Félix Lope de Vega Carpio 1562. november 25-én született Madridban. Csodagyerek: már azelőtt verseket költött, mielőtt írni tudott volna. Ötéves korában spanyolul és latinul olvasott, tízévesen latin verseket fordított. Első színdarabját alig tizenkét évesen vetette papírra. 1576-tól a madridi jezsuitáknál tanult, de megszökött, hogy részt vehessen egy Portugália elleni katonai akcióban. Szerencsére az avilai püspök felfedezte az ifjú költő tehetségét, és elintézte, hogy az alcalai egyetemen tanulhasson. Lope éppen a pappá szentelés előtt állt, amikor egy viharos szerelem derékba törte egyházi karrierjét. Tanulmányai befejezése után kalóznak szegődött, és társaival kifosztotta az Azori-szigeteket. 

1583-ban visszatért Madridba, ahol rövid idő alatt az irodalmi körök vezető egyénisége lett. Darabjait hamarosan játszani kezdték a színházak. Madridban ismerkedett meg nagy szerelmével, a férjnél lévő Elena Osorióval is; annak a színházigazgatónak a lányával, aki megvásárolta Lope darabjait. Elenával való kapcsolatát előbb csodálatos versekben örökítette meg, ám a szerelem alig öt évig tartott, mert a költő összeveszett jövendőbelijével, sőt: gúnyverseket is szerzett ellene, amelyek miatt becsületsértéssel vádolták meg, s bebörtönözték, majd két évre száműzték Madridból és Kasztíliából. Ettől kezdve különböző (főleg szerelmi) kalandjai miatt gyakran kellett lakhelyet változtatnia. Klempa Sándor Károly így fogalmaz: Lope de Vega nem volt trubadúr, még kevésbé plátói imádó. Törvénytelen gyermekeinek számát alig tudja jobban számon tartani, mint drámáit. 1588-ban végre feleségül vette az arisztokrata családból származó Isabel de Urbinát. Ám a hősies katona hírében álló Lope de Vega néhány héttel az esküvője után önként csatlakozott az Angliát megtámadó spanyol Armadához. Hatalmas szerencséjére sérülés nélkül megúszta a "győzhetetlen" flotta gyalázatos vereségét. Hazatérése után feleségével Valenciában telepedtek le. 1590-95-ig Alba herceg szolgálatába szegődött, Toledóba. Felesége 1595-ben bekövetkezett halála után ismét Madridba költözött. Itt egy újabb törvénytelen kapcsolat miatt vádat emeltek ellene. 1598-ban harmadszor is megnősült, Dona Juana de Guardót, egy gazdag mészáros lányát vette feleségül, közben gyöngéd szálak fűzték egy másik nőhöz is, akit varázslatos szonettjeiben Lucindának nevezett. Ebben az időben felváltva élt feleségénél Madridban és Sevillában, ahol Lucinda nevelte négy közös gyermeküket. "Szabadidejében" főrangú személyek titkáraként dolgozott, és írt-írt szakadatlanul. Első sikereit - balladákkal, verseskötetekkel - a századforduló táján aratta. Fennmaradt darabjai közül kiemelkedik A kertész kutyája című komédiája és egy tragédia, A hős falu  Utóbbi a becsület kérdésével foglakozik. Színműírási elveit az 1609-ben megjelent A színdarabírás új művészete című verses művében foglalta össze. Vega a klasszikus dráma szabályaival ellentétben nem ragaszkodott a tér, idő és cselekmény hármas egységéghez, hiszen úgy tartotta, hogy a spanyol ember két óra alatt mindent látni akar, a világ teremtésétől az utolsó ítéletig, mert 'dühe csak így csillapodik'. (Brachfeld Olivér) Lope de Vega kifejezetten magyar témájú, magyar vonatkozású színdarabokat is írt. Kazimir Károly, a kiváló rendező Kozma Bélát idézi a költő magyar tárgyú darabjainak kapcsán: A spanyol drámaköltő érdeklődését a magyar témák iránt az magyarázza, hogy országunk és népünk ebben az időben nagyhatalmi állása és a törökkel való hősies küzdelme következtében általános rokonszenvet ébresztett a spanyol népben... Kilenc színdarab várja magyar nyelvű újjászületését a poros polcokon. 

Vega sikerei és gazdag támogatói ellenére mindig anyagi gondokkal küszködött. De ennél fájdalmasabb volt, hogy több gyermekét és 1613-ban harmadik feleségét is el kellett temetnie. A személyes tragédiák után váratlan lépésre szánta el magát: 1614-ben pappá szentelték, sőt, magas tisztséget kapott a szent inkvizícióban. De - a legendák szerint - papi pályafutása sem akadályozta meg, hogy folytassa burjánzó szerelmi életét; legfeljebb bűnbánó versekkel és önsanyargatással vezekelt bűneiért. Lelkipásztorként csodálatos prédikációkat tartott, melyeket ma a vallásos irodalom remekművei között tartanak számon A hívők csak úgy tódultak szentmiséire, oly elbűvölő hangon énekelte a szent szöveget - írja Klempa Sándor Károly. Ám világi színműírói munkásságát is folytatta, melyet az egyház ugyan nem nézett jó szemmel, ám VIII. Urbán pápa annyira rajongott pártfogoltjáért, hogy Lopét 1627-ben máltai lovaggá ütötte és a teológia doktorává nevezte ki. Élete vége felé a magányos zseni egyre inkább elmélyült a vallásos elmélkedésben. Szinte utolsó percéig dolgozott. 1635. augusztus 27-én, kevéssel hetvenharmadik születésnapja előtt halt meg, mert - kortársai szerint - egyszerűen nem akart tovább élni.- legendás utolsó mondatát még Márai Sándor is beilleszti 1958-67-es Naplójába: Unom Dantét! Brachfeld Olivér pedig a következő anekdotát idézi a spanyol drámaíró kilenc napos, díszes állami temetéséről: amikor 1635. augusztus 28-án a fényes temetési menet végigvonult Madridon, az egyik női kolostor teraszán hangos sikoltással omlott rendtársnői karjai közé egy apáca. 'A leánya!', mormolta a tömeg. Valamivel odébb, ha ugyan hinni lehet a legendának, öreg anyóka kiáltott fel, nem tudván, kit kísért a díszes karaván örök nyugalomra: 'Ez olyan szép, hogy csak Lopétől lehet!'... A gyászkocsi mögött ott haladt Sessa hercege és a főváros apraja-nagyja; díszesebb temetést aligha látott Madrid, amely Lopéval egykorú volt és parancsszóra nőtt ki a föld színéből a zord és egészségtelen fennsíkon. Ám Brachfeld arra is emlékeztet, hogy csakhamar megfosztották a nagy színműírót temetői díszhelyétől, és földi maradványait a szegények gödrébe vetették: a mecénás sessai herceg vonakodott a temetés költségeit megfizetni. Sic transit gloria mundi, Spanyolországban még nagyobb hirtelenséggel, mint egyebütt...

Forrás: Brachfeld Olivér, Nyugat, 1935/7.