Az élet álom (Pedro Calderon de la Barca)

Személyek:

ROSAURA, hölgy
SEGISMUNDO, herceg
CLOTALDO, aggastyán
ESTRELLA, királylány
KATONÁK
CLARÍN, apród
BASILIO, király
ASTOLFO, herceg
ŐRÖK
MUZSIKÁSOK

ELSŐ FELVONÁS

Rosaura, egy nemes hölgy férfiruhában gyalogosan ereszkedik le egy hegyről apródjával, Clarínnal, Lengyelországba. Úgy tűnik, nagyon sietősen hagyták ott otthonukat, Moszkvát, fáradtak. A távolban megpillantanak egy régi épületet, amelytől vendéglátást remélnek. Mikor odaérnek, lánccsörgést és nyöszörgést hallanak. Belépve meglátják Segismundót, aki valójában a lengyel király egyetlen fia, egy herceg, állati bőrökbe öltöztetve raboskodik egy tömlöcben, és nyomorúságán búslakodik. Hirtelen meghallja-látja Rosaurát, aki a rab látványán megszánta azt, és indulatosan megragadja a lányt, mivel azt hiszi, a hölgy is ellene van, de elengedi, mert látványától és hangjától beleszeret. Kiönti neki a szívét:

"…- hogy ne vess meg,
Látván ember-szörnyetegnek,
Kit vad álmok látogatnak:
Ember vagyok állatoknak,
És vadállat embereknek.
S bár ily szörnyű gyötrelemben
Politikát is tanultam,
Állatoktól is okultam… "

Rosaura rádöbben, hogy közös bennük a bú és a szomorúság. Ebben a pillanatban belép Clotaldo, az aggastyán, aki Segismundóra vigyázott az évek során, és ott találja Rosaurát és Clarínt. Elfogatja őket, mivel királyilag tiltottá nyilvánított helyre léptek. Segismundo - mivel le van kötve - szavakkal inkább magára vállalná a büntetést, amit a hölgyre és apródjára akarnak kiszabni. A rabokat kiviszik, a dühös Segismundóra rázárják a tömlöcöt. Clotaldo el akarja őket vezettetni, elveszi a fegyvereiket, ekkor veszi észre döbbenten Rosaura aranykardját, amelyet elmondása szerint egy hölgy adott neki, aki azt mondta, hogy menjen Lengyelhonba, és látassa magán a kardot, valaki fel fogja ismerni és segíti majd. Rosaura egy sérelmet jött megtorolni. Clotaldo rájön, hogy ezt a kardot egy számára kedves hölgynek, Violantének adta, és a hordozójára saját gyermekeként kell tekintenie. Vihar dúl a lelkében: most tömlöcbe zárassa, vagy hagyja futni a lányt?

Astolfo herceg belép egy szobába, ahol Estrella tartózkodik udvarhölgyeivel. Hízeleg és bájolog a királylánynak, aki makacs, mert a hercegnél van egy nyakmedál egy női képpel, de Astolfo nem mutatja azt meg Estrellának. A herceg és a királylány egyébként unokatestvérek, Astolfo anyja Moszkvába ment férjhez, Estrella anyja Lengyelországban, az anyjaik testvérek voltak. Most azt tervezi Astolfo, hogy egybekelésükkel trónra kerülhet Lengyelhonban. Bejön Basilio, a király, és bevallja, hogy volt neki egy fia (Estrella testvére), akit Segismundónak neveztek el születésekor, de a jósok szerencsétlenséget jósoltak, hogy Segismundo egy vérengző vadállat lesz, aki csak pusztulást hoz. Az anyja már meghalt a szüléskor, így a király a "vad" herceget tömlöcbe záratta és a külvilágtól elvágva neveltette Clotaldóval. Most az az ötlete támadt a királynak, hogy Segismundót kiengedi a börtönből, ismeretlenként (nem a fiaként) ráülteti a trónra és próbát tesz, valóban olyan vérengző lesz-e. Ha zabolátlannak bizonyul, azonnal visszateszi a börtönbe, és Astolfóéké lesz a trón. A herceg és a királylány beleegyezik, és elmennek.

