Posted by
Posted in

Szeged

Titok hozott a napfény városába A nap tüzében újjászületni Életem delén, szívem csodákra vár A Tisza-part csendjével betelni Hol köszönt az ősz, és bíbort fest a nyár Ragyogó csoda, öröklét csillaga Röpke gondolat száll a víz felett. Álmot perelt, hol zúdult a vén Tisza S párába burkolt harmatot szedett Rímekkel bolyongó lelkek mítosza. Szemembe könny […]

Posted by
Posted in

A múlt varázsa…

TANQ –ban… Torz idő a múlt, Kopott sírok porosak. Kínban szenvedés. Vonat halad, kattogással, Lassan, vágányjavítással. * Múlt nem ismeret, Súlyos lélekszegénység. És elbutulás. Áthaladunk szikes réten, Madártáncot látunk éppen. * Reszket a tudatunk Szembejön velünk a jövő… Az arcunkba nevet. Nagy Alföldünkön haladunk, A nap ránk süt, biz’ izzadunk. * Álmok égben jártan, Bizakodva, […]

Posted by
Posted in

MÚLT

Versben és európai stílusú haikuban… Az időm erős karja szorításában vagyok, Szabadulnék, ezért én lobbanó tűzet, szítok… Pardon! Szítanék én, de hogyan is kell? Nem tudok… Magamnak én tartozok… így a múltamért fizetnem kell? De, sajnos harcban állok a vörös szőnyegem szélével… A lelkiismeretemmel intézzem… éljek békével? Sétálok magamban a sáros betonúton, Csúszkálok, és csak […]

Posted by
Posted in

Múltnak fénye… 1.

Pókháló-fátyolba szövi lelkemet az időm… Tűröm, mert gondoltam, talán van még elég időm, A nagy kérdés fenn áll, és az, az, hogy a múltról, hogy érzek, Lehet fénytelen, kifakult, de… halovány emlékképek? Elgondolkoztam és ennek szárnyán repül a képzeletem, Előbányászom magamból az összes régi emlékképem… Gondoltam, sok még az én időm, ha én úgy akarom… […]

Posted by
Posted in

Eldorádó

Keresem az utamat, Hogy befolyásoljam a múltamat? Keresem az átjárót, Hogy megleljem a nagy Eldorádót… Hol lelem az utamat, Hogy befolyásoljam a múltamat? Hol lelem az átjárót, Hogy találom meg az Eldorádót? Vecsés, 2002. szeptember 20. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Pillanat

Nem létező időrészecske… Minden pillanat múlt és jövő, A jelen nem mérhető idő. Valamit mi, már vagy megéltünk, Vagy mi még nem… de majd megéljük. Pillanat varázsa a jelen, Ez nem mérhető idő elem. Vagyis ember nem jelenben él, A tiszta múlt az, mit annak vél. Budapest, 1998. január 11. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Múltra hallgatni?

Versben és európai stílusú haikuban és tankában… Lehet minden… jól sejtem, hogy minden elveszett, Pedig szerintem ennél jobban is lehetett Volna, de mit a könny már lemosott, elveszett! Ha embernek bőven volna, -sok- örömkönnye, Ha nem folyna folytában, az a bánat könnye, Még végül jó dolga lenne, talán örökre! * Mikor van késő? Mikor végső […]

Posted by
Posted in

Múltba révedés… 2/2.

Versben és európai stílusú haikuban… Egyre többször érzem, ahogy öregszek, milyen romboló az enyészet, Életemben mindig döntenem kellett, elfogadni szélső végletet… Ilyen tudással és, ha, így haladok, meg fogom én érni a véget? * Rossz úton jár az, Aki álomvárban él. Múlt, realitás. * Ódon falak is Omlanak, nem mesélnek… Már nem regélnek. * Megfoghatatlan… […]

Posted by
Posted in

Múltba révedés… 1/2.

Múltunkba révedés, maga a lélek haladék! Mindenkinek más az átka, de van-e menedék? A távolság sűrű ködétől nem hallatszik messze a csengő, Feledés homálya beborítja, eltűnik sok emberöltő. Nekem, ami jutott, egy lecsupaszított szálfa, És még abba is benne van milliónyi szálka. Válaszra várva nézzünk fel arra… kék égre, Révedjünk el eme végtelen messzeségbe Elmerengek, […]