Márai Sándor, eredeti nevén Grosschmid Sándor Kassán, a mai Felvidék területén született 1900-ban. Szász származású értelmiségi polgárok gyermekeként a középiskola elvégzése után jelentős közírói tevékenységbe fogott, a Budapesti Napló számára. Már 18 éves korában tárcákat írt. 1919-től 1928-ig szinte kizárólag külföldön tartózkodott, ahol egyetemi tanulmányai végeztével neves német és francia lapok közölték cikkeit (Frankfurter Zeitung, Prager Tageblatt). 1928-tól mintegy 20 esztendeig a magyar irodalmi élet aktív résztvevőjévé, annak sokszor nihilséggel és öncélúsággal vádolt céltáblájává vált. Régebbi és újabban (emigrációban) írt regényei nélkül elképzelhetetlen a modern magyar irodalom. Hatalmas szakmai tudása, félelmetes műveltsége és világjáró természete mind-mind a magyar irodalom városias formájában kibontakozását hívták életre. A nemzeti szocializmus hatalomra jutása Németországban, valamint annak politikai és társadalmi következményei azt a meggyőződést keltették benne, hogy a polgári liberalizmus - amelyet ő maga Európa polgáraként eszméjének vallott - darabjaira hullott szét. Cikkei, könyvei, naplói egytől-egyig az antidemokratikus törekvésekkel, a világháború okozta anyagi és erkölcsi sérelmek demoralizáló hatásával szállnak szembe. Az elkeserítő változások ellenére is mindvégig esélyt látott a szó romlás és az irodalomvesztés ellenében alakítandó irodalom teremtésére. Alkotói kötelességének vélte a tiszta beszédre és a jelentés átadásra való törekvést, önmagát a mű szolgájának vallotta mindvégig. Közösségi írói tevékenysége az Egy polgár vallomásai című művében mutatkozik meg leginkább, amelyben a polgári öntudat ábrázolása, a kor erkölcsi meghasonlása folytán végbemenő tudathasadásának bemutatása az író legfőbb célja. A polgári lét eszményítésén túl, a megváltozott és önmagából kifordult társadalmi rendben létező közember fellázadását és kiszakadni vágyását közvetíti a Zendülők című költeménye.

Márai számára a városi kultúra volt az egyik legfontosabb értékképző tényező, amelyet fiatal korában Bécs publicisztikájában, irodalmában és életvitelében egyaránt megtapasztalt, Magyarországon hasonlót csupán szülővárosában, Kassán és Kolozsvárott talált. Az anyagi és szellemi kultúra egymásra utaltságáról és létezésének szükségességéről A gyertyák csonkig égnek című művében fejti ki véleményét, amelyben ezt a kettős kultúrát éltető elemmé általánosítja. Munkarendjébe természetszerűleg tartozott bele a régmúlt hazai és külföldi írók műveinek tanulmányozása, állandó szellemi frissessége, tájékozottsága a magyar irodalmi élet örökös "szemmel tartását", egyfajta éber őrködést tett lehetővé számára. Kritikai nagyságát az Újság című napilapban leközölt írásai tanúsítják, elő- és utószavai, rádió-előadásai, glosszái önálló, szubjektív irodalomtörténeti ismeretekről tesznek tanúbizonyságot. 1948-ban kifejezetten önálló elhatározás vezette el az emigrációig. A külhonba kiszakadt író Föld, föld! című fájdalmasan szép könyvében érzékelteti azt, hogy valójában mit is veszített azzal, hogy hazáját újból el kellett hagynia. Halotti beszéd című verse az emigráns életérzés hiteles megszólaltatása, a számkivetettség, a hasztalanság őszinte és megrendítő vallomása. Márai Sándort érdeklődő, elmélkedő és ítélő intellektusként ismerték kortársai. Írásművészetére a szenvtelenség, a világot hűvösen és analitikusan szemlélő előadásmód volt a leginkább jellemző. A képzelet tevékenységét és annak kifejeződését tartotta a legnagyobb értéknek. Egész életét a magyar nyelv titkainak feltárásának, azok teljes megismerésének szentelte, így válhatott az egyik legkiemelkedőbb hazai nyelvtudóssá. Több nyelven kitűnően beszélt, de írni kizárólag magyarul akart, hiszen a szülőföld sorsa mindennél jobban foglalkoztatta. Termékeny írói pályafutása a hosszú időn át magányban töltött évek után 1989-ben San Diegoban (Egyesült Államok) ért véget halálakor.

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL