Hírnevét főleg az epikus színház kialakításának köszönhette. Tandrámáiban arra törekedett, hogy a nézőt aktív kritikusként bevonja a cselekménybe anélkül, hogy érzelmileg azonosulna valamelyik szereplő érzelmeivel. Ezt az elidegenítéssel éri el, melyet többek között az ironikus hangvételű songok (dalok), a fejezetcímek, feliratok és a rivaldafény alkalmazása segít. A gazdag papírgyáros fia orvosnak tanult, de nem fejezte be tanulmányait. Már diákkorában fellép a müncheni kabaréban. A marxizmus hatására agitációs tandrámákat kezdett írni. 1924-ben Max Reihardt Deutsches Theaterének rendezője Berlinben. Hitler hatalomra jutása után 15 évig száműzetésben él Dániában, Svédországban, Finnországban és az Egyesült Államokban. Élt Svájcban, majd 1948-ban Kelet-Berlinbe költözött, ahol saját társulatot alapított Berliner Ensemble néven. Munkájában segítette felesége, Helene Weigel színésznő. Brecht a 20. századi dráma és drámaelmélet, színházi gyakorlat egyik újítója. A dráma hagyományos, arisztotelészi formájával szemben a színház epikus formáját alakítja ki. E drámaforma későbbi elnevezése "nem-arisztotelészi dramaturgia", illetve dialektikus színház. Téziseit több tanulmányban is megfogalmazta, ezek egyike a "Megjegyzések a Mahagonny városának tündöklése és bukása című operához" (1931). A színház drámai formája: a színpad "megtestesít" egy folyamatot, elmond egy folyamatot. A nézőt bevonja egy aktusba, szemlélővé teszi, de felébreszti aktivitását valamint érzelmekre indítja, döntéseket kényszerít ki belőle, élményeket és ismereteket közvetít neki. Belehelyezi egy cselekménybe vagy szembehelyezi vele, de mindig szuggesztióval és érvekkel dolgozik. A vizsgálat tárgya az ember, egyik jelenet a másikért követi egymást azaz az események egyenes vonalban haladnak, az ember azt tesz amit az embernek tennie kell. A drámai színház számára a tudat határozza meg a létet, a társadalmi lét határozza meg a tudatot. Az epikus színház számára tehát a legfőbb ellenség a beleélés, a katarzis, mely megakadályozza a nézőt abban, hogy a tudatáig jusson el az üzenet. Meg kell szüntetni tehát a beleélés lehetőségét, el kell idegeníteni a nézőt a látottaktól. Erre szolgál a V-effekt: a narrátor szerepeltetése, a songok, a vetítés, a kórusok, a színészi játék visszafogottsága. Elmélete igazolására az európai drámai hagyomány számára ismeretlen forrásokból merít; pl.: a keleti színház és dráma (Szecsuáni jólélek), a középkori próza (Kurázsi mama...), ponyvából, vásári operából (Háromgarasos opera).

Életművének korszakai:

1.) 1918–29.
Jellemzője az expresszionista lázadás az individuum nevében a társadalom ellen: Baal, Dobszó az éjszakában, A városok sűrűjében, Egy fő az egy fő. Itt alakítja ki dramaturgiáját: "ne guvasszátok olyan romantikusan a szemeiteket" (Baal).

2.) 1929–31.
Egy merev, marxista világszemlélet jegyében az individuum megtagadásának időszaka, s a kollektívában feloldódó embert ábrázolja. E korszak művei oratóriumszerű tandrámák: A rendszabály, A kivétel és a rendszabály, Anya (Gorkij adaptáció). A korszak két jelentős műve a Koldusopera, illetve A vágóhidak Szent Johannája.

3.) 1933-tól (az emigráció)
A művek a humánum dialektikájának jegyében íródnak. A fasizmus ellen lép fel a "Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban", illetve az "Állítsátok meg Arturo Uit". Ekkor születnek életművének kiemelkedő alkotásai: Kurázsi mama és gyermekei, Galilei élete, Szecsuáni jólélek, Kaukázusi krétakör.

Brecht világképe dialektikus. Legfőbb kérdése: mit tehet az ember, hogyan őrizheti meg emberségét egy olyan világban, melyben az egyén csak mások rovására boldogulhat, ha pedig jó és becsületes akar lenni, akkor elpusztul. Brecht szerint a világot meg kell változtatni, de a világ mégis ugyanolyan marad. Brecht hisz az ész erejében, de kételkedik is hatalmában.

Forrás: Irodalmi Arcképcsarnok