Maszk

Mikor már nem tudod ki vagy

megreped arcodon a maszk.

Görbe tükörben látod,

ahogy megváltozik a világod.

Kit eddig magadnak véltél

már nem komfortos többé.

A felvett társadalmi szerepek

nem szolgálnak jót a selfnek.

 

Mint a szépen szálló buborék,

melynek csodálják színes fényét

hirtelen kipukkad

tartósan meg nem marad,

s a kiáramló levegő utat törve

gyorsan elindul előre.

Új ruhát keres magának,

ahol jól érzi magát, segíthet másoknak.

 

Olykor, ha Te is így érzed magad

csak bízz, Fentről navigálják utad.

Csendedben meghallod Lelkedet,

mely lépésről lépésre előre vezet.

Szíveden keresztül mutatja az utat,

mint egy jó barát, ki fogja karodat.

 

Így a belső hangodra hallgatva

álmaidat válthatod valóra.

Belül szabad és boldog lehetsz,

ezáltal másokat is boldoggá tehetsz.

Hajnal Cs. Krisztina
Author: Hajnal Cs. Krisztina

Köszönöm szépen az Irodalmi Rádiónak, hogy bemutathatom alkotásaimat, és ezáltal része lehetek én is az alkotói közösségnek. Esztergomban születtem, 1980-ban. Ének-zene tagozatos általános iskolába, zeneiskolába jártam, ezáltal a zene szeretete, zenélés (hobbyként) is része az életemnek. Az irodalom, a versek gyerekkorom óta közel álltak hozzám, gyerekként a könyvekkel valahogy mindig jobban megtaláltam a „közös hangot”, mint kortársaimmal. Bár próbálkoztam versírással kiskamasz koromban is, akkor még nem igazán sikerült…. Az áttörés 2024 őszén következett be, amit ma is egy csodaként élek meg, ahogy megszületett az első versem. Azóta az ihlet sűrűn megtalál, valamikor éjjel ébreszt fel egy kedves kis „rím”. Hajnal Cs. Krisztina néven alkotok. Ha verseim olvasása másoknak örömet okoz, vagy esetleg ezáltal könnyebben átél egy-egy nehezebb időszakot az életében az olvasó, nekem már megérte- hisz az érzéseink, érzelmeink akár fájdalomról, szeretetről szólnak, közösek. „Az élet életet nemz. Az energia energiát teremt. Azáltal leszünk gazdagok, hogy adunk magunkból.” - Sarah Bernhardt

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Surranó szeptember

Mézillat csorog a fák levelén, Erejét veszti a napsugár. Árnyékok szűrik a nyár melegét, Mélykék égbolton gólyacsapat száll. Folyóparton surranó szeptember Narancsszínűbe olt mindent, mi

Teljes bejegyzés »

Itt van az ősz

Itt van az ősz, beköszöntött újra, Napok során a végtelen súlya Üt horgonyt, s a létre nyit ablakot. Lopakodó tél hozza a fagyot. Szikkadtra perzselt

Teljes bejegyzés »

Októberi ég alatt

Sárguló levelek csendben hullanak, S halkulnak kertemben a nyári dalok. Lábam alatt megreccsenő avarban Suhannak télidéző gondolatok. Rőzselángot gyújt szívemben az új ősz, Tüzes nyári

Teljes bejegyzés »

Együtt vagy külön

Együtt vagy külön   Döntést kell hozni, Mely majd szívedben ég; Érzed minden fájdalmát, És minden melegét. Annyira fáj majd, Hogy soha nem felejted; Más

Teljes bejegyzés »

A holdon túli erő

A holdon túli erő   Holdon túli titok, orkánból született árnyék, szikla, mely a Semmit őrzi. Vad tűzvész lobogjon benned, mert csak a lángoló és

Teljes bejegyzés »