Lengyel Szabó László: Ne

Béna lett a kezemben a mozdulat
ahogy érted nyúltam,
húználak magamhoz - gumiköteled visszaránt.

Ne mondd? - te azért szeretsz?
Ha dühre duzzad karomban az izomsejt
és szerelmemmel összeverlek,
mondd? Makogsz-e?
Ne,
Ne hasíts gyolcs-kötőt
szent egedből sebemre,
és ha a havon elalszom,
csahos éjszakán
ne ébressz fel,
mert
tücsökszóval,
csillagfénnyel
álmodom.

Lengyel Szabó László: Ősz

Ez a méla kábulat
szíven üt.
Szeme fennakadt
pillanatfelvétel
volt a nyár
most
ravatalán kiterített
szép halott.

Lengyel Szabó László: Panelmagány

Esténként megtörődve
beletörődve - csendesen
ágyamban a fal felé
fordítom fejem
sírhatnékom van
és
nincs vigasz -
szemben a panel-falat
megtapintom
síri-hűvös
de érzem a falban
feszülő vasak
dühödt tehetetlenségét
milyen bizarr
vas-szabadság, beton ölelésben
panel boldogságban.

Lengyel Szabó László: Csuti
(Csuti János újságíró barátomnak)

Virágocska, csillagocska, holdacska
előttem, jelképeid spontánul
odavetett vázlata
A mindenséget öleled
Istenem, milyen egyszerű
kis csoda
miként visszahat
általa
A mindenség
téged
ölel.
Olyan ez, mint
egy kínai bölcselet,
Virágocska, csillagocska, holdacska
lelked letisztult, kópia
szinte ars poetica.

Lengyel Szabó László: Tisztulás

Vádollak, mert megkeseredett a szájam íze
a gyermek ízek: narancsszörp, sütemény, mandula
mind megzápult az ínyem alatt.

Áldozati ostya
TE
szép szerelem

rezzenéstelen
rebbenéstelen
kedvesem,
Kivetlek magamból.

+++

Homlokom a szeptemberi esőre kiterítem,
visszafelé számolok hetesével száztól,
marad kettő.

Nem kell a manna nékem,
sem a mézcsepp Isten nyelve alól,
csak ez az eső, ez a tisztító
és a hangod suhogása,
hogy megkapaszkodhassak benned,
Anyám.

Lengyel Szabó László: Tömjén és Kikerics

tömjén és kikerics
végtelen őszi rét
kitáruló végtelen ég

Harang szól -
a csendes estében
valahol

Fáj valami belül
nagyon

Hiányod, mint a
bennem hagyott
kés,
úgy sajog.

Lengyel Szabó László: Fény kútjára járok

Én a fény kútjára járok
Mert örökké szomjazom.
Világra kitárult ablakok
Szemeim,
emberek, rátok nyitom.

Múlhatnak korok, évszázadok,
csendes és viharos égbolt alatt
de a jó, a szép és a szerelem
értelme mindig örök marad.

Táguló világ, galaktikák
hintsétek rám csillagok porát
fény lehessek, világító
szívekben vakító jó...

Lengyel Szabó László: Vigaszcsillag

Az éji égbolton,
fényes holdsarló
öblében, gyönyörű
világító felhő úszik.
Homlokán fényes
vigasztaló csillag
ragyog.
Igen: vigasztaló
reménykeltő csillag,
mert gyenge és esendő
az ember, de győzhet még,
ha hite nagy.
Kitartó és
Szíve tiszta.