Belép Clotaldo Rosaurával és Clarínnal a király elébe. Az aggastyán bevallja, hogy ott találta a hölgyet és apródját Segismundónál, most mi legyen velük, de közben alázattal érzékelteti azt, hogy szeretné, ha nem esne bántódásuk. A király nem bántja őket, hisz holnap úgyis mindenki megismeri Segismundót, majd távozik. Clotaldo Rosaurához fordul és megpróbálja lebeszélni a bosszúról, bármi miatt is legyen az. Kiderül, hogy Astolfo Rosaura kedvese volt Moszkvában, elcsábította a lányt, majd otthagyta őt és most Estrellának teszi a szépet. Rosaurát gyalázat érte. Clotaldo azt tanácsolja a lánynak, hogy még ne fedje fel kilétét senki előtt.

HARMADIK FELVONÁS

Clarín benn csücsül a toronybörtönben, mikor hirtelen katonák törik rá az ajtót, akik Segismundót akarják kiszabadítani. Azt hiszik először, hogy az apród az, de aztán rálelnek az igazi Segismundóra, végül mindkettőt kiszabadítják. Segismundo azt hiszi, megint álmodik ("…Megcsalódtam, s jól tudom: a világ egy álom álma."), de a katonák mégis meggyőzik, hogy tartson velük, királyuknak kiáltják ki. Találkoznak Clotaldóval, akit most meglepetésünkre atyjaként szólít Segismundo, aki úgy látszik, tanult az előzőekből, hogy mennyire gyorsan elillan a pillanat, fékezi indulatait, és toleráns. Clotaldo elmegy a királyhoz, és beszámol Segismundo kiszabadításáról. Basilio és Astolfo készülnek a csatára, elmennek. Clotaldo megkéri Rosaurát, hogy ne ölje meg Astolfót, aki megvédte ot tegnap Segismundótól a lovagteremben. Rosaura érthetetlenül és csalódottan áll az aggastyán előtt, de tántoríthatatlan.

Megjelenik Segismundo állatbőrökben Clarínnal a katonák élén. Rosaura beszámol neki, hogy ki is ő és miért van itt, megkéri a herceget, hadd csatlakozzon hozzá a harcban. Segismundo ismét kételyek fogják el: valóság vagy álom? Végül is dönt: megvédi Rosaura becsületét, de így most nem érhet szerelmesen a lányhoz, illetlenség volna, másrészt a lány nem harcolhat mellette.

Dúl az ütközet, A lázadó csapat nyerésre áll, menekül a király, Astolfo és Clotaldo, aki mindvégig igaz ember marad, hűséges királyához. Clarín megsebesül az ütközetben. Basilio király megelégeli a futást, úgy dönt, szembenéz a sorssal és kardot rántva megfordul. Jön Segismundo, aki szemére veti apjának azt a királyi logikát, hogy midőn félelemtől eltelve fiát tömlöcbe záratta, vadként nevelte, akaratlanul is vadat teremtett belőle. Segismundo ezután apja lábai elé rogy és felajánlja, hogy a király most megölheti, mert ha nem, akkor kössenek békét. Basilio meghatódik és fiát ő maga kiáltja királlyá. Segismundo ezután Astolfót köti össze Rosaurával, kijelenti ellentmondást nem tűrően, hogy össze fognak házasodni. Mindenki meglepődik Segismundo változásán, aki ezt mondja befejezésül:

"Bámultok? Hökkenve néztek?
Hisz egy álom volt tanítóm,
S most szorongok, s egyre félek;
Hátha arra ébredek, hogy
Újra a börtön-fenéken
Rothadok! …S ha mégsem így lesz
Úgy is álmomat dicsérem:
Az mutatta meg nekem,
Hogy a boldogság tünékeny,
Elrepül, akár az álom;
Ám most élhetek, remélem,
Hátralévő napjaimmal,
S megbocsátást esdve kérek
Vétkemért, hisz a nemes szív
Megbocsátó, engedékeny."