A nagy tréfacsinálók napján, április elsején jött a világra az orosz realizmus egyik legbizarrabb figurája. Ukrán kisnemesi család sarja, a jeges-szeles Pétervár-i sikátorok vándora, aki élete végén, meghasonlott lélektől terhesen szétosztja vagyonát a szegények között. Ne szaladjunk azért annyira előre, hiszen 1809-ben ugyanezen a napon még nem volt több mint kedvesen gügyögő kisbaba, világra tágult szemekkel! E sötét, gyermekded pupillák bámulják majd rezignált fájdalommal a kort, amelyben minden oly zavaros, hogy tragikum s komikum csak groteszkben oldva lehet jelen. "Senki nem vette észre, hogy darabomnak - írja a Revizor c. darabot támadók ellen, - van becsületes szereplője is." E nemes lelkű személyre a torokszorító nevettetés nagymesterére tragikusan rövid élet várt.

Minisztériumi kishivatalnok, majd leányiskolai történelemtanár. Versekkel kezdte írói pályafutását, de Puskin tanácsára megírta az Esték egy gyikanykai tanyán (1831-32) című elbeszéléskötetét, mely híressé tette. Romantikus korszakához tartozik még Mirgorod (1835) című elbeszéléskötete, de az Arabeszkek (1835) kötetének darabjai: a Nyevszkij Proszpekt és az Egy őrült naplója már a realizmushoz tartoznak. A középszerűséget fanyar iróniával ábrázolja. Realista művei még Az orr (1835), A revizor című vígjátéka (1836), A köpönyeg című elbeszélése (1841) és a Holt lelkek című regénye. Azután jött a nagy törés. Puskin meghal a híres párbajban. Gogol másik pártfogója, Belinszkij, a nagy kritikus, súlyos tüdőbeteg. Az állam és az egyház pedig ellenséget lát a haladó írókban. Puskin és Belinszkij nélkül nincs, aki Gogolban tartsa a lelket. A lélek mélyén szunnyadó téboly felidézi a gyermekkori vallásosságot. Menekül maga elől. Évekig bolyong külföldön. Folytatni akarja a Holt lelkeket, de sokáig nem tudja. És amikor nekilendül, akkor egy rohamában elégeti, amit írt. Attól fél, hogy elkárhozik, mivel segítette a cár és az egyház ellenségeit. Hazatér, és megtagadja egész múltját. Megbomló lélekkel írja végső könyvét ezen a címen: Válogatott szemelvények baráti levelezésből. Hitet tesz benne a cári önkény és az egyház mindenekfelett-valósága mellett. A halálos ágyában fekvő Belinszkij felháborodottan vádolja árulással. Gogol soha többé nem tud írni. Még negyvenéves sincs, idegei felmondták a szolgálatot, csak a vallásnak akar élni. Zarándokútra indul Jeruzsálembe. Bolyong a világban, kiszakadva a valóságból. Leromlott szervezettel érkezik haza. Egy templom falánál napokig étlen-szomjan imádkozik, kéri az ég bocsánatát. Egy reggel ott találják halva. Éhen halt.

Nagyon nagy elme volt, akinek nem volt elég erős a lelke a nagy elméhez. Testi életének végső éveiben tulajdonképpen már halott volt: holt lélek. Hanem amíg élt, ő teremtette meg azt a diadalmas szépprózát, amelyből kisarjadt a következő évtizedek világhatású orosz realizmusa.

Forrás: Barangolás a stílusok világában