Német és ír családok leszármazottja volt. Nagyapja, Johann Adolf Großsteinbeck az Egyesült Államokba való kivándorlását követően a családi nevet Steinbeck-re rövidítette. A család farmja a németországi Heiligenhaus-ban a mai napig a "Großsteinbeck" néven ismeretes. Az író apja, John Steinbeck, a monterey-i megyei kincstárnok címet viselte. Tanítónő anyja, Olive Hamilton Steinbeck, lelkesen bátorította fia érdeklődését az olvasás és írás iránt. Salinas, ahol Steinbeck felnőtt, gyerekkora éveiben még csak egy kis városka, illetve nagyobb falu. Bár termékeny földje és erősödő földművelése miatt egyre nőtt és modernizálódott, a vidék lényegében még mindig magán viselte az amerikai úttörő jelleget. Steinbeck nyaranta egy óriási farmon dolgozott, több száz vándormunkással egyetemben. Itt figyelte meg a kaliforniai vándormunkás élet kemény aspektusait, és egyúttal az emberi természet sötét oldalait. Ezek a tapasztalatok bekerültek műveibe is; ilyen volt az Egerek és emberek című munkája. A nyári iskolai szünetekben bejárta az egész Salinas völgyet: a környező mezőket, erdőket, farmokat; mindez később hátteréül szolgált legtöbb novellájának.

A középiskolát Salinasban 1919-ben fejezte be. Ezután 1925-ig néha ellátogatott a stanfordi egyetemre, ahol biológiát is tanult, de ahonnan végül is diploma nélkül távozott, mert az egyetemi életmód nem volt kedvére való. New York City-be utazott, ahol többek között újságírói munkát is vállalt, miközben írói pályafutásról ábrándozott. Itt írásai nem találtak kiadóra. Visszatért Kaliforniába, ahol munkát kapott mint ezermester egy üdülőben. Közben folytatta az írást. Első regénye, Egy marék arany nem hozta meg a várt sikert. Témája gyerekkori olvasmányaihoz vezethető vissza: egy Henry Morgan nevű kalóz életéről és haláláról szól. 1931 és 1933 között megírt jó néhány novellát. Ezek között legismertebbek A vörös póni és A Krizantémok. Két novellagyűjteménye is megjelent: az Égi mezők, és A hosszú Valley. Ezek a történetek mind Kaliforniához, tehát gyerekkorához kapcsolódnak. Első kritikai sikerét a Kedves csirkefogók című regénye hozta meg, amiért megkapta a California Commonwealth Club aranyérmét. Sikerét 1937-ben betetőzte az Egerek és emberek című munka, amit először mint egy hosszabb novellát írt meg, majd színdarabbá dolgozott ki. A történet több témát is érint: faji előítéletet, a szellemileg visszamaradottak iránti ellenszenvet, a magányt, és a személyes függetlenségért folytatott küzdelmet. Steinbeck gyakran írt a munkásosztály küszködő rétegeiről. Hogy hitelt adjon történeteinek, időnként együtt élt bizonyos emberekkel, hogy megfigyelhesse életmódjukat. Mielőtt megírta volna az Érik a gyümölcs című regényét, egy ideig együtt élt és dolgozott az oklahomai földművelő munkásokkal. Az Érik a gyümölcs 1939-ben került kiadásra, és 1940-ben Pulitzer dij-at nyert, bár sikere nem ment támadások nélkül. Az író liberális politikai nézeteit sokan kritizálták, azzal az indoklással, hogy a könyv eltúlozta az ország helyzetét. Erről ő így írt: "A bankoktól és a nagy földbirtokostól felém áradó sértések és rágalmazások elég ijesztőek. Legutóbb azt híresztelték, hogy az oklahomai nép (az Okie-k) gyűlöl engem, sőt, megöléssel fenyeget, amiért hazudtam a sorsukat illetően… Azt kell mondjam, ez a hisztéria, ami itt a könyv körül növekszik, teljesen egészségtelen." A kaliforniai évek alatt tartós barátságot kötött egy Ed Ricketts nevű, a tenger állatvilágát vizsgáló biológus személyében. 1940-ben bebarangolták a kaliforniai öblöt különféle tengeri herkentyűket gyűjtögetve, azzal a céllal, hogy később majd eladják a mintapéldányokat. Ed, (Steinbeck "Doc" néven emlegetett) erős hatást gyakorolt Steinbeckre és írásaira. Tanáccsal szolgált problematikus kérdésekben, azonkívül az írót kisebb utazásokra ösztökélte, hogy egy időre elterelje figyelmét az írásról. A Kék öböl és a Szerelem csütörtök c. regényeiben örök emléket állított barátjának. Következő írása, az 1942es Lement a hold, később színpadra átdolgozott történet egy náci katonák által megszállt észak-európai faluban játszódik, ahol a lakosság ellenáll a megszállóknak. Mivel feltételezték, hogy a megnevezetlen ország Norvégia volt, 1945-ben Steinbecket megtisztelték a VII. Haakon szabadság-éremmel, a norvég ellenállási mozgalom iránti együttérzésért. 

