Az MTA l. tagja (1943 – 49), rendes tag posztumusz 1989, Kossuth-díjas (1954).
Sokgyermekes földműves szülők gyermeke. Farkaslakán járt elemi iskolába. Székelyudvarhelyen érettségizett 1917-ben, majd az olasz frontra került. 1919-től a kolozsvári egyetem jogi karán, majd a Kereskedelmi Akadémián tanult. Ebben az időben kezdett el írni is. Rövid ideig bankhivatalnok. 1923-tól 1926-ig az USA-ban élt, többnyire New Yorkban, ahol alkalmi munkákat vállalt és banktisztviselőként dolgozott. Írásait azonban folyamatosan hazaküldte. 1925-ben jelent meg első novelláskötete Lélekindulás címmel. Amerikában szerzett élményei ihlették legsikerültebb művét, az Ábel a rengetegben c. regényét, amelynek humorát, ízességét a patriarchális székely világ találkozása adja az elgépiesedett modern kapitalizmussal. A nagy emberi kérdésre - mi végre vagyunk a világon - véglegesnek tetsző választ adott Tamási Áron: Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Az örökké hontalan néger felel így az Amerikában bolyongó Ábel kérdésére. Visszatérése után Kolozsvárt telepedett le. Az 1940-es évekig Erdélyben élt. Három ízben kapott Baumgarten-díjat (1920, 1930, 1933). 1945 – 47 között a parlament behívott képviselője volt. Első novellája (Szász Tamás, a pogány) 1922-ben jelent meg a kolozsvári Keleti Újságban. Szinte valamennyi erdélyi magyar irodalmi és szellemi mozgalommal kapcsolatot tartott: az Erdélyi Helikonnal, a Korunkkal, az Erdélyi Fiatalokkal, a Vásárhelyi Találkozóval, hasonlóképp a Magyarországi Válasz, a Márciusi Front íróival. E csoportokkal közös szándék vezette: a nép kérdéseinek demokratikus úton való megoldása. Egész pályafutása alatt a népben látta a politikai és művelődési megújulás forrását. Az 1937-es Vásárhelyi Találkozó létrehozása az ő nevéhez is fűződik; ő volt a találkozó elnöke (1937). A főváros ostromát (1944–45) Bajor Gizi villájában vészelte át.

1949 után hallgatásra kényszerült 1954-től újra szerepelt novellákkal, színművekkel. Az 1956-os forradalom idején az Írószövetség elnökségének tagja. 1956. dec. 28-án tartott taggyűlésen az elnökség nevében felolvasta az általa fogalmazott Gond és hitvallás c. nyilatkozatot. 1963-tól a Béketanács elnökségi tagja volt. Farkaslakán temették el. A székely falvak világának ábrázolója, látásmódja, stílusa, szókincse, egész művészi világa itt gyökerezik. Tehetsége, fantáziája játszi könnyedséggel olvasztja egybe a tragédiát és komédiát, a misztikumot és a falu józan realizmusát. Műveiben az erdélyi szegénység életét, a megélhetésért az urakkal és a természettel folytatott küzdelmeit, a székelyek ügyességét és furfangos észjárását ábrázolta. Kigúnyolta a társadalmi igazságtalanságokat, a romlott erdélyi arisztokráciát. Későbbi műveiben kezdeti realizmusától eltávolodva, abba jelképes, népi miszticizmus keveredett. A 40-es években színpadi műveket is irt. Később fokozatosan visszatért kezdeti realizmusához, hitet tett a munkásosztály nemzet- és világformáló szerepe mellett. Egy magyar népcsoport nyelvét irodalmi magasságba emelte s gondolkodásmódját a legmagasabb fokon fejezte ki. Indulásától élete végéig a székely falu, Farkaslaka írója volt. Számos műve, főleg novellái idegen nyelveken is megjelentek.