emlékkép bukkan fel, áldatlan állapot, ha egyedül vagyok. Ésszel talán lassan felfogom, mégsem nyugszik a szívem. Nem terhelhetem a környezetem, nem tehetem a vállukra ólom terhem, temetem mosoly alá gyászomat, teszem mindennapi dolgomat, mégis a háttérben ott marad, vérzik […]

Posted by
Posted in

Szeptemberi tűnődés

Kacéran kacsintanak a kert színes virágai, érett körték súlyától hajlanak a fa ágai, az indián nyár hősége túlzón tombol. Holott halódnak a sárguló levelek, szomorúság sír a hűvösödő esteken, a csalóka csodára biztos lecsap a törvény, hiába kérnéd, várj ősz, ne jöjj még, mögötte les, borzongat a zord tél.