Posted by
Posted in

Emlékőr

hangulatzene a vershez Emlékőr   Nem emlékszem mosolya vonalára, nem emlékszem a simogatására, nem emlékszem mondatokra, hangjára   Arra emlékszem, amikor mosolygott, a világ szebb hellyé lett, emlékszem illata bennem oldódott, ahogy levegőt vett   Arra emlékszem, érintésével betelni nem tudtam, hangja hallatán egyszer remegtem, másszor aludtam   Emlékőre lettem e kincseknek amit bennem hagyott, […]

Posted by
Posted in

Szeged

Titok hozott a napfény városába A nap tüzében újjászületni Életem delén, szívem csodákra vár A Tisza-part csendjével betelni Hol köszönt az ősz, és bíbort fest a nyár Ragyogó csoda, öröklét csillaga Röpke gondolat száll a víz felett. Álmot perelt, hol zúdult a vén Tisza S párába burkolt harmatot szedett Rímekkel bolyongó lelkek mítosza. Szemembe könny […]

Posted by
Posted in

Emlékezés röviden…

Éjszakai vízió versben és apevában… Már csak emlék vagy nekem, de benne vagy a múltamban, Én még nem feledtelek, benn vagy éjszakai víziómban… Emlék maradtál, Múltam része. Álmomba Vissza Jársz. Csak Emlék Vagy múltból. Álmomban élsz, Szívem nem felejt. * Emlékszem, veled milyen jókat eveztem a boldogság tengerén… Amíg velem voltál és szerettél, én voltam […]

Posted by
Posted in

Gerbeaud

Gerbeaud Sokan sokfélét gondolnak ha meghallják a Gerbeaud nevet. Van, akinek a pesti előkelő cukrászda jut az eszébe, van akinek a cukrászdához fűződő szerelmi történetek, fiatal fiúk és szórakozni vágyó módos asszonyok találkahelye rémlik fel. Kevesen gondolnak Gerbeaud Emilre a cukrászra, akinek a nevét viseli a hely és egy sütemény is. Elárulom nektek, hogy nálunk […]

Posted by
Posted in

Egy kaptafán az öregségünk?

Az öregségről versben, apevában és 10 szavasokban… Ahogy körbenézünk, feltétlenül. Bár, nem teljesen leplezetlenül. Mind öregszünk… olyan féktelenül. Az Idő Foga már Annyiunkat Kikezdett… bizony. Nem is értjük, csak nézelődünk, Hogy mivé lettünk… és kételkedünk. * Az élet, ma már nem is emberi, egy lidércnyomás, Olyan, mint amikor a ködben rohansz és koppanás… Tehetetlen lét, […]

Posted by
Posted in

Az országúti vándor

A hajnali köd nesztelenül, lassú léptekkel Oson át a nyálkás, a nedvességtől csöpögő Útszéli fák között, versenyez a kikelettel És a betonúton mutatta, hogy ő az erő. Az út olyan lett, mintha egy termoszból Gőzölgő, forró kávét kilocsoltak Volna, hogy ki ne lássunk a köd sugarából És az úti vándorok lassacskán haladtak. Korán keltem, úton […]

Posted by
Posted in

Örök románc

Villan az emlék, szép volt a nyár ültünk a parton, s öleltél már. Kezed simított, bomlott a blúz – huszonegy voltál, én meg csak húsz. Pillangók szálltak, s hajlott a nád feledtem már, hogy bárki meglát. Éledt a férfi, ébredt a nő – tanúja volt az öreg fenyő. Ártatlan szívem, lopva sajog azóta létem veled […]

Posted by
Posted in

Trianon

Látjátok feleim, szemetekkel, mik vagyunk Íme, Por és Hamu vagyunk Ez maradt, na meg a dicső múltunk Csak ülünk a romok felett Elhinni – képtelenek Még kapaszkodunk: ’ Mondd, hogy igaz sem volt’ Mondd, hogy meg sem történt hogy a hazámat darabokra törték.’ Pedig már száz esztendő lassan Mégis itt ragadtunk, egy pillanatban. Istenem! Taníts […]

Posted by

A zsíros kenyér

Akai Katalin                             A zsíros kenyér (Igaz mese, a régmúltból.)                      Oly sűrűn kavargott a szürke, szénporral és füsttel kevert köd, hogy délután már az iskolaudvarra sem engedtek ki bennünket. A tanteremben vidám zsibongás volt, mindenki elővette uzsonnáját, amit otthonról hozott.  Csak Erzsike a fekete hajú, sovány, pipaszár lábú roma kislány nem hozott semmit. Félre […]

Posted by
Posted in

Édesanyám csókja

 Édesanyám csókja, érzem, ahogy adja, illata takarta, életem sebét. Óvott fúvó széltől, ködbe sem engedett – Csókolnám kezét. Hajamba túrt kuszán, átölelt jó anyám. Az ajkával puhán, egy csókot lehelt súgva homlokomra, a szemét lehunyva – emberré nevelt. Örömét ma látom, könnye harmatában, kezét megsimítom. Ó, már hogy remeg. Életem kísérte, édesanyám csókja – a […]