57
visits
0
comments
Posted in
Első falevél hangtalanul földet ér, megborzong a fű.
Értője a világnak úgy lehetek, ha lelkemmel látok, a szem néha csal, színekbe rejtett hangulatokból, míg szomját oltja, lelkem túlnövi földi igényeit, emelkedem, hogy megtaláljam istenem.
http://index.hu/kultur/cinematrix/2014/02/18/rambo_utan_clooney_is_magyarul_szaval/ 2014-ben a Margó Irodalmi Fesztivál keretén belül a videó helyet kapott a fesztivál ideje alatt a Petőfi Irodalmi Múzeumban Zárolt emlékezet a szenvedés kapujában álltam zörgő csontok temetkeztek míg ketrecágyban feküdtek némán megfeszítették az Embert tekintetük lehúzott ablakán tejfehér üreg semmi ég jaj láncolt testtel feküdtek némán elhallgatott emberiség Meghurcolt emberekre, a pszichiátriák megkínzottjaira […]
( zeneszerző Czinege Ádám ) Nőikar BOROSS Teréz versére. Előadják : LUX AETERNA Nőikar – SZABÓ Eszter (cselló ) Vezényel :DÉNES-WOROWSKI Marcell Hangmérnök : VENÉCZI Zoltán
Ha ideje jön a kóborlásnak Rimbaud is tudta üres a lelked lankad szívverésed rálépsz az útra erődből már csak erre futja ronggyá nyűtt napjaid számolatlanok kezed zsebedben nincs mit keressen lábad parancs nélkül jár világot szemed szűretlenül tárol éjjel égsátor fölötted reggeled ott szép ahol éred talpad mosdatlanság marja mezítláb lépsz mosott aszfaltra […]
Még csillogott a harmat az eperfákon, de a főutcán már árva lélek se járt, a mezőre tartó szekerek nyomában az út pora is régen a helyére szállt. Az óvoda felé csak mi ketten mentünk, uzsonnás táskám és én, néha feléje pillantottam, mint első szerelmére a kisdiák, kék színű apró pléhtáska volt , elfért benne […]
Ma láttam vérezni a hajnalt, mikor öléből kifordult a Nap, és elindult isteni útján az égen, tudom, ezt teszi nap mint nap, az ő törvénye, melyet betart, hogy jól működhessen a világ. De hogyha meghal, oda minden, osztozni nem kell már a kincsen, az se lesz, aki sírját ássa, hamva ráhull a vak világra.
Enyém, tiéd, másé, ki tudja hányan jártak itt, az ember könnyen feled, csak az idő tartja számon, de ma nem képes megszólalni, mint Bábel tornyának építői, túlharsogják egymást a lábnyomok, mi eddig ép volt, ma porladni látszik, szem elől rejti szürke homok.
Esik. Ablakomból nézem gondolatok nélkül. Jó ez az álmos semmittevés. Eleven ritmust dobol a csend, dallamot keres, hogy verssé legyen, nem kell most a rím, nem kell a szó, hallom zenéjét, és ez olyan jó!
Nagyanyánk idején jó kenyeret ettünk, naponta egy malomkeréknyi fogyott, szüleink az asztalhoz nem ültek gonddal, hogy a családnak jólessen minden falat. Délutánonként suhanc testvéreim az erdőből száraz ágakat hoztak, a kemence mellé rakták rendben, mert a kenyérsütésnek járt a tisztelet. Nagyanyánk mindig szombaton sütött, vasárnapra legyen friss kenyér, pénteken este megfőzte a krumplit, annyit, […]