Korának sokoldalú egyénisége. Voltaire éles eszéről, filozófiai témájú írásairól és a polgári szabadságjogok védelméről vált világszerte ismertté. François Marie Arouet-nak hívták. A Voltaire írói nevet 21 éves korában, első nagy irodalmi sikereinek idején találja ki magának, hogy ettől kezdve így ismerje előbb Párizs, majd hamarosan a nagyvilág. Polgári származék volt. Sovány, beteges testű fiú, aki 84 évig tartó életében szakadatlanul bajlódott a kórságokkal. De acélerős lelke győzedelmeskedett a test gyengeségei fölött; nemcsak mozgékony és tevékeny maradt mindhalálig, hanem öregkoráig változatos szerelmek hőse is. Ez a világéletében csúnya, nyeszlett férfi izgatóan csillogó szellemével hódította meg az asszonyokat, szerzett rajongókat és dühödt ellenfeleket. Rendkívül művelt volt, és aggastyánkoráig mindennap műveltebb akart lenni, mint addig volt. Már diákkorában riadtan elfordult családja bigott vallásosságától, és lett harcosa az értelemnek. Ifjan költői sikerei voltak, jó állásokba került, kiderült üzleti érzéke. Egyszerre harcolt egy hosszú életen keresztül az emberségért, a polgári jogokért, a jobbágyság felszabadításáért, az egyház ellen, a feudális hatóságok ellen, aratott költői, színpadi, filozófiai és főleg írói sikereket — és közben kitűnő érzékkel vett részt minden adandó vállalkozásban, s volt gazdagabb ember, mint valaha is író a világon. 30 éves korára már országosan ünnepelt költő és divatos drámaíró. Közben megírta a franciák nagy nemzeti hőskölteményét, az Henriade-ot — Henriászt. De közben érezni kellett az élő feudalizmus ellenségességét és a hatalmas egyház védekező gyűlöletét. Volt nagyúr, aki szolgáival megverette, volt rendőrfőnök, aki börtönbe csukatta. A diadalmas fiatal író a börtönben lett filozófus és minden megalázott, jogtalanul megsértett szószólója. Úgy szabadul a Bastille-ból, hogy el kell hagynia az országot. Akkor megy Angliába, ahol megismeri a már kialakult angol polgári irodalmat, találkozik Swifttel is és az angol klasszicizmus főalakjával, Pope-pal. Lelkesedik Locke ésszerű filozófiájáért és főleg Newton fizikájáért. Idővel ő lesz Newton tudományos eredményeinek első ismertetője és népszerűsítője a kontinensen. S amikor 3 év múlva visszatér, életét elkötelezettnek tudja az emberségesség nagy céljai érdekében.   

Párizsban új színpadi sikerek várják. És végre megszólal Voltaire, a prózaíró. Egyelőre mint történész. Hiszen a modern történetírásnak is előfutára, de már történelmi műveiben jelentkezik a félreismerhetetlen Voltaire-stílus: ez a szabatos, világos, azonnal értelemre ható, mindig szórakoztató elbeszélő próza. Mert Voltaire elbeszél. Még harcos publicisztikájában is történeteket mond el, filozófiai írásaiban is anekdotákkal bizonyít. Meséi a józan ész példázatai, de történelemtől filozófiáig és regényig minden a józan ész mesevilágává változik nála. Otthon előbb ünneplik, azután üldözik. Először egyik szerelmének határ menti kastélyába menekül, ahonnét veszély esetén bármikor külföldre léphet. Ott él és ír 10 évig. Ez a szerelme — Châtelet asszony — erőszakos múzsa; mellette remekműveket kell írni! A nagyszerű asszony halála után elhagyja Franciaországot, és II. Frigyes vendége lesz Poroszországban, 7 évig. Előbb azt hiszi, hogy a híres felvilágosodott király valóban felvilágosodott, de rá kell döbbennie, hogy ugyanolyan zsarnok, mint a többi király. Menekül tovább, a protestáns Svájcba. Ott azonban felismeri, hogy a protestáns se türelmesebb, mint a katolikus, és a köztársaság tisztviselői is lehetnek oly piszkálódók, mint a királyságoké. Márpedig ő a vallási türelem és az emberi méltóság szószólója, aki független akar lenni mindenkitől, hogy felemelhesse szavát minden igazságtalanság ellen, és írhasson a szent józan Ész nevében, megbélyegezve minden gonoszságot és ostobaságot. Meg kell keresni azt a földrajzi pontot, ahol ezt megteheti. Így talál a ferney-i birtokra, amelynek egyharmada Svájcban van, egyharmada Franciaországban, egyharmada Németországban. Ha ettől kezdve valamelyik művéért meggyűlik a baja, egyszerűen átmegy saját birtokának egy másik országban fekvő részébe. Olyan ötlet ez, mintha egy Voltaire-regényben olvasnók.    

Ekkor már 60 éves. Úgy dönt, hogy ettől kezdve öregember, és mindhalálig éli a derűs, okos aggastyán életét. Tekintélye már világraszóló. A fél világ levelez vele, s ő mindenkinek válaszol. Leveleinek vaskos kötetei a francia széppróza klasszikusai közé tartoznak. Humor, filozófia, publicisztika, napi politika és a tudományok problémái s mindezek mögött az egész kor képe bontakozik ki a szerteáradó levelekből. És itt, Ferney-ben írja a nagy életmű legfőbb alkotását, a világirodalom egyik legfontosabb regényét, a Candide-ot. Már előbb is írt olykor regényeket. Igaz, ő regénynek nevez minden kalandos tartalmú elbeszélő prózát, tehát a rövidebb lélegzetű elbeszélést is, sőt a csattanóra kiélezett kurta novellát is. Regényeinek formája a kor szokásos kalandregénye, tehát van egy hős, aki változatos viszontagságokon megy keresztül, míg végre eléri célját. Meséiben eddig sok volt a meseelem, de úgy, hogy a meséknek szatirikus élük és bölcseleti kicsengésük van. Aki akarja, nevet a fura kalandokon, aki elég értelmes, azonnal ráébred az ál keleti mesék napi aktualitására. A Zadig, A babiloni hercegkisasszony, A fehér bika mulatságos fordulatai úgy utalnak akkori időszerű problémákra, hogy ma is érvényesek, mivel alapvető emberi viszonylatokról, emberi magatartásokról szólnak. És Babouc története, amely azt példázza, hogy bizony az élet jó is, rossz is, szép is, csúnya is, igaz is, hazug is — a világirodalom egyik legjobb novellája. Ezekkel és a többiekkel is Voltaire a nagy prózai elbeszélők közé tartoznék, de valamennyi eltörpül a Candide mellett. Ebben a szatirikus -, ironikus-humoros és mélységesen komoly könyvben — évezredek egyik legmulatságosabb és legfanyarabb regényében — felvonul a Fény százada igaz fényeivel és kísértő árnyaival. És mindez röviden. Voltaire nagy titka a szabatos rövidség. Úgy halt meg, hogy 84 éves korában végre hazalátogatott Párizsába, ahol királyoknak kijáró pompával fogadták. A város házai előtt diadalkapu várta, a színházban az ő drámáját játszották, fogadás fogadást ért, pohárköszöntő pohárköszöntőt. Ebbe az ünneplésbe halt bele. Rosszul lett, ágyba fektették. Tudta, hogy vége. Ez volt a végső mondata, amelyet az egész világnak és az utókornak üzent: "Úgy halok meg, hogy imádom Istent, szeretem a barátaimat, megbocsátok ellenségeimnek, de gyűlölök minden üldöztetést."