|
A három legfurcsább szó
Ha kimondom azt a szót, Jövő,
első szótagja máris a múltba szökik.
Ha kimondom azt a szót, Csend,
le is rombolom.
Ha kimondom azt a szót, Semmi,
létrehozok valamit, minek egyetlen
nemlétben sem jut hely.
Bizonyos emberek
Bizonyos emberek megszöknek
bizonyos emberek elől.
Egy bizonyos országban, a nap
és bizonyos felhők alatt.
Hátrahagynak magukból valamiféle mindent,
bevetett földet, tyúkokat, kutyát,
zsebtükröket, mikben persze tűznyelveket látni.
Hátukon korsók és batyuk fityegnek,
mik minél üresebbek, napról napra annál nehezebbek.
Azalatt valaki csendben elmúlik,
valaki kemencéjében kisül valakinek a kenyér,
és valaki a halott gyermekét rázza.
Fölöttük bizonyos máshová tartó utak,
nem az, mely híd gyanánt
a furcsán rózsaszínes folyó fölé kell.
Körben valamiféle lövések, hol közelebb, hol messzebb,
a magasban egy dülöngélő repülőgép.
Valamiféle láthatatlanság nagy hasznukra lenne,
valamiféle szürkeség, mondjuk egy kőé,
vagy még inkább a nemlét, egy bizonyos
rövidebb-hosszabb időre.
Valami még történni fog, csak hol és mi.
Valaki még szembejön velük, csak mikor, ki,
hányféle alakban és milyen szándékkal.
Ha lesz más választása,
lehet, nem kíván ellenségükké válni,
és otthagyja őket a valamiféle létben.
Feljegyzés
Az élet: az egyedüli megoldás
a lombba boruláshoz,
a homok leheletének felszippantásához,
a magasba röppenéshez;
hogy kutya is legyen,
s hogy simogassuk a finom meleg bundáját;
hogy megkülönböztessük a fájdalmat
mindattól, mi nem belőle ered;
hogy belehelyezkedjünk a történésekbe,
elvegyüljünk a látvány forgatagában,
kiválasszuk a lehető legkisebb tévedést.
Vissza nem térő lehetőség,
hogy egy pillanatra felidézzük,
miről is szólt a beszélgetés
ki-kihunyó lámpafénynél;
hogy egyszer, legalább egyszer
megérintsünk egy követ,
bőrig ázzunk a ki-tudja-hányadik esőn;
elveszejtsünk egy kulcsot a fűben,
és szikraként lövelljük tekintetünk a szélben;
és mindvégig semmit se tudjunk
valami roppant lényegesről.
[Csodák vására, 1988. Csordás Gábor fordítása]
Megemlékezés
Erdőn szerették egymást,
napfényt szórt a harmat,
a hajuk teli lett lágy
földdel és avarral.
Kisfecske szíve,
könyörülj rajtuk.
Kifésülni a földet
lementek a tóra;
csillagos halak úsztak,
látták lehajolva.
Kisfecske szíve,
könyörülj rajtuk.
Füstölgött a fák képe
a hullámok fodrán;
kisfecske, add, hogy mindig
emlékezzenek rá.
Kisfecske, felhő-tüske,
levegő-horgonya,
javított Ikarosz-sarj,
üdvözült égi frakk,
Kisfecske, cifra írás,
perctelen mutató,
kora-madár gótika,
mennyei kacsintás,
Kisfecske, hasító csend,
kacagó gyászruha,
szeretők aureolája:
könyörülj rajtuk.
(Kerényi Grácia fordítása)
A negatív
önértékelés dicsérete
Az egerészölyv semmit ön-szemére nem vet.
Nem bántja bűntudat a sivatag párducát.
A piranha nem kétli, jót cselekedett-e.
A csörgőkígyó simán elfogadja magát.
Önkritikus sakál nem létezik.
A sáska, alligátor, trichina és bögöly
úgy él, ahogy él, és örül neki.
A bálna szíve száz kiló, ám
egyébként könnyű, akár a pehely.
Semmi sem állatibb
a Nap harmadik bolygóján, mint a tiszta lelkiismeret
(Kerényi Grácia fordítása) |
