Az író, költő, színpadi szerző, szerkesztő életén keresztül vonul a történelem, mi pályájára is hatást gyakorolt. Ifjúkorában még Reviczky kortársa volt, a halála előtt pedig az 1956-os események tanúja. Az a fajta népszerű szerző volt, kit még az ellenfelei is szerettek, írásai hét évtized eseményeit foglalják magukba. Mosolygó bölcsként élte le életét, szellemesen ötvözve a könnyedséget a komolysággal, az enyhe iróniát az enyhe szorongással, a kritikát a megbocsátással. Sosem törekedett legelsőnek, vezérnek lenni, kicsit mindig kívül állt csoportoktól, mikben mégis mindig jelen volt. Még Pesten született, de már Budapesten élt és halt meg. Születésekor zsidó volt, de keresztény, amikor meghalt. Így egyaránt tudta szeretni a zsidó hagyományokat és a vállalt krisztusi igéket. Haladó polgárként felül bírálta a polgárságot, mégsem volt forradalmár. Így - kivéve a fasizmus éveit, mikor üldözött volt -, minden korszakban jól érezhette magát.

Már 14 éves korában publikálták verseit. Miután félbehagyta jogi tanulmányait, újságíróként dolgozott: a Magyar Hírlap, A Hét, a Pesti Hírlap, majd a Pesti Napló munkatársa volt. Katonai pályára lépett; mely területen karrierjét a tiszti rangig vitte, s egy időben még századparancsnok is volt. A katonaéletet természetesen írásaiban is megörökítette, sőt, felülkerekedett rajta ez a pálya. Sokat utazott: élt Párizsban, Londonban, Bécsben, Berlinben, Isztambulban, melyekről rendszeresen írásban is beszámolt, ha kellett németül, franciául vagy épp angolul. Egész Nyugat-Európa az otthonává vált, Törökországban huzamosabb időt is töltött. De éppúgy jellemző volt rá az is, hogy a pesti szerkesztőségben üldögélt, s mindenféle újságírói munkát elvállalva formálta ki sajátos prózastílusát. Már 1900-ban titkárként dolgozott a Vígszínháznál, később, 1929-től a Belvárosi Színház, majd 1932–34-ben a Magyar Színház egyik igazgatója lett.

Korai regényeinek tárgya elsősorban a polgárság szélén lézengő bohémek világa: a nagyvárosi senkik, a vidáman nyomorgó művészek, a kedves szélhámosok, s mögöttük az embertelen gazdagok árnyéka. Ezek a humoros regények nemegyszer eljutnak a polgári mocsok kritikájáig, de közben nem idegenek a játékos abszurditásoktól sem. Ezek közé tartozik a vidám-, abszurd-álbűnügyi szórakoztató regény klasszikusa: a Jaguár. De ugyanerre a korszakra esnek politikai szatírái, köztük a mondvacsinált Cirill ország közügyeivel foglalkozó kitűnő Family Hotel. Ezekkel azonos időben irogatta tömör, kerekre csiszolt, humorukban is kritikai tartalmú, szabatos novelláit is, miknek a magas színvonalú magyar novellairodalomban fontos helyük van. Dalszövegeket is írt: ő írta Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékához is a szövegeket. ("Kék tó, tiszta tó...") Nagy műveltségű, egyben kifinomultan könnyed, franciás lezserségű író volt. Színpadi műveiben is kitűnt költői készsége: 1936-ban nagy sikerrel mutatták be a Magyar Színházban A néma levente című verses színpadi játékát, amelyet a jelenlegi Magyar Színház ma is műsorán tart. A mű – többek között – sajátos humorral ábrázolja Hunyadi Mátyást. Bár segítőkészsége változatlan maradt, írói hangja egy időre elkomorult az első világháború alatt. Azokban az időkben írta szorongással teli regényeit (A 111-es, Álmok háza). A húszas évek végén és a harmincasok elején az Athenaeum Kiadónak a művészeti igazgatója, ami szellemi nagyhatalmat jelentett, hiszen módjában állt számos írót érvényesüléshez juttatni. Bőségesen, személytelenül, gesztusok nélkül tette mindezt. Például ő valósította meg az akkor néhány éve halott Ady összes költeményeinek egységes kiadását. Heltai és Ady személyesen sem kedvelte egymást, de voltak elismerő szavaik egymás iránt. Ez az igen erős ellenállásban megvalósult Ady-kiadás szövegalapja lehetett minden Ady-kultusznak. A Nyugat költőivel egyébként szívélyes volt a viszonya. Készséggel adta ki könyveiket, viszont saját akkori verseskönyve éppen a Nyugat kiadásában jelent meg. Más ünnepelt szerzők mellett rá is kiterjedtek a magyarországi zsidótörvények. Következtek az üldöztetés évei, a bujkálás, közben fogság és menekülés. Mikor a fasizmus erősödni kezdett, Heltai a költészetbe menekült vissza. Ekkor alkotta mesehangulatú verses vígjátékait. S ekkor írta meg prózai, de mégis igen költői hangvételű álomjátékát az írói tehetség elherdálásáról: az Egy fillért. 1945 után visszatért Magyarországra (időközben keresztény hitre tért). Sokszor érezte magát mellőzöttnek. A megérdemelt kitüntetéseket nem, vagy túl későn kapta meg. Jellemző, hogy előbb lett a francia Becsületrend lovagja, mint hazai kitüntetések birtokosa. A felszabadulás után úgy tekintettek rá, mint élő haladó hagyományra, de a Kossuth-díjat csak nagyon elkésve, már a halálos ágyán 1957-ben kapta meg. Nem értette, hogy 1948-ban, amikor először adtak Kossuth-díjat, és a régi érdemeket jutalmazták, ő miért nem kapott. Kicsit bántotta, de tudott mindenen mosolyogni. Bölcs volt. Nyolcvanhat éves korában hunyta le végleg a szemét. Több munkáját fordították le német, francia olasz, spanyol valamint román nyelvre.

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL: