Könyvkiadó, feminista, és a 20. századi modern irodalom egyik vezető alakjaként tartják számon. Adelina Virginia Stephenként látta meg a napvilágot egy londoni felső középosztálybeli családban. Anyja, Julia Prinsep Stephen, a híres szépség, Indiában született; anyjával később költöztek Angliába, ahol preraffaelita festőknek állt modellt. Apja, Sir Leslie Stephen, híres irodalmár-filozófus, hegymászó, és a Viktória-kor egyik legismertebb kritikusa volt. Irodalmi légkörben töltötte gyermekkorát: iskolába nem járt, nevelői és szülei tanították, kivételes műveltségét pedig apja könyvtárában szerezte meg. Nagyon korán eldöntötte, hogy író akar lenni. 1882-től 1894-ig a család, a nyári szüneteket egy Cornwall-ban található tengerparti kisvárosban, St. Ives-ben töltötte. 1895-ben, az anyja halála után házukat eladták, de Virginia sokszor visszatért még ide. Ez a helyszín többször is megjelenik műveiben, például A világítótorony és a Jacob szobája c. regényében. London és/vagy St. Ives képezik legtöbb művének alaphelyszínét. 1895-ben, 13 éves korában vesztette el váratlanul az édesanyját; ekkor volt az első idegösszeomlása. Későbbi vallomásában beismeri, hogy 44 éves koráig nem hagyta nyugodni anyja emléke. A féltestvére, Stella vette át a háztartási feladatokat, de hamarosan, 1897-ben férjhez ment, és a nászútjukról visszatérve ő is meghalt. Apja, aki sokak szerint elnyomta Virginiát, 1904-ben hunyt el, ami összetörte a különösen érzékeny írónőt, holott nem volt jó véleménnyel róla: "minden művészi érzék nélkülinek" titulálta évekkel később. 1912-ben ment feleségül Leonard Woolf-hoz. Az idegösszeroppanásai és a visszatérő depressziós periódusainak gyökere, a pszicho analitikusok és életrajzkutatók feltételezése szerint annak az eredménye, hogy Virginiát és Vanessát a féltestvéreik, George és Gerald Duckworth szexuálisan molesztálták. A mentális betegsége, a hangulat-ingadozásai egész életére kihatással voltak, de az irodalmi termékenysége kisebb szünetekkel bár, de töretlen volt egészen a haláláig. 1940-ben bombatalálat érte londoni lakásukat és rodmelli kertjüket egyaránt. Gyenge idegrendszerét a történtek annyira megviselték, hogy öngyilkos lett: 1941. március 28-án kövekkel megrakva zsebeit a sussexi birtokuk közelében lévő Ouse folyóba ölte magát. A holttestét április 18-ig nem találták. Férje, Virginia hamvait, a rodmelli kertjükben egy fa alá temette el.

Noha már 23 éves korától jelentek meg publikációi, első jelentős regénye a Mrs. Dalloway csak 1925-ben jelent meg. A Mrs. Dalloway egy érzékeny úrinő estélyre való készülődését, jelenen, múlton, emberi kapcsolatokon való merengését állítja párhuzamba egy idegsokkban szenvedő munkásember-frontharcos kilátástalan életével. 1928-ban adták ki az Orlandot, melynek hőse négyszáz évig él, előbb férfiként, majd nőként látja a világot. 1927-ben írta meg esszé szerű naplóját, mely a női lét sajátos problémáit elemzi: a napló Saját szoba címmel jelent meg könyv alakban. Szintén 1927-ben adták ki A világítótorony című könyvét, mely egy cselekmény nélküli mű, egy Skóciában álló házról szól. A könyvben az élet gyors múlása áll szemben a műben keretként használt tárgyak látszólagos állandóságával. Az 1931-ben megjelent Hullámok bár prózában íródott, s könyvnyi terjedelmű, inkább költői alkotás, semmint az epika körébe tartozó regény. A könyv alakjai valójában egyetlen személy vetületeiként jelennek meg, s az ábrázolás olyan távolságból történik, amilyenből az ember szemléli saját magát. Woolf a modern angol próza, a lélektani regény egyik megteremtője volt. 35 éven keresztül dolgozott kritikusként a Times Literary Supplementnek; éles és hiteles kritikáinak köszönhetően nagy befolyással volt az irodalmi életre. Az 1910-es években a lap és az írónő köré csoportosuló értelmiségiek Bloomsbury-kör néven váltak ismertté (Bloomsbury annak a londoni negyednek a neve, ahol a tagok laktak és dolgoztak, köztük Virginia és a férje is), és az 1930-as évek közepéig ők voltak a radikális értelmiségi elit legnagyobb hatású csoportja Angliában. A kör 1905 körül alakult meg, a négy testvér: Virginia Woolf, Vanessa Bell (festő), Thoby és Adrian Stephen, valamint Virginia férje, Leonard Woolf (aki egyébként maga is foglalkozott regényírással) és Vanessa férje, Clive Bell (esztétikus) jóvoltából, a cambridge-i diákklubok hagyományait folytatva. A körbe elsősorban saját prűd és ostoba korukkal szemben ellenérzéseket tápláló, azt kifigurázó értelmiségiek tartoztak. 1917-ben férjével közösen, egy kis kézi hajtású nyomdagéppel, önerőből egy könyvkiadó vállalkozást alapítottak Hogarth Press néven. Ők jelentették meg – Angliában elsőként – Madách Imre: Az ember tragédiája című művét angol nyelven. A kiadó ma is működik.

A feminizmus eredetileg a nők egyenjogúságáért küzdő polgári mozgalom volt. Ahogyan a társadalmak fokozatosan demokratizálódtak és az egyes társadalmi osztályok között a különbségek – legalábbis jogi – értelemben megszűntek, úgy vált egyre fenntarthatatlanabbá, hogy a nők nem rendelkeztek választójoggal. Ennek elérése érdekében indult meg a 20. század elején a szüfrazsett-mozgalom, amely különösen Angliában volt erős. Az igazi töréspontot a feminizmus történetében Virginia Woolf 1938ban megjelent Három adomány című esszéje jelentette. (Ennek magyar nyelvű fordítását csak 2006ban adták ki) A tanulmány tulajdonképpen egy levél, válasz arra a kérdésre, hogy hogyan lehet megakadályozni a háborút. (A könyv megírásakor még a spanyol polgárháború borzalmai foglalkoztatták a közvéleményt.) Woolf folyamatosan kitér a válasz elől, arra hivatkozva, hogy ő a politikai okokat nem értheti meg, hiszen csak egy nő, de erre hivatkozva a nők társadalmi elnyomásán keresztül bemutatja, sőt ízekre szedi a korabeli társadalmat és a politikai okokról a háború társadalmi okaira tereli a figyelmet. Ebben a művében zseniális logikával lerántja a leplet a férfiak által irányított, hatalomvágytól és rangkórságtól szenvedő társadalomról. A nők helyzetének bemutatásán keresztül rávilágít arra, hogy az elnyomás eszközei, ha láthatatlanul is, de velünk élnek. A tudatalatti gondolatokban, a szokásokban, a szavakban.