Angelo és más költemények

Puskini remekművek szép csokrát nyújtja át az olvasónak Baranyi Ferenc. Francia és olasz költők után Puskin parádés magyarításával gazdagodott fordításirodalmunk és lett teljesebb Baranyi műfordítói munkássága. A könyv külön érdekessége az Angelo című elbeszélő költemény, amelyet csupán Baranyi Ferenc fordított magyarra, valamint itt olvasható először Puskin franciául írt több verse. S mindehhez a fordítóbarát csak a legőszintébb szerencsekívánatait tolmácsolja.

A klasszikus orosz költő legismertebb alkotása, az Anyegin az életmű jelentős részét átfogja: közel tíz évig dolgozott rajta Puskin. Egyszersmind irodalomtörténetileg is kulcsfontosságú mű: ezzel a Byron részleges hatását mutató elbeszélő költeménnyel lép át a romantikából a realizmusba, s teremti meg a 19. századi orosz regénykompozíciónak Tolsztojig kimutatható alapját.

Az Anyegin története a romantika mesebonyolításához képest hétköznapi és egyszerű. A nagyvilági élettől megcsömörlött címszereplőt egy váratlan örökség falura szólítja. Itt megismerkedik Lenszkijjel, az álmodozó fiatal költővel, s általa a Larin-családdal. Az idősebb Larin-lány, Tatjana beleszeret Anyeginbe, levelet is ír hozzá. A férfi udvariasan, de határozottan visszautasítja a közeledést. Tatjana névnapján Anyegin pillanatnyi ötlettől vezérelve udvarolni kezd Olgának, a fiatalabb lánytestvérnek, akibe Lenszkij szerelmes. Az ifjú vőlegény párbajra hívja Anyegint. Lenszkij meghal. Anyegin elutazik a faluból. Évek múlva Moszkvában, egy fogadáson találkozik újra Tatjanával. Beleszeret a már férjezett és előkelő asszonyba, de most Tatjana utasítja el. A vékony szálú mesét tartalmazó művet Belinszkij, 19. századi kritikus "az orosz élet enciklopédiájának" nevezte. Első hallásra meglepő a kijelentés, ám a történethez kapcsolódó rendkívül információ-gazdag szöveg hitelesíti az állítást. A 19. század első harmadának orosz valóságáról páratlanul gazdag kép tárul elénk. Megismerjük a nagyvárosi és falusi életet, az öltözködési és étkezési szokásokat, a mindennapokat és az ünnepeket. Szociografikus hűséggel jellemzi az író az egyes társadalmi rétegeket. Szót ejt az orosz oktatás és nevelés helyzetéről, beszámol az orosz színházi életről és a korabeli irodalmi vitákról. Kitér az orosz nyelv fejlesztésének lehetőségeire is. A verses regény középpontjában a szereplők, elsősorban Anyegin önkeresése áll. Alakjában Puskin az orosz irodalom egyik alapvető típusát - a felesleges embert teremtette meg. Anyegin figuráján keresztül nemcsak Puskin két száműzetésének, majd a fővárosba való visszatérésének élményei épülnek a műbe, hanem a szerelem, párbaj, bál és színház motívumok hangsúlyos szerepével voltaképpen saját életformáját örökíti meg a kiábrándult dekadencia atmoszférájában.

Az Anyegin jellegzetesen orosz mű, hőseivel együtt azonban része már a magyar kultúrának és közgondolkodásnak is. Ezt jelzi három, szinte egyenértékű kiváló fordítása: Bérczy Károlyé (1866.), Áprily Lajosé (1953.), Galgóczy Árpádé (1992.).

Anyegin levele Tatjanához - részletek

S amit kimért a sors szeszélye,
Vesztem, pazarlom életem,
Mert súlya úgyis unt nekem.
Tudom: sok évre nem születtem,
De hogy toldozgassam korom,
Reggel hinnem kell rendületlen,
Hogy aznap látom, asszonyom...
(34-40. sor)

Mindegy. Szívemmel szállni szembe
Nincs több erőm már, lankadok;
Eldőlt: hatalmában vagyok,
Beletörődtem végzetembe.
(57-60. sor)

A boldogsághoz mind a ketten
Közel jártunk! De közbeszólt
A sorsom, ő diktálta tettem,
Mely, meglehet, könnyelmű volt.
Anyám sírt, úgy kért, úgy kívánta,
Hogy már szegény Tanja se bánta,
A kockát róla hogy vetik...
És férjhez mentem. Most pedig
Menjen, kérem, ne is kövessen;
Tudom, hogy lélekben nemes,
Becsületes, önérzetes,
Szeretem még (mit rejtegessem?),
De másnak szánt a sors oda.
S hűtlenné nem leszek soha.
(8. 47.)

A szépprózaíró Puskin négy kis remekművét közöljük ebben a kötetben, a Regény levelekben-t, a Néhai Ivan Petrovics Belkin elbeszélései című novellafűzért, a Raszlavlen és A pikk dáma című remek elbeszélését.

A pikk dáma főhősét Hermannt végzetes rögeszme keríti hatalmába: megtudni a nyerést jelentő három kártyát, hozzáférkőzni a szerencse, a boldogulás a kiemelkedés titkához. Hermann egész társadalmára jellemző, hogy a kiemelkedés egyetlen módját csak a véletlenben látja, mert csak az egyedi szerencse révén lehet kitörni a szegénységből a gazdagságba, a jogtalanságból a hatalomra. Puskin kritikai erővel jeleníti meg kora társadalmát, s prózai műveinek ez a válogatása is bizonyítja a költő világirodalmi nagyságát.

Kortársaim nem ismerhetnek engem úgy, mint amilyen betekintést engedek a jövendő nemzedékeknek. Ügyelnem kell N. tisztességére és a gyermekeim becsületére, hogy miattam életükben ne érje őket gáncs. Mégsem tudom megállni, hogy papírra ne vessem azt, ami a lelkemet nyomja: talán leküzdhetetlen grafomániám nyilvánul meg e késztetésben. Az írás utáni vágy gyakran végzetes: kortársaim megölnének, ha kinyilvánítanám mindazt, ami lelkemben kavarog, ha megismernék igazi énemet, ha megsejtenék, mi az, amit leírni készülök. Ám a következő nemzedékek úgysem tehetnek velem semmit, de még az ükunokáim sem, mert az időbeli távolság elveszi a dolgok élét, történelemmé simít mindent.

Így kezdődik Alakszander Szergejevics Puskin titkos naplója, amelynek első magyarországi kiadását tartja kezében a kedves olvasó. Az orosz író-költő eredetileg francia nyelven papírra vetett, titkosírással készült műve az 1970-es években bukkant fel a Szovjetunióban, ám a szigorú cenzúra elől kimenekített kézirat csak bő egy évtizeddel később, az Egyesült Államokban kezdhette meg világhódító körútját. A titkos napló lapjain nem a hatalmas műveltséggel rendelkező, ünnepelt művész, és nem is az Anyegin révén méltán népszerűvé vált, biztos kezű verselő tárulkozik fel az olvasók előtt, hanem az esendő ember, aki megállíthatatlanul száguld előre megjósolt végzete felé.