Candide vagy az optimizmus

Remekül tudta bizonyítani, hogy nincs okozat ok nélkül, (...) ... ha már mindennek célja van, minden ugyebár szükségképpen a legeslegjobb célért is van. Orrunk például azért van, hogy legyen min hordani a szemüveget, s lám ezért is hordunk szemüveget. Lábunk láthatólag arra való, hogy nadrágot húzzunk rá, ezért is van nadrágunk. (...) Következőleg, akik azt állítják, hogy minden jól van ezen a földön, ostobaságot állítanak; azt kellene mondaniok, hogy minden a legjobban van.
(Pangloss, 1.)

A szellemes regénnyel az volt Voltaire célja, hogy nevetségessé tegye a 17-18. század fordulóján élt egyik idealista német gondolkodó Leibniz követőinek filozófiáját. Ezek a feudalizmus hívei voltak, s azt vallották, hogy Isten a lehető legtökéletesebb világot teremtette. A regény címszereplője, Candide egyszerű, hiszékeny ifjú. Filozófus nevelője, Panglos arra tanítja, hogy ez a világ a lehetséges világok legjobbika. Voltaire éles gúnnyal figurázza ki ezt a bárgyú optimizmust, amely egyet jelent az "Isteni gondviselés" akaratába való belenyugvással, az emberiség fejlődésének megakasztásával. Végigvezeti hőseit az egész földgolyón, elszenvedteti velük mindazt, amit a feudális társadalom eredményez: a háborút, a vallási üldözések kegyetlenségeit. Candide kiábrándul mestere tanításaiból, de nem esik kétségbe. Rájön, hogy az élet igazi értelmét a munka adja meg. Az "utazó regény" azzal végződik, hogy Candide földet vásárol, és minden fölösleges bölcselkedés nélkül hozzáfog a munkálkodáshoz.

Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői

 IDÉZETEK

Zadig, avagy a végzet - Keleti történet

A gonoszok - felelte Jezrád - , mindig szerencsétlenek; arra szolgálnak ők, hogy próbára tegyék azt a kevés igaz embert, aki él a földön; nincs olyan rossz, ami valami jót ne szülne. (A remete)

A vadember

Jeligéül azt választotta: egy kevés baj sose árthat. Ugyan hány derék jó ember szaladgál a nagyvilágban, aki legfeljebb annyit mondhat: A sok baj még sose használt! (20. fejezet)

Levél Rousseau-nak, 1755. augusztus 30.

Megkaptam, uram, s köszönöm az emberi nem ellen írt új könyvét. Tetszeni fog majd az embereknek, hogy megmondja nekik az igazat, de ne higgye, hogy megjavítja őket. Sose festették erősebb színekkel az emberi társadalom borzalmait, amelytől pedig a mi tudatlanságunk és gyöngeségünk annyi szépet és jót remél. Sose pazaroltak még annyi szellemi erőt arra, hogy állatokká süllyesszenek mindnyájunkat: aki az ön könyvét olvassa, szeretne mindjárt négykézláb járni. De mivel ettől már elszoktam, legkevesebb hatvan éve, sajnos nem tudom újrakezdeni, s átengedem azoknak ezt a természetes magatartást, akik méltóbbak hozzá, mint ön vagy én.

Értekezés a türelmességről

Szívet nem azért adtál nekünk, hogy gyűlöljük, kezet nem avégett, hogy öldököljük egymást; tedd, hogy kölcsönösen egymás segítségére legyünk e keserves és kurta élet terheinek elviselésében; tedd, hogy a parányi eltérések, melyek erőtlen testünket fedő öltözeteink, gyarló nyelveink, nevetséges szokásaink, tökéletlen törvényeink, esztelen nézeteink, a mi szemünkben oly aránytalanul eltérő s a Te színed előtt oly egyforma helyzetünk között mutatkoznak - tedd, hogy e kicsiny árnyalatok, amelyek az embernek nevezett atomokat megkülönböztetik egymástól, ne gyűlöletre tüzeljenek bennünket és ne üldözésre... (23. Ima Istenhez)