Tomas Gösta Tranströmer 1931. április 15-én, Stockholmban született. Szülei még gyerekkorában elváltak, édesanyja tanítónőként nevelte fel a fiát. aki a stockholmi Déli Gimnáziumban tanult, majd 1956-ban pszichológia szakot végzett a Stockholmi Egyetemen. 13 éves korában kezdett írni, első verseskötete, a 17 vers 1954-ben jelent meg, ami néhány hét alatt elfogyott. Ünnepelt költőként fogadta a kritika és az olvasóközönség egyaránt. Teljes költészeti termése 1997-ben látott napvilágot angolul New Collected Poems címmel, Robert Fulton fordításában. A nagy rejtély megjelenése után a Fulton-féle kötet ezzel kiegészítve újra megjelent 2006-ban. Tranströmer 1993-ban tette közzé rövid önéletrajzát - Az emlékek látnak címmel. Összesen tizenegy vékony kis kötete jelent meg, de mindegyik líratörténeti eseménynek számított. Költőtársai - különösen az átpolitizált 1970-es években - azzal vádolták, hogy hátat fordít a mesterség forradalmi hagyományának, verseiben és regényeiben nem foglalkozik politikai kérdésekkel. Életműve azonban használja és továbbfejleszti a 20. századi költészet modernista, expresszionista/szürrealista nyelvezetét. A hétköznapi életből és a természetből vett tiszta, látszólag egyszerű képei mély bepillantást engednek az emberi lélek egyetemes aspektusaiba. Tranströmer és amerikai költő barátja, Robert Bly levelezése a Légiposta című kötetben olvasható. Beutazta a világot, költészetéről doktori disszertációkat írtak és írnak, Pekingben kávéházat neveztek el róla, köteteit 51 nyelvre lefordították, köztük ott vannak még a gudzserati, hindi és tamil tolmácsolások is. A legjelentősebb európai haiku költők között tartják számon. (szaggatott keretes kép-vers kattintásra nagykép)

1990-ben agyvérzés érte, azóta nehezen beszél, de továbbra is alkot - bal kézzel ír, vagy feleségének diktál. Többször is említették az irodalmi Nobel-díj várományosai között, sokan a legnagyobb svéd költők egyikének tekintik. Elnyerte többet között a Bonnier költészeti díjat, a Neustadt Nemzetközi Irodalmi Díjat, az Oevralids-díjat, a német Petrach-díjat, az Északi Tanács Irodalmi Díját, a Strugai Költészeti Estek Aranykoszorúját és az International Poetry Forum svéd díját. 2007-ben megkapta a kanadai Griffin Trust for Excellence in Poetry életműdíját. Agyvérzése előtt elismert pszichológus is volt, dolgozott javítóintézetekben, börtönökben, foglalkozott fogyatékosokkal, kábítószerfüggőkkel. Kiváló zongorista, fél kézzel agyvérzése óta is gyakorol. Magyar kötődése jelentős, mivel a magyar költészet jeles alkotóit fordította svédre, így Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, Pilinszky János, Tandori Dezső munkáit Thinsz Géza műfordítóval együttműködve. 2001-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál idején, 117 vers című válogatott kötete megjelenése alkalmával járt Budapesten, mint díszvendég. Magyar fordításban Tomas Tranströmer versei (1979); 117 vers című válogatott kötete (2001) jelent meg, illetve Az emlékek látnak című könyv 2002-ben a Széphalom Könyvműhelynél. Első kötetében, még kötött formában írt, mondta róla egy interjúban Mervel Ferenc műfordító, aki szerint verseit nem szabad pátosszal előadni, minden retorikát lefaragott. Tekintve, hogy képei valóban a tudatalattit célozzák meg, a pszichológia, a pszichológus látásmód akár szakmai ártalom is lehet nála. "De talán éppen ezért nem nemzeti, svéd líra ez, hanem mindenki számára jelentéssel telített egyetemes líra" - mondta Mervel. A Nobel bizottság főtitkára szerint egy zsebkönyvbe beleférne életműve, ami elsősorban a halálról, történelemről, emlékekről szólnak. 2011-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat "tömör, letisztult költői képeiért, amelyek új fényben mutatják meg a valóságot".