Híd a Drinán (1945)

Nincsenek véletlen építmények, olyanok, amelyek elszakadnak az emberi társadalomtól, annak szükségleteitől, kívánságától és fölfogásától, amelyekben keletkeztek, aminthogy az építészetben nincsenek önkényes vonalak és indokolatlan formák. S minden nagy, szép és hasznos építmény keletkezése és élete, valamint viszonya a településhez, amelyben emelték, gyakran viseli magában a történelem egybehangzó és titokzatos drámáit. Mindenesetre egy bizonyos: a kisváros embereinek élete és a híd között szoros, évszázados kapcsolat van. Sorsuk annyira egybefonódott, hogy különválasztva nem is lehet elképzelni s kimondani. Ezért a híd keletkezéséről és sorsáról szóló történet egyben a kasaba és embereinek élettörténete is, nemzedékről nemzedékre szóló történet, éppúgy, mint ahogy a hídról szóló minden elbeszélésben jelen van a tizenegy boltívű híd vonala, s középen fönn a korona, a kapu.
(I.)

Fordította: Csuka Zoltán

На Дрини ћуприла (1945)

Нeмa случаjних граћевина, издвоjених из љyдcког друштва у коме су никле‚ и његових потреба‚ жеља и схватања, као што нема произвољних линиjа и безразложних облика у неимарству. А постанак и живот сваке велике, лепе и корисне граћевине, као и њен однос према насељу у коме jе подигнута‚ често носе у себи сложене и таjанствене драме и историjе. Cвакако, jедно jе известно: измећу живота људи у касаби и овога моста постоjи присна‚ вековна веза. Њихове су судбине тако испреплетене да се одвоjено не даjу замислити и не могу казати. Cтога jе прича о постању и судбини моста у исто време и прича о животу касабе и њених људи, из нараштаjа у нараштаj, исто као што се кроз сва причања о касаби провлачи и линиjа каменог моста на jеданаест лукова, са капиjом, као круном, у средини.
(I.)

ISMERTETŐK

magyar musztafa

Három novellát, egy rövidebbet és két hosszabbat, szinte kisregény méretű elbeszélést tartalmaz Ivo Andrić kötete. Mindhárom írás a török világban játszódik, ám egyik sem emlékeztet a hasonló témájú magyar művekre, sőt, aligha lehetne nagyobb a különbség - mint épp e területen - a két nép epikája között. A 18. században játszódó Magyar Musztafa című kis novella a törökök oldalán (és az oroszok ellen) küzdő harcost, hőst mutat be, ám épp egy döntő csata előtt, abban a pillanatban, amikor rádöbben minden harc és hősiesség hiábavalóságára, arra, hogy "a világ tele van mocsokkal", minden értelemben. Az Elátkozott udvar egy mesélő kedvű szerzetesről szól, akit társai elsősorban órástudománya miatt tartanak sokra. Színes, hosszú meséire, amelyek legjava a sztambuli börtönben, az "elátkozott udvarban" játszódik, csak egy fiatal szerzetes társa figyel fel, valószínűleg ő is fogja azokat továbbadni, ha akad valaki, aki - ha meséken keresztül is, - de tisztán óhajt látni abban a zűrzavarban, amit a Balkán, a szerb, bosnyák, török összefonódott történelem jelent. A legderűsebb, bár úgyszintén tragikus felhangú történet A vezír elefántjáról szól, "aki" ugyan a városka lakóinak csak gondot és bajt okozott megakadályozhatatlan töréseivel-zúzásaival, ám "akihez", mivel a vezír kegyvesztése után ő sem maradhatott életben, a legszínesebb történetek és legendák kapcsolódtak, jeléül a történelem megbízhatatlanságának, át- meg átértelmezése oktalanságainak.

A kis kötet hatalmas, sodró epikát nyújt, amelynek igen magas esztétikai rangján túl az is érdekességet biztosít, hogy egy igen közeli, ám mégis szinte egzotikusnak tűnő világról ad számot, és - bár korántsem ez az író szándéka - egy korábbi korszakról szólván mai események és indulatok geneziséhez is kulcsot kínál.

Híd a Drinán

Mint a legtöbb magyarul is megjelent Andrić-művet - a szerb irodalom avatott szakértője, Csuka Zoltán fordította, magyarul is éreztetve a stílus szépségét, a nyelvezet gazdagságát. A történet a boszniai, Drina-parti Visegrádon játszódik. A folyó két partját köti össze az a karcsú, művészi ívelésű híd, amelyet még a 17. században a török nagyvezír, Szokolovics Mehemed építtetett egy olasz építőművész tervei alapján. Andrićot már korábban izgatta ennek a műalkotásnak keletkezése és sorsa. "A jeltelen híd" című novellájában ("A vezír elefántja" című elbeszéléskötetben) már felidézte a keletkezés és megvalósítás történetét. Már itt a maradandóság jelképe lett ez a híd. A nagy regényben azután az egész környék krónikájává tágult a történet: a boszniai nép megpróbáltatásának nyomon követése a török hódoltság korától az Osztrák-Magyar Monarchia emberöltőjéig. - Ez a hosszú idő művészien egységes történelemmé szerveződik. Szemléletesen ábrázolva a körülmények és az emberek változásait.

Travniki krónika

Nemzedékek sorsát ábrázolja 1806-tól 1914-ig. Nagyhatalmak küzdelme, tévhitek és téveszmék hullámzása, ahogy a történések módosítják a boszniaiak kisvárosi életét és létformáját. Olykor szatirikus képét is a kapjuk a világtörténelmi küzdelmeknek, valamint érdekes megfigyelések sorát arról, ahogy ezeknek híre és álhíre alakítja, torzítja a kisvárosi lakók tudatát.

Kisasszony

Szűkebb távlatban ábrázolja a lélektorzító fösvénység természetét.

Az elátkozott udvar

Sztambulnak (vagyis Isztambulnak, illetve Konstantinápolynak) óriási börtöne, ahol a bűnözők és az ártatlanul odakerültek egymásnak mesélgetnek élményeikről, emlékeikről, hajdani történelmi eseményekről. Mint a régi keleti mesékben, egymásba áradnak a különböző történetek, az egymást követő korok.