Posted by
Posted in

Szohner Gabriella A kereszt (haiku füzér)

Szohner Gabriella:  A kereszt    (haiku füzér) Egy fa volt tiltott kezdetben, mi keresztfát ácsoltunk belőle ember alkotta büntetésre állított embertelenség izmokat tépő vértől ragacsos, kínzón fullasztó gyilok alá állsz, viszed, megrogysz, elesel, felállsz – Isten átölel keresztre feszülsz halálnak adod magad – eléred a fényt nincs irgalom, ha ráfeszítesz másokat hasad a függöny Kép […]

Posted by
Posted in

Szohner Gabriella Jégcsapok

Szohner Gabriella: Jégcsapok A folyó csendes méltósággal ballagott. Nem volt fecsegős kedvében. Az idő kellemetlenül hideg lett, s bár még nem fagyott, a víz közel állt a dermedéshez. A sekélyesebb részeken itt-ott megcsillant egy picinyke hártya, ami majd növekszik, hízik, és lassan eléri a víztömeg közepét. A folyó tudta ezt. Most még nyaldosta a parti […]

Posted by
Posted in

Ez nem az a sivatag

Ó ez nem az a sivatag Hol csikorog a kő a talp alatt Néma vidék ez. Még csak nem is az a tenger Hol a szél kerget. Más, nagyon más e táj. Lehetne akár az űr. Nem járja hang. De fény sem. Minden világok Legsötétebbike jutott neked: A magány csöndje ez. A világok között létező […]

Posted by
Posted in

Ember kéne…

Ember kéne… Nem csitul úgy Földünk kínja, ha sírásunk csak körbemossa! Nem kéne más, csak jóval jobbnak lenni, bűnöket többé el nem követni, letenni múltat és jelent, csak hinni kéne a végtelent, és menni, menni az időn által szüntelen hittel, akarással. Gyilkos kór, ártás, viszály se kéne, csak emberséges EMBER kéne, aki a rossznak ellenáll, […]

Posted by
Posted in

Ha

Ha felhő lennék, esőt sírnék, könnyeiddel egyesülnék. Ebből egy nagy tavunk lenne, melyben tested megfürödne. Ha szellő lennék, szárítnálak, simítnálak, csodálnálak. Elbújnék göndör hajadban, elvesznék az Illatodba. Ha napfény lennék, ölelnélek, melegemmel hevítnélek. Felgyújtanám a szívedet, éltető fényt adnék neked. Ha fa lennék, úgy óvnálak, árnyékomban vigyáználak. Megvédnélek minden bajtól, hideg széltől, nagy vihartól. Ha […]

Posted by
Posted in

Új élet

Rideg reggel, hűs hajnalon zörögtek a kis ablakon. A bábaasszony, mint annyi máskor, mint a múltban vagy százszor. Tudta már, hogy mért keresték, tudását már jól ismerték. Kint egy asszony dideregve, “Jöjjön, drága”, szólt sietve. “A menyem várja, már szülne, vele az Isten segedelme.” Mentek hát a poros úton, át a mezőn, át a hídon. […]

Posted by
Posted in

Párizs ( Egy szerelem halála)

Párizs szikrázó kék egén akkor éppen megtört a fény, s fáradtan bolyongtunk a Champs-Élysées-n. Majd a Szajna parton át ittuk a város monoton zaját. Az eső áztatta Eiffel-torony túlemelkedett a holnapon, és már előttünk pompázott a mesés Louvre múzeum. Néma hallgatásba zuhant köztünk a bántó, buta csend, és a büszke szerelemváros, tudtuk, már semmit nem […]

Posted by
Posted in

Üveghegyen innen és túl

Tekinteteddel mikor a távolba nézel, látod, amint egy óriás feléd lépeget. Ott őrzöd még tarka képzetedben a csodás meséket és az üveghegyet. Midőn útjára kelt a színes képzelet, s hitted, hogy jó lesz majd megint, elporladóban szép gyermekálmaid, mert a valóság rútul arcul legyint. Piroska épp a haldokló erdőket rója, hol a farkas már régen […]

Posted by
Posted in

Ki mondja meg ?

Ki adja ránk cifra maszkunk, létünknek óvó fátyolát? Ki mondja meg, hogy meddig élünk, és hogy mi van odaát? Ki ad vigaszt a fájdalomban, és törli le fájó könnyeink? Ki számolja tovább, ha elmegyünk, csodákkal s búval telt éveink? Ki ölel át a két karjával, ha a miénk már oly erőtelen? Ki suttogja majd fülünkbe, […]

Posted by
Posted in

Angyalka

Angyalka Emlékszel még, hogyan szólt rég parányi csengője, az volt a szép, bennünk a lét megremegett bele. Terülve szét, fenyőnk díszét forgatta meg tűnőn, a fénye még, akár a jég, csillant a gömbökön. Futott tova, de illata fenyőnek ága volt, az éjszaka, mint egy csoda, szívünkön áthatolt. Csilingelő dalába szőtt tündéri álmokat, melyek mögött a […]