Tavasz
Tavasz, zölden tágul a távlat
Nap aranylik fenn az égen
A levegőben illat árad,
Szirmok szállnak a szélben
A bibék édes nektárján
Méhek csemegéznek
Mi is volna más
Kenyérről álmodik az éhes
Tűz melegéről a fázó
Hű társról, aki magányos
Néha ily sok kell az eléghez
Mert a szív, ha titkon is érez
A hiánytól sír, avagy morog
Akár szemedbe fintorog
Sebét rejtené csak, hisz félhet.
Bátor vállal fel gyengeséget
Mert mi lesz, ha ez kipattan?
A gúnytól bújik riadtan.
Mi lesz, a megcsúfolt reménnyel?
Bár hallgat, kinek hatalma van
Attól a lélek még halhatatlan
Fényből szőtt bölcs entitás
Hisz mi is volna más?
Alkony
Visszanéz a nap, s utoljára
Nyugaton még az ég aljára
Fürge tündér kezek
Bíbor szélt öltenek.
Szívem csak olyan
Szívem csak olyan pasit akar
Kit hájas nagy seggem nem zavar
S míg magának pörköltet mer
Nem bámul rám nagy szemekkel,