Nyár utolsó napja. Ballagók a napsütésben. Tikkasztó még mindig érzem. A szél már utazókat hozz elém. Megannyi levelet,tarkábnál tarkábbat. Kukorica, nyárfa és
Edit Szabó : Magyar vagyok Magyar ember vagyok, magyarnak születtem, nem kérem senki bocsánatát érette, az édes szüleim magyarnak neveltek, óriási kincsként engem úgy szerettek
Azért jó a természetben sétálgatni, Mert ott senki nem fog téged hibáztatni. Hibáztatni, bántani és megalázni, Nem kell a tetteidet megmagyarázni. Senki nem
Ami a ‘A négy kék alatt és fölött’ c. antológiából kimaradt JANKA CICÁJA Sétál Nagyi Jankával a parkban mit találnak apró cicust borzaskát cicamamát nem
Sötét van. Hűvösen vibrálnak a csillagok. Lassan zuhanni kezdek a mélybe. A távolban falánk kohók ébrednek gyémántot köhögve. A bolygók gyűrűi üllők, amin vén gondolatok
Szeptember elsején nem tudok úgy felébredni, hogy ne gondoljak az iskolába induló gyerekekre. Hiába nem nekem szól már a csengő, hiába nem kell sietnem, névsort
Az ablakokon függönyök, a redőnyök szorosan lehúzva. Az ajtókat bezárták. A közvilágítás egészen hajnalig működik, eltompítva az este fényeit. Csak pár kóbormacska nyújtózik a még
Edit Szabó : Kicsi lányból majd nagy leszek Hú, de régen voltam gyerek, kicsi lány a kiskertekben, Édesanyám öltöztetett, piros szín volt a kedvencem. Sapka,
Szerelemmel szeretve, Önmagamat ébresztve, Érzésekben elveszve, Vágyaktól vezérelve. Így ülök a parton, Magamat a fényben tartom. Színtiszta vízzel egyesülve, Lelkemben átszellemülve, Így írom a holnapot,
Edit Szabó : Sárga rózsa Sárga rózsát a kezembe adtad, mosolyra gyúlt rögtön az ajakam, öleléssel vettem át csokrodat, örömömet tovább viszi holnap ! Barátságod
És most azt csinálunk, amit akarunk Ágota alighogy letette a telefont, hátradőlt és elengedte magát. Fülig érő szájjal mosolyogni kezdett. Határtalanul boldognak érezte magát, mint
A harmadik kutya Milyen édesdeden alszik…Szofi, mint mindig, teste minden porcikáját átjáró meleg mosollyal nézi a kis kutyáját, aki a padlón fekszik, hanyatt fekve, kicsi
A minap, egy szomorkás felhős délelőtt, két eltévedt kicsiny esőcsepp, a mulandóság könnye, lepett meg. Éreztem bársonyát, amint ráhullott kinyújtott kezemre. Rám köszönt, s megérintett a
Séta a holdfényben A parknak közepében, Egy padon üldögélek; A szökőkutat nézem, Bár az idő már hideg. A víz még nem fagyott bele, Ahogy
Életében először végre eljutott a Balatonra! Addig csak a barátaitól, ismerőseitől hallott ódákat zengeni róla, s már régóta tervezte, hogy maga is megnézi
Egyetlen hang, kérlek, csak ennyit adj meg nékem uram. Ennyit csak s ígérem, emberré kovácsolom magam. Mert ma már itt e vad, olykor kietlen földi
Ezer és ezer kérdés cikázik bennem, Ezen kérdések miatt sokszor nincs merszem. És visszatart egy láthatatlan bíróság, Melyet az agyam kreál és kész gyilkosság.
Minden út hozzád vezet Ma este csend ül kint a tájon, a hold megáll egy messzi ágon, a szél az ablakomhoz ér, s én
