A spanyol irodalom egyik legnagyobb alakja. Előkelő család sarja. Jezsuiták nevelték, teológiát tanult. Mint kezdő író Lope de Vega pártfogoltja volt. 1636-ban udvari drámaíró lett, érdemei elismeréséül IV. Fülöp a Santiago rend lovagjává tette, később azonban háttérbe szorult az udvarnál. 1651-ben pappá szentelték. Több mint háromszáz darabot, közte közel kétszáz színpadi művet írt. Szimbolikus értelmet adott minden emberi cselekedetnek. 

 A Lope de Vegai realista drámai hagyományt allegorikus, barokk formák felé fejleszti tovább, és gyakran a feudális-katolikus ideológiát tükröző erkölcsi, filozófiai tartalommal tölti meg (Az élet álom). Komédiáinak egy részében - ha nem talál is kiutat a korabeli spanyol szellemi élet eszmei válságából - bátor társadalombírálat jut kifejezésre (A Zalameai bíró). Kitűnő verselése és jellemábrázolása, drámai bonyolító és szerkesztő képessége a világirodalom nagyjai közé emelik.  Ő az arzuela, a vígopera sajátságosan spanyol változatának megteremtője.