Különböző színvariációkban, ikon-szerűen készíti el Marilyn Monroe képmásait. A színésznő, Warhol kedvenc modellje, másféleképpen volt afféle lenhajú falubolondja. De portréfestőjétől eltérően, ő mindig hús-vér lényként mutatkozott, bár viszonylag kevesen ismerték személyesen, őt a mozivászon röpítette fel a szex-istennő trónusára. Andy Warhol Marilyn Monroe-t csak a sztár halála után választotta modelljéül; természetfölötti létezésére a halál ütött pecsétet. Humphrey Bogart-on kívül talán csak neki jutott ki sokkal nagyobb hírnév a halála után, mint életében. Ehhez kétségtelenül Andy Warhol is hozzájárult. Nehéz felfogni, mi keltette fel a figyelmét a mozivászon szexbombája iránt. Ennio Patalas, a filmtörténész írja, hogy Marilyn Monroe saját szája íze szerint való legendát gyúrt ifjúkorából, például azt hangoztatva, hogy szülei bőrszíjjal verték, meg hogy hatéves korában a család egyik "barátja" megerőszakolta, és azután hol ennél, hol annál a mostohaszülőjénél kellett szenvednie. Hiába cáfolta meg később Ezra Goodman, az újságíró ezt az egész mesét, olyannyira illett Marilyn nimbuszához, hogy az emberek még azután is szíves örömest hitelt adtak neki. A legendát semmi sem ingathatta meg. Amikor Warhol egy közismert sajtófotója alapján akarta megfesteni Monroe-t, és képére véget nem érő sorban következtek a hasonló portrék, a színésznő alig néhány napja volt halott. Haláláról a legféktelenebb történetek kaptak lábra, és Warhol (mintha megérezte volna, hogy Marilyn életét és személyiségét rövidesen még a közismert írók is elítélendő módon teszik majd pénzzé) olyan emlékművet alkotott, amely ezt a Marilyn-képet már-már halhatatlanná avatta. Két másik bálványt, Elvis Presley-t és Elizabeth Taylort is több képén és képsorozatán megörökítette Warhol, bár kevesebbszer, mint Monroe-t. Hiába különböznek oly sok mindenben egymástól, valami közös bennük: ők az amerikai sikertörténet megtestesítői. Mona Lisa is jól illeszkedik a sztár-sorozathoz.