(Hommage á Kék Duna keringő) Egymásba fonódó életek, testemen a színes erezet, szívemben összefolyt iszap: ringadozik a Szőke Tisza. Aranyló, fodros haja meg-meglebben, artériák remegnek hullámzó keblemben. Kékes vénákon át hömpölyög párjához a vad, kék öltönyös. Túlragyogva minden urat, így lép színre a vén Duna.
Foszladozó nyáridőben szél söpörte fák tövében lapul az Ősz hegedűse, zöldül még a rétnek füve. Elsöprő a húrok hangja szél kócolja a hajamat, zizegnek a falevelek madarakkal útra kelnek. Búcsú nélkül széllel szállnak köd fátylába burkolódznak, kezet fog az ősz a nyárral varjú károg a határban. A hegedű tovább zenél széllel együtt […]
Az azték Állt az azték az utcának hideg kövén, kábán kémlelte Tenoctitlan főterét, a várost, mi gyermekből harcossá nevelte, a várost, mit porrá hódító had égette. Nem akarta elhinni azt, amit látott, mert romba döntötte benne a világot. Nemrég még tündöklött a tóra épült város: büszkén menetelt a sok álarcos harcos, kezekben bunkó, fejeken madár […]
A hétköznap is ünnep, A veled töltött pillanat. Nincsenek szerepek, Megjátszott életek, Mi vagyunk a nevetés, Oly természetes, A Te meg Én. Nem börtön ez, Nincsenek rácsaink, Az élet öröme rádkacsint. A csendben ülni szótlanul, Érintem körbe ujjaid. Látom, elmereng, Gondok emésztik , Az elme partjait. Néha mint hétköznapok, Küzdő harcosa, Megismerjük egymás kínjait. A […]
Ellopom az időt, hogy több legyen, A percekből óra legyen. Ha velem vagy elrepül, mint a pillanat, A csend ellepi a napokat. A szerelem ideje végtelen, Nincsenek órák, nincsenek másnapok, Csak fénybe töltött nappalok Velünk van az idő, a jelen pillanat, Ülj ide mellém, öleld át a derekam. Forog az óra körbejár, ne fürkészd a […]
Emlékek sokasága, Az élet polcain, Emberek, helyszínek, Helyükre kerültek, Elpakolom őket, Letörlöm a port, A múltamon. Emlékek a múltból, Kezembe akadnak, Feltűnnek régi, Elmosódott képek. Régi barátok, Családom képeit, Mind itt találom. Gyermekkorom, Édesanyám arca, Mosolya embersége, Velem maradt, Örökségül tőle. Múltam polcain, Találkozik a jelen, Összeköti őket, Az emlékezet. Magasba nézek, A polcok felett, […]
A mi kenyerünk puszta kenyér, A neve szerelem. Két kezünkkel bedagasztjuk, Szeretettel állni hagyjuk, Megkelesztjük, simogatjuk, Szerelemmel betakarjuk. Kenyerünket, frissen sütjük, Lágyságát befogadjuk. Asztalunkon megterítjük, Szeleteljük, elfelezzük, Óvjuk, védjük, megbecsüljük. Szerelemben, együtt esszük.
Nincsen egyéb kincsem ezen a világon, nálad drágább sincsen, kit szívem vigyázzon. Mint madár az égen, veled szabad vagyok, tudom én már régen, érted élek s halok. Látom a szemedben, abban megtalálom, mit eddig kerestem, minden vágyam, álmom. Szerelmem irántad a fénylő nap tüze többet nem kívánhat, a földön senki se.
Az vagyok, ki szívével érez. […]
borúsan sóhajt fel a nyár július havának derekán alkonyatkor meg-megáll napszítta mezők határán tüzes nyilai az esővel káoszba borítják a felhőket szikrázó szélviharral söpörnek fülledt éjszakai földeket dús lombok alatt elpilledt disszonáns tücsökzene ciripel feketéllő vizek fényiben sápatag holdsugarak ringnak el virágillatot lehelnek a rétek régmúlt korok mámora ébred madár dallamokban révedezve pilletánc kering a […]
