Az amerikai Salem városáról - ahol az ismert boszorkányperek voltak született Nathaniel Hawthorne, akiről hazájában is, a nagyvilág más tájain is az irodalomértők úgy tartják, hogy a költő-novellista óriás Edgar Poe mellett a 19. század amerikai irodalmának másik legnagyobb alakja. Egyenes ági elődje - alighanem dédapja - azoknak a hírhedett boszorkánypereknek egyik vádlóügyésze volt. Ő tehát úgy nőtt fel, hogy belülről ismerte azt a hajdani barátságtalan puritán világot. Aki elolvassa egyik leghíresebb regényét, a rendkívül komor "A skarlát betű"-t, megsejti azt a társadalmi légkört, amelyben a szentség és képmutatás, az erkölcs és az álszentség úgy keveredett, hogy meg sem lehetett állapítani, hol a határ közöttük.

A félénk kisfiú korán elvesztette apját, anyja és nővérei társaságában nőtt fel. Neveltetését a Maine állambeli Brunswick Bowdoin kollégiumban nyerte, ahol a híres költő Wadsworth is osztálytársa volt. Az írás már igen korán vonzotta, számos elbeszélést írt, amelyeket kötetekbe gyűjtve jelentetett meg: Kétszer elmondott történetek (1837), Mohák egy vén paplakról (1846), A hó szobor (1851). Mivel nem aratott sikert; 1839-1841 között kénytelen volt a bostoni vámhivatalban állást vállalni. Később Hawthorne kapcsolatba került azokkal az utópistákkal, akik BROOK FARMBAN "vissza a természethez" jelszóval próbáltak megoldást találni a kor egyre égetőbb gazdasági és társadalmi problémáira. Az író meglehetősen hűvös szkepticizmussal nézte törekvéseiket, sőt utóbb szatirikus regényében (Derűvölgy románca, 1852) gúnyosan emlékezett meg azokról az emberbarátokról, akiknek a szeretet gyakorlása mesterségükké válik.

1846-ban kikötői felügyelő lett szülővárosában. Ez idő tájt látott neki A skarlát betű (The Scarlet Letter, 1850 - magyarul Bálint György fordításában, 1969) megírásának, majd 1851-ben kiadta A hétormú ház (The House of the Seven Gables, magyarul Kászonyi Ágota fordításában, 1969) című regényét. 1853-ban amerikai konzul lett Liverpoolban, és 4 évet töltött Angliában, további hármat pedig utazásokkal Franciaországban és Olaszországban. 1860-ban a megoldásra váró társadalmi kérdésektől kettészakadt Amerikába tért haza, ahol a helyzet élesedése polgárháborúval fenyegetett. Utolsó éveiben Concordban élt. A háború kitört, de a hanyatló egészségű Hawthorne már nem érte meg a végét, 1846-ban meghalt.

Az a probléma, amely - puritán őseihez hasonlóan - Hawthorne-t, az írót és az embert egyaránt érdekelte a bűn problémája volt. Szabad-e ítélkeznünk embertársaink felett, s aki ítél, mocsoktalanabb-e annál, aki vétkezett? Szenvedélyesen érdekli az is, vajon hogyan alakul az ember lelki élete a bűntudat súlya alatt, változtathat-e a bűn a megbánás közvetítésével erénnyé, a jó gyakorlására sarkalló motívummá? Utolsó befejezetlen regényében az Átalakulásban (1860) tudatosan elfordult az angol realista regény gyakorlataitól és a románc megalkotására törekedett. Olaszországban játszódik, művészregény, tudatosan romantikus elképzelés a világ szebb lehetőségeiről. A látszat és a költői valóság szembesítése. A 19. század első felében nem egy remekírónál keveredik a romantikus téma és cselekmény a realista társadalom- és lélekábrázolás igényével. Ebbe a fontos irodalmi korba és körbe Amerikából éppen ő tartozik.

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL: