A 19. század egyik legnagyobb hatású dekadens (hanyatló), szimbolista költője. A polgári világ kisszerűségéből menekülő költő új kifejezésformát keresett és talált kozmikus, a világ fény- és árnyoldalait láttató szemléletmódjának. Érzékenysége
juttatja el az érzetek kölcsönös viszonyáig, ahol egyszerre fejezi ki a színeket, hangokat és illatokat, úgy, ahogyan azok valójában hatnak az emberre. A késői gyermek hamar elveszti apját. Édesanyja hozzámegy egy konzervatív szemléletű katonatiszthez. Ifjúkorában nagy tengeri utazást tett, s a déli tengerek vidéke iránt később is romantikus vonzódás élt benne. 1842-ben ismerkedett meg Jean Duvallal, egy középszerű színésznővel. Baudelaire bohém életmódjával majdnem az egész apai örökséget elverte. Gyámság alá helyezték. Hitelezői elől Belgiumba menekült 1864-ben. Vérbaja egyre inkább elhatalmasodott. Az ópiumhoz és a hasishoz menekült. Szélütés érte 1866-ban. Barátai hozták haza Párizsba.

Egyetlen verseskötetében, A romlás virágaiban a modern nagyvárosi élet ziláltságát és tragikus züllöttségét rajzolta keserű és markáns színekkel. A kötet mutatja az ember magányosságát a kapitalista társadalomban. Költészetét az ambivalencia jellemzi. A spleen, a fájdalom, levertség az adott valósághoz való viszonyt jelzi; az ideál a vágyott eszményeket. Baudelaire célja a polgári létből való elmozdulás akár a szakrális, akár az infernális felé. Együtt van költészetében az isten- és sátánkultusz, a transzcendens érték helyébe lépő szépség és a rút felmutatása, a plátói szerelem és az erotika, az életigenlés és a halálvágy. Flaubert szerint Baudelaire zenész és matematikus egyszerre, a francia líranyelv forradalmára. A magyar fordításban elsősorban a “zenész” érződik.