„Szenteste és születésnap: Egy különleges vallomás”

Ezt December 24.-én kellett volna kirakni, de el is felejtettem, hogy megírtam!😂

 

Szenteste most is eljött

És az ideit is veled töltöm,

Én kicsi ajándék csomagom,

Ki 35 lett a mai napon.

 

Éltessen sokáig az Istenke.

Mondanám, hogy érjen füled a bokádig,

De az annyira azért nem tetszene.

Jó így a cimpád, nem kell lógjon lábig!

 

Örülök, hogy még itt vagy

És elviseled hisztijeim,

De néha a te fejed is kihagy,

Úgy táncolsz a másik idegein.

 

Az a másik idén is én vagyok

És remélem még leszek is,

Mert nélküled nem lenne jó állapot

A szívem belső terein.

2024. 12. 21. – B. R. M.

 

 

(A vers címét adta és illusztrálta a ChatGPT mesterséges intelligencia)

Busa Regina Mária
Author: Busa Regina Mária

Már egészen fiatalon elkezdtem megismerkedni a történetmesélés, a gyerekversek és mondókák világával. Még óvodásként találtam ki saját kis történeteimet. Általános iskolás éveim alatt még inkább megszerettem az anyanyelvemet, és rengeteget meséltem édesanyámnak és a nagyszüleimnek a saját kis világaimból. Később, középiskolás koromban, a zenés-dráma tagozaton verseket és dalszövegeket is írtam, és a szenvedélyem a történetmesélés iránt is megmaradt. Egy baleset és egy szerelmi csalódás hatására újra visszatértem az íráshoz, és azóta is folytatom, téglánként építgetve szerzői pályafutásom.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Állati dolgok

Jegesmedve Eszkimóknál eljegyzés lesz. Fiú maci jeggyűrűt vesz. Lány mackónak jó a kedve, örül a két jegyesmedve.   Giliszta Giliszta a földet túrja, amíg a

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Makákó Jelmezbálba megy makákó, fején kopott honvéd csákó, oldalán kis görbe szabja. Újruháját szabó szabja.   Kis póling Bicegve jár a kis póling, nem ment

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Lepke Gazda kinn a réten kaszál. Pipacsra egy lepke leszáll. Szárnyán csillog a sok minta, s ring a virág, mint a hinta.   Gatyás kuvik

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Bibic Kocsmában egy sereg bibic. Kártyázáskor sok a kibic. Pulthoz siet Bibic Vendel, aki veszít, mindig rendel.   Szentjános bogár A kis pöttöm jánosbogár, idegesen

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Kerceréce Kerceréce vízbe merül, hal mikor elébe kerül, nem válogat, dolgát teszi, ahány hal jön, mind megeszi.   Szajkó Útra kel a mama szajkó, ebédet

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Hering Algák között egyre kering egy nagy csapat éhes hering. Nem néznek csak a zsákmányra, s belőlük lesz más zsákmánya.   Polip Minden polip dilemmája,

Teljes bejegyzés »