1943-ban 13 évi házasság után elvált első feleségétől, elköltözött Kaliforniából és feleségül vette Gwyn Congert. A házasságból két fiú született: Thomas (1944) és John (Steinbeck) IV (1946). A gyöngy című regényt 1947-ben írta. Cselekményét egy, a mexikói öböl körüli csavargásai közben hallott történetre alapozta. 1948-ban ismét elvált. Ez idő tájt értesült barátja, Ricketts hirtelen és tragikus haláláról is (egy vonat belerohant az autójába). Újra belefeledkezett a munkába - ekkor írta meg az Édentől keletre című regényét. 1950-ben új feleséget talált és ezúttal a házasság tartósnak bizonyult. Az Édentől keletre a jó és a rossz szembeállítása két család történetének keretében, több generáción át, a könyvet fiainak szánta, emlékeztetőül a családi hagyományokra. Ezt a regényét tartotta élete fő művének. Itt szakított azzal a felfogással, hogy a gonoszság forrása a társadalmi igazságtalanság, és azt az emberi pszichében fedezi fel. A művet Elia Kazan rendező 1955-ben filmvászonra vitte. A második világháborúban Steinbeck mint haditudósító szolgált, és küldte a híreket a New York Herald Tribune számára. Jegyzeteit ezekről az időkről 1958-ban adta ki, Volt egyszer egy háború címmel. 1948-ban a Szovjetunióba utazott Robert Capa fotográfussal. Az utat Egy orosz napló c. kötetben foglalta össze, Capa fényképeivel illusztrálva. Ugyanebben az évben beválasztották az Amerikai Művészeti Akadémia tagjai közé. Steinbeck szoros kapcsolatban állt a színdarabíró Arthur Miller-rel. 1959 júniusában személyes és hivatásbeli rizikót vállalt azzal, hogy Miller mellé állt a McCarthy-féle politikai House Un-American Activities Committee tárgyalásai alatt. Miller nem volt hajlandó kiadni azoknak a névsorát, akiket az amerikai kongresszus felelősségre készült vonni állítólagos kommunista aktivitásuk miatt. Steinbeck ezt az időszakot a legfurcsább és legfélelmesebb periódusnak nevezte, amivel a kormánynak és a népnek valaha is szembe kellett néznie. 1960-ban vett egy kis teherautót, átalakíttatta lakókocsivá, elnevezte Rocinante-nek, és Charley-val, hűséges uszkár kutyájával nekiindult Amerikának. Ennek eredménye: Utazások Charley-val. Ebben a helyenként komikus, időnként melankolikus hangú könyvben leírta, mi mindent látott a két tenger között, míg végül visszatért Long Island-i otthonába. Az útleírásban vágyakozik az ifjúság és elveszett családi gyökerei után, és dicséri, de egyúttal kritizálja is Amerikát. Idősebbik fia, Tom szerint apja utazásának oka az volt, hogy tudta, nemsokára meg fog halni, és még utoljára látni akarta hazáját. Csodálkozott azon, hogy mostoha anyja megengedte, hogy az író útra keljen, amikor beteg szíve bármelyik napon felmondhatta volna a szolgálatot. A restaurált kempingező kocsi ma megtekinthető a salinasi Nemzeti Steinbeck Központban. Utolsó munkája, a Rosszkedvünk tele 1961-ben jelent meg. A könyvben Amerika morális hanyatlását vizsgálja a főhős, Ethan életén keresztül. Ethan, éppúgy mint Steinbeck, egyre elégedetlenebb a saját és az őt körülvevők erkölcsi lecsúszással, az író kemény ítéletet mond a meggazdagodás amerikai mítosza felett. 1962-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat "..realisztikus és nagy képzelőerejű írásaiért, melyek szimpatizáló humorral és éles társadalmi meglátással párosulnak." Steinbeck nem érezte jogosnak a megtiszteltetést. A díj átvevésénél ezt mondta: "Az író arra van hivatva, hogy előremozdítsa az emberi szív és szellem nagyszerűségét, hogy képes legyen nagylelkűséget találni a vereségben, hogy megtalálja a bátorságot, az együttérzést, és a szeretetet. A gyengeség és a kétségbeesés véget nem érő harcában ezek a tulajdonságok a reménynek és a nehézségek leküzdésének fényes zászlajai. Az az író, aki nem hisz abban hogy az ember tökéletesíthető, nem szentelheti magát az írói hivatásnak, nem igényelhet magának helyet az irodalomban." 1964ben Johnson amerikai elnök megjutalmazta az amerikai szabadságéremmel. 1967-ben a Newsday nevű folyóirat megkérte Steinbecket, hogy utazzon Vietnámba és küldjön riportot a háborúról. Mindkét fia szolgált Vietnamban. Amikor Steinbeck a harcmezőn meglátogatta egyik fiát, megengedték neki hogy géppisztollyal őrt állhasson, míg fia több más katonatársával pihenni próbált. John Steinbeck 1968. december 20-án halt meg szívinfarktusban, New York City-ben. A boncolás napvilágra hozta a szívkoszorúerek majdnem teljes eltömődését. Kívánsága szerint holttestét elhamvasztották, hamvait pedig elhelyezték a családi sírhelybe. Egyszer korábban megjegyezte doktorának, hogy a fizikai halált nem fogja túlélni—a biológiai halál a vég.

Írásaira a realizmus a legjellemzőbb. Széleskörű érdeklődési körében helyet kapott a politika, a pszichológia, és a történelem éppúgy, mint a jazz vagy a mitológia. Realizmusának legmegkapóbb példája az Érik a gyümölcs, mely könyv hősei földhözragadt szegények, akiket még az ág is húz. Nyelvezete egyszerű, mégis kifejező. Képzelete egy a természettel: azt és úgy írja le, ahogyan a dolgok vannak és történnek. Ilyenek a szűnni nem akaró oklahomai porviharok, melyek szinte szimbólumai a nyomor elől való menekülésnek. Steinbeck igazi elbeszélő hangját akkor találta meg, amikor témáiban visszatért serdülőkora színteréhez. A mexikói és ázsiai munkások beözönlése Kaliforniába egy olyan sokszínű kulturális változatosságot hozott létre, amely rányomta egyedülálló bélyegét írásaira is.

Forrás: Wikipédia