Tovább és tovább Tarkulva tűnő hóvörös pirkadzó égnek tókéknyi lentje. Fakulva tűnő porbarna alkonyzó égnek fűzöldnyi fentje. Örökre éjszín éltelen hegycsúcs alján piros emberek. A három haiku, a három rész sorrendje tetszőlegesen variálható.
Valahol, vonat zakatol, mozdonyom füttye rikolt, Mozdonyom nehézkesen vontatja… sok életvagont. Hah! Megint itt van egy újabb életállomás… Ma este pihenünk, nincs elvakult rohanás. („bambuszliget”: vu-csüe – 5,5,5,5 = Rímképlet: xaxa) Lét-vonat fékez, Itt egy állomás. Lét-vagon terhes, Lesz-e megnyugvás? * Bármit is mondhatsz, rohanvást jő a közeledő éjjel, Kérdés, hogy a nagy ígéret előjön-e […]
A poétáról versben és HIAQ –ban… Este van, csak ücsörgök önmagamba, Karcolgatok még merített papírra. A mécsesem álmosan hunyorogni kezd már, fénye gyengül, Én is kezdek álmos lenni, érzem is a pillám nehezül. * Este van, már sötét, Ilyenkor írok szépeket. Mécses kanóc leég. * Maradandó szavak, Írásjelek, gondolatok… Utókor olvas-e? * Lanyhuló figyelemmel, gyenge, […]
Alkonyi bíborfény kápráztat, Lelkem, a bíborfényen vágtat. Szemem szikrázik, majd’ káprázik, Lelkem bíborfényen utazik, Sötétes árnytól nem ódzkodik. Az élet alkonyán, a lanyhult bíborsugarakba révedek Ülök karosszékben, nézem falevelek… ahogy földet érnek. Jő az éj, közeleg, fejét kapucni borítja, éjfekete… Majd megyek, leszek a csillagösvény nagy magyar fenegyereke… Vecsés, 2013. május 29. – Kustra Ferenc […]
