Csak még egyszer
még egyszer, ha újból,
újra látnálak,
mint kútba csobbanó kis
gyümölcs - élő üzenet,
mindent elmondanék
én,
a szememmel,
szemed sugarának
Nem szólnék, csak
nézném, szép arcod
rezdüléseit nesztelen
letérdepelnék előtted,
lélek temploma
gyönyörű szerelem.

Lengyel Szabó László: Merengő

A tél elmúlt.
Igen élünk,
a hófoltok alatt a fű, leledzik,
Bordák lugasában
Verdes a szív,
lila-színű Nap, egy merengő alkony
szélén.
Bujkáló Hold szalad,
szádból kilopja a szót,
amit nem mersz mondani:
Gyönyörű és Rongy az élet.

A tél elmúlt.
Igen, élünk...
De létünk, egy kifeszített fonal
föld és ég között
feszülő húr,
amin az áramló idő
játszik szimfóniát.
Ellentét a Világ
éles kés, gyenge virág
merjed hát kimondani:
Gyönyörű és Rongy ez az élet.

Lengyel Szabó László: Tűzbe lobogni

Nézem ezt a görcsbe rándult
nyarat.
Stressz tavak fenekéről
düh buggyanás - feltör,
szétrobban.
Fekszem a Napon,
fázik a szívem.
Szerelmetes-szemű
állatkák körüllihegik
testem,
este sem temelletted
fekszem.
Jéghegy közepébe
befagyva, beégve.

Olvassz ki nyár,
olvassz ki, kedves.

Hagyj tűzben lobogni
hagyj tűzben elégni,

Emberek szívébe
beégni

Emberek szívéből
sohasem
kihűlni.

Lengyel Szabó László: Csillaghabos fövenyen

Lépked a ló velem,
Éji-tengeren,
Csillaghabos fövenyen.

Hold-rózsa fényben,
narancs-lilás,
őszi estében

Őszi estében
keresem,
hajdan volt Kedvesem,

S nem értem
hogy szaladt el
ilyen hirtelen

minden:
ifjúság, barátság,
Szerelem.

Lengyel Szabó László: Fékevesztetten

Hát mond, mi vagyok én neked?
Izzó torony vagy imbolygó
hústömeg?
Mi vagyok?
Felhők negatívján átszűrődő domboldal
vagy
zuhanó madár a sörétes ég alatt.
Most kikerics a világ
Ősz kéklik,
elömlik a rét fölött,
halódó Nap,
ultramarin és lila

Arcod tűnik elém,
NEM FELEDHETSZ.

Lengyel Szabó László: Vágta

A tél, fehér lovait
elengedte.
Paták dobbannak,
Képzeletbeli házunk
ablaka alatt.
Bent ágy,
nézem nyomodat,
az összegyűrt pillanat
gödreit,
a valóságosat,
a képzeletbelit.
Távoli dobok.
Hómezők.
Borz éjszaka, a mellemen
vacog.
Kidob magából mindent,
a tenger,
ami könnyű lebegő
a fény átszúrta homlokod,
a fövenyen hordalék,
csigaház,
szerelem.

Lengyel Szabó László: Fáj a világ...

Fáj a világ.
Szomorú-szemű -
te légy a lidocain
nekem.
Elalélt napok;
Kaland-e a lét?
Több talán?
Sóhajok hídján suhanok,
a lét dadog,
fölém hajolnak lágyan,
bágyadt angyalok,
arcukra
orgonát csókolok.

2006.

Lengyel Szabó László: Felirat

Éj-mély csendben,
Magam,
magam vagyok
itt lent.
Szívembe bezárva,
ott vagytok mind,
mint drágakövek,
mindörökre.
Őrizzétek
emlékemet
szívetekben.

2006.

Lengyel Szabó László: Cím nélkül 1.

Az, hogy vagyok
tény
bár csak átmeneti
állapot
mégis létem bármilyen
gyalázatos
élni jó
amíg a nap
ragyog

2006.

Lengyel Szabó László: Cím nélkül 2.

Tenyerembe temetem az arcom
Arcomba temetem a múltam
Szívembe temetlek téged
Nem lázadok többé
Kibékülten várom a véget.

2006.