Kedves Vendégünk!

Örülünk, hogy itt üdvözölhetünk az Irodalmi Rádió honlapján. Ezen az oldalon röviden bemutatjuk tevékenységünket fotók és videók kíséretében, valamint arról is tájékoztatunk, hogyan lehetsz csapatunk tagja, ha magad is írsz.

A csapat szerkesztői és vezetői mi vagyunk: Zsoldos Árpád és Adrienn, Miskolcról elszármazott, Budapesten élő házaspár. A mi itthoni műhelyünkben születnek meg a szerkesztett anyagok, a pályázatok ötletei, innen tartjuk a kapcsolatot a csapatunk tagjaival, szerzőinkkel, partnereinkkel. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk.

Pályázatok

Rendszeresen írunk ki szépirodalmi pályázatokat különböző témákban, formákban, korosztályok számára. Egy részük elérhető bárki által, kisebb részük pedig kizárólag alkotóközösségünk tagjainak szól. Pályázataink eredményeképp antológiák, rádióműsorok születnek; de nagy hangsúlyt fektetünk a személyes találkozásra is, így – ha tehetjük – ünnepélyes eredményhirdetés keretén belül változó helyszíneken találkozunk az alkotókkal.

Nagyobb pályázataink nyertesei trófeával gazdagodnak, a helyezettek oklevelet kapnak, de a további sikeresen szereplő alkotók is ajándékkönyvekkel távoznak egy-egy ilyen alkalmat követően.

 

Azon szerzők, akik belépnek alkotóközösségünkbe, weboldalunkon saját blogot vezetnek, ahová bármikor feltölthetik legújabb alkotásaikat. Jelenlegi blogszerzőink az ALKOTÓK menüpontban találhatók.

Te is az Irodalmi Rádió blogszerzője lehetsz!

Ha Te is írsz, akkor lehetőséged van belépni blogszerzői csapatunkba! Belépési kérelmed a zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu ímélcímre várjuk szöveges bemutatkozással néhány friss alkotás kíséretében.
(Az éves blogszerzői hozzájárulás 5500 Ft + ÁFA = 6985 Ft – csak elfogadott belépési kérelmet követően fizetendő.)

Weboldalunk havonta 50.000 fős látogatottsággal rendelkezik (2021. április havi adat).

Könyvkiadás

Kiadóként vállaljuk szerzőink kéziratainak gondozását, kiadását. A teljes kiadói folyamatot lebonyolítjuk: a legjobb eredmény elérésének érdekében a könyvek tervezésénél illusztrátorokkal dolgozunk; főbb nyomdai partnereink a Gyomai Kner Nyomda Zrt. és a Vareg Hungary Kft.; a könyvek értékesítésében pedig a Líra Könyv Zrt. és a Könyvtárellátó a szakmai partnereink.

A képen Blazekné Benik Mária szerzőnk Az őzike és barátai című könyvének egyik belső oldalpárja Tímár Nikolett illusztrációjával. További információkat a könyvkiadási programunkról, valamint legújabb megjelent köteteinket ill. vásárlási lehetőséget a KÖNYVKIADÁS menüpontban találsz. 

Rendezvények

Fentebb már említettük, hogy pályázatunk eredményhirdetését rendezvény formájában szoktuk megtartani, de az új szerzői kötetek megjelenésénél is szorgalmazzuk a könyvbemutatók megtartását, hiszen az az új könyv és szerző ünnepe. Ezeken az  összejöveteleken sok esetben a helyi sajtó is megjelenik, így videók is készülnek. Az alábbi két videó egy gyermekkönyv és egy felnőtt verseskötet bemutatója kapcsán készült. A rendezvény felépítését igyekszünk mindig a megjelenő közönség érdeklődéséhez, életkorához igazítani: a gyermekkönyv-bemutatókon játszunk a közönséggel és nyerni is lehet.

Kanfi-Horváth Imre szerzőnk Önteremtő című verseskötetének bemutatója Szentesen:

Szerkesztőségünk részt vesz a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének rendezvényein is: az Ünnepi Könyvhéten, valamint a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

 

 

A rendezvények közül évente a legünnepélyesebb alkalom szerkesztőségünk születésnapi ünnepsége, ahol átadásra kerülnek „az Irodalmi Rádió legjobb szerzője” kitüntető címek és díjak próza és vers kategóirában. Az eseményen szépirodalmi életműdíjak is átadásra kerülnek.

Hanganyagok

Szerkesztőségünk nevében benne foglaltatik, hogy egyik alaptevékenységünk szerzőink alkotásainak hangzó anyaggá történő feldolgozása. Ezt egyrészt rádióműsorainkban, másrészt pedig különböző pályázatsorozatok formájában valósítjuk meg. A Kortárs Verstár Pro sorozatban ismert színművészek tolmácsolják a műveket, a Hangzó Kortárs Irodalom c. sorozatban pedig szerkesztőink.

Hangoskönyveket is készítünk, az egyik példa erre Török Nándor szerzőnk Szonettek a szürkületből című versciklusa, amit Barbinek Péter olvas fel:

Netkötetek

Szerzőink alkotásait elektronikus kiadványok formájában is közzé tudjuk tenni. Ez a szolgáltatásunk Netkötet Program néven fut. Az itt elkészült kiadványok a Magyar Elektronikus Könyvtárban is elérhetők. Népszerű kiadási gyakorlat, hiszen így szerkesztett formában bárhol térítésmentesen elérhető az olvasók számára egy-egy anyag.

Nyári alkotótábor

Évente a leghosszabb időtartam, amit alkotóink együtt tölthetnek, nyári alkotótáborunk, ahol szerzőink családtagjaikkal, barátaikkal múlathatják az időt; lehetőséget adunk bemutatkozásokra, felolvasásokra, miközben vidám és érdekes csapatépítő játékokkal színesítjük az összejöveteleket.

Ha tetszett bemutatkozásunk és az, amit itt olvastál, szeretettel várjuk jelentkezésed, belépési kérelmed a zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu ímélcímre. Ne feledd: küldj néhány alkotást is!

Az alábbi videóban szerzőink mondják el, hogy miért érdemes csatlakozni csapatunkhoz.
(A videót a BluePixel Kft. készítette.)