De szép a nap, mikor feljön a láthatáron
és mint egy robbanás, messziről ránk köszön!
- Boldog, akinek épp ily baráti öröm
a nyugovása, mely gyönyörűbb, mint egy álom!

Emlékszem!… Tűz-szeme alatt tó, kert virág
s minden mint dobogó szív zihált a melegben…
- Fussunk feléje, óh késő van, sebesebben,
fogjuk el legalább egy ferde sugarát!

De sohse érem el az Istent, egyre hátrál;
a győzhetetlen Éj már kifeszíti sátrát,
birodalma sötét, borzongó, iszapos;

sírok szaga kering a fekete homályban
s a mocsár partjain riadozva a lábam
kóbor varangyot és hideg csigát tapos.

Szabó Lőrinc fordítása

áhítat

Én drága Bánatom, légy jó, nyugton maradj ma.
Az Alkonyt hívtad, ím, leszállt, itt van, fogadd:
Setét legét a halk városnak leplül adja,
És békét hint emitt, amott meg gondokat.

Most, míg a csőcselék szívét kínnal maratja,
A mord hóhér, a Kéj, s vad ostort bontogat,
S rossz dáridón a nép az unt csömört aratja,
Add, Bánatom, kezed: hagyd a bolondokat.

Jer! Nézd, lehajlanak holt éveink az égi
Erkélyekről, fakó ruhájuk selyme régi;
Mély habból mosolyos Megbánás ring ma fel;

Egy vén híd-ív alá a Nap holtan zuhan már,
S Keletre hömpölyög hatalmas gyászlepel:
Ott - , hallod, édesem? - a csöndes Éj suhan már...

Tóth Árpád fordítása

a vakok

Nézd őket, lelkem; oly ijesztő, bús csapat!
Mint furcsa bábok, a mosolyt ajkadra lopják.
Holdkórosak gyanánt járnak s mélázva dobják
nem tudni, hogy hová, vak pillantásukat.

Szemük, honnan kiszállt, eltűnt az égi szikra,
minthogyha messze, fel, meredne, ég felé,
sohase láthatod a kövezet fölé
hajolva zord fejük lecsüggni vállaikra.

Így járják éjüket, a nagy sötét gödört,
amely az örök Csönd testvére. Zúg, süvölt
a Város, zeng, kacag; s vakon e vad zenében

én is, az iszonyig keresve a gyönyört,
tántorgok, mint ezek; de jobban meggyötört
szívvel kérdem: "Vakok, mit lestek ott az égen?"

Babits Mihály fordítása

kapcsolatok

Templom a természet: élő oszlopai
időnkint szavakat mormolnak összesúgva;
Jelképek erdején át visz az ember útja,
s a vendéget szemük barátként figyeli.

Ahogy a távoli visszhangok egyberingnak
valami titkos és mély egység tengerén,
mely, mint az éjszaka, oly nagy, és mint a fény,
egymásba csendül a szín és a hang s az illat.

Vannak gyermeki húst utánzó friss szagok,
oboa-édesek, zöldek, mint a szavannák,
- s mások, győzelmesek, romlottak, gazdagok,

melyek a végtelen kapuit nyitogatják,
mint az ámbra, mosusz, tömjén és benzoé:
test s lélek mámora zeng bennük ég felé.

Szabó Lőrinc fordítása