Budai István "Felfeszülve a szivárványra" című verseskötetét ajánlom mindazok figyelmébe, akik kedvelik a természet szépségeit, a lírában rejlő mély gondolatokat.

    A szerző Eleken született, gyermekkorát Dócon töltötte, középiskolába Szegeden járt, a MÁV-nál dolgozott nyugdíjazásáig. Már fiatalon sikereket ért el, s ahogy nyugdíjba került, egyre inkább nagy lendülettel folytatta költői tevékenységét. Korábban két kötete jelent meg, Fényben és homályban (Bába Kiadó, 2007), Sugarak az őszből (Bába Kiadó, 2008). Ezekben a kötetekben is bizonyította, hogy tehetséges verselő, szépen szerkesztett formában, témánként kötötte csokorba verseit. Most, ahogy ő írja: "Körülvesznek az emlékek/ Ha kis falumba hazatérek...", mintegy leltárt készít (Rendet teszek), néhány szóval utal gyermekkora szépséges tájaira, a jelen küzdelmeire, a jövőtől való félelmeire, de mindig felvillan soraiban a változás reménye is. "Hol fényben, hol homályban/Élek e kifordult világban..." vagy máshol: "Ha idegenek leszünk e hazában,/ ha elveszünk a reggeli imában,/ha lelkünk üdvét folyton okolva,/ saját hitünk visz minket pokolra."

A sok nehézség, igazságtalanság ellenére is derűs, hisz abban, hogy a fény felé haladunk:

"Most tavasz van
s ebben a tavaszban
télre félig halt lelkünk
végre kiegészül,
s mint rácsait vesztett
büszke sas madár,
újra szárnyalni készül."

     Ez a kis kötet főleg négysorosokból áll. Tömörsége olyan erény, ami csak a régiek sajátja volt igazán. Ismerem szülőföldjét, azon a környéken születtem, ott töltöttem sok szép nyarat. Az ott élő egyszerű emberekre jellemző az ilyen megnyilatkozás. Kevés szóval néha többet tudnak elmondani, a lényegre rátapintani, mint azok a bölcselkedők, akik órákon át fecsegnek, mégsem mondanak semmit.

     Ars poeticáját ugyan nem ismerem, de verseiből felfedeztem, hogy a mindenkori kisemberekért érez felelősséget, a társadalmunkban lévő visszásságokat szeretné hitelesen megmutatni, értük "feszül a szivárványra".

"Ha Justicia szeme
nem lenne bekötve
bizony szörnyülködve
látná, hogy nem az
igazság győz néha,
s ingyenélő, léha
emberek veszik meg
kilóra az igazságot."

A természet közelében él, ezért jól ismeri azt. A nyárfák, a madarak nyelvén jól ért, az alföldi tanyavilág mindennapjait, érzéseit tárja elénk szép metaforáival. Sok barátja van, rájuk is szeretettel emlékezik. Tudja, hogy aki a múltját nem ismeri, annak jövője sem lehet. Imái, fohászai értünk, értékeink megőrzéséért szólnak. Jól érzékelhető véleménye van a haza és a világ történéseiről egyaránt. Verseit érdemes többször is fellapozni.

Miskolc, 2010. április 23.                                                                            Kühne Katalin