Művek

Szomorú fűz Szomorú fűz hajol a felszínre, hosszú, nehéz ágai húzzák lefele. Évtizedek történéseit hordozza, látta, érezte, tapasztalta, s talán a jövőt is megjósolja: egyre hosszabb lesz, egyre nehezebb, törzséből a forgács már repedez. Levelek hullanak, bensője korhad, szíve pedig megtörik. Elfogyott a tápanyag, nincs több napfény. Egyszerűen elmúlik. Föld alatt emlékeznek csak a gyökerek. […]

Múló gondolat Távolodok Tőled, ahogy az idő múlik, ahogy a vonat zakatol, messzebb leszek Tőled. Láthatatlan jeleket adtam Neked, túl sokat, hosszú hónapokig sóhajtozott a szívem, sokszor könnyeztem, volt, hogy emiatt nem éltem. Mai napig néha megszorul a torkom egyedül egy kávéval a kezemben, mert tudom, szereted. De két csésze soha nem lesz. Nem lesz […]

A takaró alatt Ahogy lehunyom a szemem, egész lényed megjelenik előttem. Engem nézel, senki mást, szavaidban rejtezik a vágyódás. Egy takaró alatt fekszünk ketten: suttogás, kuncogás, egy apró érintés, ajkunk mozgása hallatszik még, de ezen kívül semmi. Vér kopog a fülben, az idegek vékonyodnak, nedvesség gyöngyözik bőrünk alatt. Megrészegít az illata, az íze, mindene. Titokban […]

L’amour Talán nem vagy több egyszerű múzsánál, de a gondolat, a sok talán csábító. Csábítóan vonzó, néha meg egy bestia. Egyoldalúan is szép persze, mert születnek csodák, és általa alkothatok. Alkotni pedig jó. Mindig újat és mindig szebbet. De ha nem vagy több egyszerű múzsánál, ne is akarj több lenni. Maradjunk így, legyen egyoldalú, és […]

Honvágy Az idő múlik, az érzés kövül a testben, (mert) nem akarja, hogy elfelejtsem. Már benned él, a részeddé vált, árnyékában a honvágy vár rád. Egy hiány. Érzed, még sincs ott. Egyedül vagy egy súllyal a lelkedben, és új társsá válik a magány. Nagytálya, 2020. június 17. Ég és föld periódusa

Elhalasztott randevú Langyos szellő közepette sétálok Veled, egy kedves erdőben virágot adok Neked. Egy lépést teszek, s megfogom a kezed. Meleg, puha, kölcsönös. Lelkünk tükrében csillog a vágyódás. Ezt akartuk: ketten, csendben. Szónak miért lenne helye, ha nincs rá szükség? A mi szavaink a pillantás és az érintés, abban van minden, minek látszódni kell, amit […]

Az utolsó pillanat Az Ég beborul, a Föld könnyezik, a Remény fénye épphogy előbújik. Halványul minden, és közeledik a sötét. Sötét, sötét, sötét… Teljes sötétség. A világ elfáradt, sóhajt, mit senki sem hall. Senki. Változtatni ki akar? Senki. Ehhez egyedül én kevés vagyok, ezért elfogadom. Egy kívánságom van – ha lehet: Az utolsó pillanatban Veled […]

Érintés Ablakon bámulok: Napos. Langyos. Szép… Derekamra fonódik egy kéz. Suttogod: „Nagyon csinos vagy!” Rádnézek. Mosolyod felvillan. Gondolatom máris az, hogy megcsókoljam. Egy pillanat lenne. Nincs itt senki. Csak Ő és igéző szemei. Nagyon nehéz megállni. Már fáj. Szétnyílt, dús ajka vár(na) rám… A lelkiismeret hangja visítja: Állj! Ablakon bámulok ki újra: Borús. Rideg. Csúf… […]

Napocska Felejteni. Kellene. De nem tudok. Gondolataim mindig Rólad folynak egy véget nem érő forrásból, mely néha talán apad. Igen, apad. De soha ki nem szárad. Bár vágyom rá. Nagyon. Mert ettől belül folyamatosan hanyatlom. Gyengülök. Sírok. Sorvadok. Pedig ennek az érzésnek a legjobbnak kellene lennie, mégsem érzem annak. Kutamból talán más is akarhat. De […]