-Minden rendben? Kérem, ne idegeskedjen, nem az ön műtéte lesz az első.
-Ó, de kedves, galambom! Egyáltalán nem vagyok ideges. Inkább izgatott. Szeretném, hogy vége legyen. Annyira fényes minden. Egyszerűen vakító, de tudja, nem a szememnek.
-Higgye el, bácsi, nemsokára megkapja, amire eddig várt.
-Köszönöm a kedvességét, galambom! Akármi történjék is a szememmel, magára fogok tudni kacsintani.
-Ajánlom is! Na, tessék nyugodtan feküdni, mindjárt küldöm a doktort.
A nővérke kedvesen elköszönt a bácsitól, majd kifelé menet a kórteremből, alig hallható kattanással becsukta az ajtót. A bácsi körül csend lett. Csupán a gondolatait hallotta.
Négy éve olvasott először az eljárásról. Egy 32 éves férfin végezték el elsőként a látás – eltávolítást. Önként jelentkezett az akkor még kísérleti műtétre. A cikk szerint csupán azért vállalta a kockázatot, mert nem akarta egész nap a felesége boldogtalan arcát bámulni. Így legalább reménykedhetett benne, hogy néha mosolyog is. Azóta már többen ezt az utat választották.
-És mondja, bácsi, mit szeretne utoljára látni? – A doktor hangja azonnal visszarántotta az öreget. Erre a kérdésre nem számított és nem is tudott egyből választ adni. Az orvos melegen elmosolyodott, amikor megérezte a páciens rémületét.
-Tudja, nem a látását vesszük el. A szemét sem bántjuk. Csupán az agyával fogjuk elhitetni, hogy kívül sötétség van. Mondja kérem, bácsi, mit tesz a szobában, ha kint beborul?
-Felkapcsolom a villanyt.
-Úgy bizony! Tökéletesen fog tájékozódni, minden eddigi tevékenységét elláthatja majd, hiszen látni fog. Csak éppen nem tud róla. Hanem az elméje olyan lesz, akár egy Baudelaire – költemény. Az eljárás során a belső észlelését, érzékeit és gondolatait olyannyira kifinomultra állítjuk, hogy amikor elered a zápor, látni fogja az összes apró porszemet a földön, ahogy a cseppek közéjük hatolnak. Markába zárhatja majd az ázott bazsarózsák illatát. Nem kell a sok unott, bosszús arcot figyelnie a vizes utcákon. Érezni fogja a tavaszt, bácsi.
-Milyen jó hallgatni önt, doktor úr! Tudja, ez a sok fény és szín az autókon, a ruhákon a könyvek borítóján. Minden annyira vakító és erős. Nyáron az égbolt szinte hófehér. Sok ez nekem. Tudja, jó pár évvel ezelőtt, amikor a feleségemmel a szilvafa tövében lestük a felhőket, még kék volt az ég. Most már teljesen kifakult. Úgy érzem, fáj, ha kinyitom a szemem.
-Nemsokára minden rendben lesz.
Miközben a doktor karon fogva átvezette az ablak mellett lévő ágyra, kedves hangján faggatni kezdte a bácsit:
-Nos, egy sötétkék Ford Mustang? Esetleg egy pohár víz egy tökéletesen tiszta kristálypohár üvegén keresztül? Galambom nővér? Mi legyen az utolsó kép, amit fizikai szemein keresztül látni szeretne?
-Ahogy mondja, doktor úr! Egy kép. A feleségem. Nézze, micsoda szépség! Látja ezt a fénycsóvát az arcán? Tudja, akkor még mindenhez vakut használtak. Olyan erős hirtelen fény ért egy pillanatnyi mosolyt, hogy mélyen, hosszú éveket átvészelve beleégett a fotópapírba. A mosoly és a fény is. Azt hiszem, ez a fajta fény nem bántotta a szemem.
-Még egy kis türelem, és jobban fogja őt látni, mint valaha. Amint a beavatkozással végeztünk, felhelyezünk a jobb füle alá egy kisebb kagyló alakú műszert. Ez segíti majd az erősebb érzékelést. Most pedig beadom a nyugtatót. Minden rendben lesz.
De mondja, doktor úr, valóban képes leszek a hétköznapi életre a sötétben is? Mi lesz, ha…
A bácsi légzése lelassult a nyugtatótól. Úgy érezte, minden tökéletes. Az orvos lehajolt, hogy megigazítsa feje alatt a párnát. Végtagjai ellazultak. Egész testében ernyedt volt. De a szíve nem. A szíve hirtelen olyan gyorsan kezdett verni, ahogy talán még sosem… az ernyedésből zsibadtság lett. Ahogy az orvos mellé hajolt, mintha a jobb füle alatt látott volna valamit…nem, biztosan nem egy fehér kagylószerű kütyü volt. Nem. Hiszen orvos…így nem…
A következő pillanatban a doktor hangját már csak igen halkan, messziről hallotta.
-Nővér, az eszközöket, elaludt, azt hiszem…
Author: Karczag Bernadett
Karczag Bernadett vagyok, közel 30 éves győri lány. Jelenleg a győri kórház mikrobiológia labor csapatában dolgozom. Legelső falatnyi történeteimet kisiskolás koromban írtam, főként Ray Bradbury hatására. Az elmúlt időszakban csupán elvétve foglalkoztam írással, az utóbbi egy évben viszont újra magához ragadott a sorokban megbúvó varázslat. Nagy öröm számomra, hogy e csodás közösség tagja lehetek.