Már elmúltam 18 éves, amikor Berda Józseftől olvastam egy verset. Ez a vers a Különös idill volt. Nem könyvben, nem újságban, nem ajánlásra olvastam. Egy megsárgult, gépelt vagy talán stencilezett lap akadt a kezembe a Fekete-hegyen a Sasfészek kulcsosházban, ahová épp csak benéztem akkor nyáron az érettségi után. Érdekes, hogy aztán két évtizedig a ház felé se mentem, de akkor ott azt a sárga lapot és különös verset olvasva belém költözött a berdaság. Ezután kerestem – először könyvtárban – Berda kötetet, majd később vásárolni kezdtem antikvár példányokat is. A Berdát leíró groteszk figurában, a róla fennmaradt anekdotákban nem az illetlen, hanem a képmutatásmentes erkölcsi tisztaságot, véltem felfedezni. Siófokon a Krúdy sétányon áll Piotr Tyimofejevics Sztronszkij szobra: A Béke jóságos angyala. Az az angyal különböző nemzetiségű, vallású és kultúrájú emberek szimbóluma, akik a barátság, a jóság és az alkotás törvénye szerint élnek. Nem tudok megnevezni Berda Józsefen kívül mást a magyar irodalomban, akire e hármas törvény egysége ennyire illene. Az a szobor számomra Berda József a „Zarándok angyal” legfőbb jelképe.  A költő versein kívül a róla fennmaradt anekdoták, a monográfiákban elbeszélt történetek mind arról tanúskodnak, hogy Berda József barátjának lenni jó dolog volt. Az örök kamasz világra való rácsodálkozásával, őszinte, odamondogató és érzelmektől telített soraival 1989 nyarán lopta magát a szívembe ott fenn a Fekete-hegyen, azóta él bennem a „berdaság”. Ó, azok a vitriolba mártott tollal írt igazságok melyben a világ torzulásaira mutat, s melyeken nem fog az idő. Elégikus költeményeiben a látszólag ellentmondásos világ egységét fedezem fel. Sosem gondoltam a petrezselyem és paprika illatára, mint a hangtalan szerelem jelképére – s olvasva a sorokat, eszembe sem jutott megkérdőjelezni. Szerintem a harmónia és vidámság, a derűs szatíra és a hetyke csúfondárosság az ösztönösen eredő jóságából fakad. Átérzem költői ösztönének irtózatát a demagógiától, s elveszek a vigasztalan groteszk báj ködében. A „kötött” formáktól eltérő, egyedi hangvételű, a frivolitástól sem mentes sorait kevesen értik. Valószínűsítem, hogy ez lehet az oka annak, hogy líráját egyhúrúnak titulálva szinte csak az evés, ivás örömét megéneklő költő került a köztudatba, sokszor negatív jelzőkkel gátlástalan ösztönemberként illetve őt.  Azt az embert, aki képmutatástól mentesen lírába vonta azt, amiről úgy gondoljuk nem illik beszélni. Ezt az igazságot fedeztem fel 1989-ben a Különös idill olvasása kapcsán. Az akkor megélt AHA élményem indított arra az útra, amin ma már tudatosan járok, annak a  Berdának a nyomában, aki a magyar honi tájak boldog barangolója és belsőséges tájélményeit egyedülálló lírájában közvetíti. Így váltam költészetének értő rajongójává és hirdetem a „berdaságot” mindhalálig.

Vallom, hogy Berda József költészete az igaz emberi értékek tükre, a humánus eszmények tisztán tartása, a becsület igazságának hirdetése, a természet része! Divatosan szólva az „ökoköltészet” képviselője. A Berda József Kör Egyesület alapítójaként azt kívánom; legyen erőnk Berda költészetére szemléletváltó módon tekinteni, és tudjuk ezt mások felé tolmácsolni.

                                                                                                                                                         Deák Mária