Kikelet

A beteges tavasz búsongva űzte szét
a telet, a derűs munka korát, az éber
telet, s bennem, kit az örvénylő vér vezérel,
hosszú ásításba rándul a renyheség.

Fehér alkonyatok lobbannak fel agyamból,
mit vas-abroncs szorít, mint ó sírkerteket,
s búsan egy messzi-szép ábrándot kergetek
a földeken, hol a roppant nedv árja tombol.

s aztán ledőlök, illattól verten itt,
arcommal ásva, hogy álmomnak lenne verme,
a forr földet, hol már új orgona nyit,
vezeklőn várva, hogy tán búmnak szárnya kelne...
Míg nevetve az ég a sövényt és a rajt
csivogva ébredő, színes madári rajt.

Somlyó György fordítása

Vers-ajándékozás

Vedd íme gyermekét egy edomita éjnek!
Feketén sápadón, s lefosztott szárnya vérzett,
át az illat s arany égette üvegen
s még jaj! dermedt-komor ablakon, hirtelen
a hajnal angyali lámpámra rácsapódott,
Pálmák! és amikor mutatta ezt a korcsot,
s ellenséges mosoly merevült az apán,
borzongva remegett a meddő, kék magány.
Lányoddal, ó anya, s ártatlan hűvösével
lábaidnak, fogadd ezt a szörnyszüleményt el,
s míg hangod viola- és csembaló-zene,
hervatag ujjaidat a mellre nyomod-e,
melyből szibillai fehérséggel fakadva
csordul a nő a szűz azúrra szomjas ajkra?

Rónay György fordítása

Tengeri szél

Szomorú. óh a test, s olvastam minden könyvet.
Futnék! Csak innen el! Érzem, hogy künn a könnyed
tajték és ég között mily részeg a madár!
Ott fürdik szívem is; nem tartja vissza már
sem itt a régi kert, melynek szemünk a ráma,
sem - óh ti, éjszakák! - lámpám fénypusztasága
üres papíromon, melyet hószíne véd,
sem ő, az ifjú nő, szoptatva gyermekét.
Megyek! Árbócaid ringva jobbra-balra
emelj horgonyt, hajó, szállj szűzi, messzi partra!
konok, kemény remény keserve s búja rág,
vágyom a keszkenők utolsó búcsuját!
Futó árbóc, vihar csalétke!...tán enyém is
hajótörésbe jut, talán goromba szél visz
cél nélkül, úttalan, s sziget sohasem lát;;;
De hallga, halld szivem a matrózok dalát!

Illyés Gyula fordítása

Edgar Poe síremléke

Ahogy önmagára átváltja az öröklét,
kivont pallosával a költő döbbent
képe lesz: százada mért nem értette meg:
hangjai a halál diadalmát dörögték!

Mint angyali szóra a hydra felszökött rég,
hallván hogy értelem oldja a nyelveket:
bűbájt s varázsitalt üvöltött a tömeg,
fekete habarék bolondító bürökjét.

Ha eszménk érdemest e földből s a harag
egéből díszleni domborműt nem farag
a sír fölé, hová - ó jaj - Poe teste dőlt le,

e néma tömb, világomlásból földre szállt,
e gránit legalább mutassa a jövőbe
úszó Szentségtörés röptének a határt.

Illyés Gyula fordítása

Charles Baudelaire síremléke

Az elsüllyedt szentély kitátott síri szája
csatornából lövell rubintot és sarat
valamely átkozott zord Anubis-alak
mint veszett ugatás lángol teljes pofája

vagy új keletű gáz hamis mécskanóc-lángja
mind eltagadni a tűrt szégyenfoltokat
halhatatlan ölet gyújt mikor megriad
aztán röptét megint lefekteti a lámpa

estétlen városok száraz faágai
akárcsak ez a mécs ülnek őt áldani
Baudelaire márványával hasztalan szembenéznek

a fátylon mely ringva messzeséget terít
csupán az Árnya is hű gondviselő méreg
jó belélegzeni ha minket elveszít.

Weöres Sándor fordítása