Ha megtehetném nem haboznék, mindent, de mindent hátra hagynék. Nem késlekednék. Időmet arra nem vesztegetném, hogy felöltözzek, csak úgy pőrén, szégyen nélkül, attól nem tartva,
Bennrekedt sóhajok súlyos terhe nyomasztja tétova lelkem. Néma szám, zár, lakat, ajtaján súlyos titkoknak. Ha szólni merészelnék, szavam szegnék, szám betömnék, s végezném börtön sötét mélyén, fejemet hajtva, csupán földre vetett, maroknyi szalmára. Ezért aztán mindent meggondolva, nem szólok,
Az út szélén őrként álló, az erős szélben siránkozó, hajladozó fákon, nagy sötét foltok, fenyegető árnyak a félhomályban, éjsötét fekete varjak gubbasztanak, fagyosan-fázva. Sötétlőn fénylő tollukon megcsillan, búcsút int az alkonyat. Felettük fenn az égen, sűrű sötét felhők
* Fekete bárány – suttogták Fekete bárány – harsogták Fekete bárány – aláztak Fekete bárány – becsaptak Fekete bárány – elestem Fekete bárány – felkeltem
– Múltkor kérdezte, hogy gondoltam-e öngyilkosságra… és tényleg! Nem is rossz ötlet. Esetleg tudna javasolni valami biztos módszert, ami fájdalom mentes? Vagy tudna segíteni valami
– HÁLLÓ! – kiabált rá a telefonra, azonban a hangos, irritáló dallam csak nem akart abbamaradni. Irénkének tetszett a zene, szívesen hallgatta máskor is, bár
Izzón Lesz olyan, hogy egy férfi elfelejti hogyan szeretett egy nőt? Amikor már nem érti, mégis izzón szereti őt? Van olyan, hogy szereti
Ködruhába öltözött a reggel, s maradni akar. Sokáig hagyta, hogy a novembert a nap uralja, de most már úgy érzi ő, hogy az idő elérkezett,
Ötvenkilenc éves lettem. Mostantól ám mindent szabad! Mindent, mihez kedvem szottyan, Mert az idő hopp hogy szalad! Perdülhetek bárhol táncra. A kertben vagy utcán,…téren. Barátnőkkel
Ott van erős fény, ahol nap. Sétáljunk egy nagyot holnap! Csapat buszon, ni, ücsörög. Falu neve éppen Csörög. -Add át néninek a helyet!- Nevetgélnek csak
Macskaköves egér úton Zötykölődtünk mi csak némán. Malacunk volt! Potyázhattunk. Feküdhettünk hátul szénán. Kutya hideg volt már. Este. Mellettem egy buta liba. Egye fene, bújjunk
Ragyog a nap, de oly erőtlen, Mégis jólesik melege. Pedig a november, valljuk be, Az év mostoha gyereke. Szürkés, borzong tőle az ember. Ruháját rég
Végre! Rátalált a párjára, úgy éreztem. Minden reggel én boldogan Ébredtem. Végre! A zsák és a foltja együtt. Mily öröm! Én a jövőt, jaj, magamban
Lefesteném, giccses lenne képem. -Ilyen színek nem léteznek, Kérem!- Hú, de giccses! -mondanánk a Képre. Színorgia, pompa rajt’ el- Végre. Barna ezer árnyalatban: Fahéj, Rozsdavörös,
Nem küzdesz már, nincs több erőd. De kevés lett a levegőd! Csak vársz becsukódott szemmel. És milyen nyugodtan fekszel. E világot most itt hagyod. Emlék
Az emberek vésték ide a keservet, csak az emberek ölhetik meg. S míg kíntól vörösen bugyog el az élet, a felszabadítás csak a halál lehet.
2025. november 10-én ismét jó novellákkal és szép versekkel gazdagodott a SZÓFONÓ közönsége hat szerzőnknek köszönhetően. Bora Ildikó, Wágner Judit, Horváth Noémi Rebeka, Horváth Stefánia
Amikor először olvastam a neved, Az jutott eszembe: Il y a… van, létezik. És tényleg – vagy nekem. Nem is akárhogy. Köszönöm, hogy barátom vagy,
