Kell egy pici szikra, ahhoz, hogy tűz gyúljon, kell egy kis lendület, hogy mozgás induljon! Volt egy jó lendület, mely ösztönzőn hatott, s örömet szerezni tett máris baktatott. Nem versenyként indult; nem lett díj kitűzve, csupán a jó érzés, szándék lett felfűtve. Csodás alkotások seregét meglátva, kipattant szemekből az öröm szikrája. Boldogság örömet okozni […]
Erdők, mezők között pereg az életem. A csodáknak száma köröttem végtelen. Minden fán és bokron ezernyi a hajlat; a sok féle águk, más-más lombot aggat. Vad kórók, virágok ringnak a zöld gyepen; katlan ül a völgyben, csúcs kéklik a hegyen. Forrásokból erek, patakokká nőnek; a vízmosta dombok, az aljba ledőlnek. Madarak röpködnek, ülnek az […]
Közel hetven éve enyhe tél volt nálunk; február végéig még havat sem láttunk. Ám, ekkor hirtelen, hullott egy arasznyi. Mondtam is bátyámnak: menjünk már szánkózni! Menjünk, de hát mivel? Nincs szánunk semilyen. Deszkát fűrészeltünk, szegeztünk serényen. Kötél is került rá odább huzigálni. Gyorsan elkészült az. Siettünk próbálni. Ól fölött ott […]
Mátra jobb szélénél van a pici hazám. Déli Nap sugara hátulról hull reám. Keskeny a völgyi sík. Dombok vesznek körül¬; a természet szépe e tájra tömörül. Felhőt fésülgetnek hegygerincek fái; vihar kuszáltan, ott ritkán tud átszállni. Mintha festegetne a természet keze minden völgy és oldal színskálával tele. Távoli gerincek kékeszöldet játsznak; […]
Az idő-óra rugóját valaki túl szorosra húzta, vagy a kerekei lettek túl nagynak alkotva, mert az előre haladása igencsak rohanó. Mintha nyeldesve lennének, oly észrevétlenül tűnnek el a hetek – az évekbe, évtizedekbe gyülekező – hónapokban. Nem tudom, feledékeny vagyok-e, vagy elégedetlen? De olyan az érzésem, hogy alig éltem, s az évek úgy futottak tova, […]
Sodrásban 2015 : Amatőr költők antológiája, 2015 http://mek.oszk.hu/14900/14916
Mindenen túl Még a fülemben cseng az a döbbenetes csend. Ajtócsapásod hangja suhintott, mint szablya. Szívembe döfött a kés, hiányzó dédelgetés. Üresebb üreges űr magányra mély magányt szül. Zagyvábbnál zagyvább a zűr, sorsod sorsomra ráül. Lélekcsitító csendünk örökké együtt rezdül.
Velencei hexameterek Tó szeme nyílik reggel, röppen a nádi poszáta. Ébresztőt, riadót fúj, kérdőn csörren a hangja: Hajnalod új lesz-e? Itt ér mégis a régi mederben? Téged kérdez a nádzizegés: – Ó, újra remélsz még? Tetszik a játék? Hexameter-sors. Ennyit is kértél!
Januári alkony Lassan nyúlik a kémény-árnyék a kertben, Lomhán mozdul az est a tétova télben. Eltűnt arcok felhői lebbennek a szélben, róluk gyakran álmodunk, de mégis ébren – Újra elment valaki, most múlt egy éve – Némán kiáltok az elolvadó képre: Velem maradsz, tűnődő lelkembe égve, mit számíthat a test, mi már tetemmé lett? […]
Vergődő vigasz Itt kucorgok létem vermében, felém nyomuló falak tövében tenyerembe rejtem arcomat. Halkan sikolt a konok kétely, elfojtott dühök torkomban. Tehetetlen tétovaság gyötör, lábam előtt nyílik száz gödör: át hogyan, hogyan ugorjam? „Talán a hang, talán a szó, talán a vers üt át a félelem falán…”
