A napóleoni háborúk idején egyik vezéralakja volt annak a romantikus mozgalomnak, amely példaképét - és a gótikának ónémet stílusként való felfogását - a fiatal Goethe szemléletmódjában látta. Goethe, az élő klasszikus, maga némi távolságtartással szemlélte ezt az "új német, vallásos-hazafias művészetet". Schinkel 1810 után, a Napóleon elleni szabadságharc éveiben foglalkozott a középkori katedrális vallási és nemzeti szimbólumként való újjáalkotásának gondolatával és terveivel. A "szabadság dómjának" felépítése nemcsak a német egységet jelenítené meg, hanem megkövetelné, hogy az állam
művészetpolitikája helyes irányba fejlődjék: "Az államnak ezt az emléket olyan középpontnak kell tekintenie, ahová koncentrálnia kellene mindazt, amit az ipar és a művészet érdekében tenne, hogy ezekben középpontja lehessen egy egészen új szellem kialakításának, ami által különösen a teljesen kihalt, régi mesteremberi szellemet lehetne újjáéleszteni. E cél érdekében soha nem kellene azt kérdezni, mikor lesz kész a mű, hanem csak arra kellene ügyelni, hogy minden, amit rajta végeznek, tökéletes és kifogástalan legyen, mert tisztességesebb lesz, ha egy ilyen mű, még ha a sors zavarná is befejezését, csak félig készen marad az utókorra, mint ha egészen áll ugyan, de az idő viszontagságai megfosztják az emlék jellegétől, és utódaink megvetésének szolgáltatják ki." A képen a kicsinyes környezete fölé emelkedő dóm dacol az idővel és a természettel. A romantikus tájban derű és ború váltja egymást, vihar vonul el.