Talált tárgyak osztálya

Talált tárgyak osztálya.

Írta: Egyed-Husti Boglárka

A szoba csendes volt. Csak néha lehetett kintről hallani, ahogy egy két kocsi elmegy. Pedig az ablak csukva volt. Évi mindig keresett. Többszőr átnézte a tárgyakat, de nem találta. Pedig itt kell lennie.

A sok esernyő, cipő, kesztyű, táska, tárca között tudta, hogy ott kell lennie. Hiszen tegnap, amikor elkezdte a leltározást még megvolt. Határozottan emlékezet rá, hogy ott volt.

Évi gondolkozott, talán a tegnapi napon bejött idős bácsi vihette el. Felhívta kollégáját telefonon, hogy elvitte e valaki, de a kollégája azt mondta nem.

Már vagy egy órája kereste és semmi. Nem tűnhetett csak úgy el.

Éva lassan 10 éve dolgozik a talált tárgyak osztályán, sosem tűnt el még ez idő alatt semmi.

Na jó, gondolta magába. Még egyszer megnézem hátha csak az egyik nadrág mögé bújt el.

Sose felejtette el azt a napot, amikor ő maga is elvesztette édesapját. Reggel még megvolt, együtt indultak el az óvodába. A sarkig kísérte Évát, adott neki puszit, de délután már nem jött érte. A kislány ott ült a padon. Emlékezett, hogy mennyire félt és kétségbe volt esve. Hiszen mindenki hazament csak ő érte nem jött senki. Az anyukája meghalt, nagyszülei ha voltak is neki nem ismerte őket. Így ő volt és apu. De apu nem jött. A gondozónők próbáltak derűsek és higgadtak maradni, folyamatosan hívták Éva apját, de semmi. Később a rendőrséget és a gyámügyet hívták.

A gyámügytől egy néni elvitte őt egy házba egy nagy, nyirkos házba árvaház volt a neve. De Évi közölte ő nem árva, neki van apukája. Biztos érte fog jönni, de sose jött.

Úgy érezte otthagyták őt, mint ezeket a tárgyakat az osztályon, egyedül, történet nélkül. Pedig csak lehet, hogy kiesett a zsebből, ott felejtették a padon. Esetleg véletlenül került ide.

A vége mindig az volt, hogy a tárgyakért sosem jöttek. A leltár lista pedig évről évre nőtt. Ezért is volt fontos Évinek, hogy legalább ne hiányozzon innen is egy darab. Legalább a lista legyen tökéletes.

Ha már az ő élete nem lehet az.

Vége

 

 

 

 

Egyed-Husti Boglárka
Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Ha adhatnám magam

Ha valaki olyannak szeretne, mint amilyen vagyok, szeretetmorzsáért nem kellene álarcot hordanom, adhatnám magam büszkén, őszintén, lelkesen, kedvesen, avagy olykor sírva, dúlva-fúlva, karmolva, mérgesen. Hiszen,

Teljes bejegyzés »

Surranó szeptember

Mézillat csorog a fák levelén, Erejét veszti a napsugár. Árnyékok szűrik a nyár melegét, Mélykék égbolton gólyacsapat száll. Folyóparton surranó szeptember Narancsszínűbe olt mindent, mi

Teljes bejegyzés »

Itt van az ősz

Itt van az ősz, beköszöntött újra, Napok során a végtelen súlya Üt horgonyt, s a létre nyit ablakot. Lopakodó tél hozza a fagyot. Szikkadtra perzselt

Teljes bejegyzés »

Októberi ég alatt

Sárguló levelek csendben hullanak, S halkulnak kertemben a nyári dalok. Lábam alatt megreccsenő avarban Suhannak télidéző gondolatok. Rőzselángot gyújt szívemben az új ősz, Tüzes nyári

Teljes bejegyzés »

Együtt vagy külön

Együtt vagy külön   Döntést kell hozni, Mely majd szívedben ég; Érzed minden fájdalmát, És minden melegét. Annyira fáj majd, Hogy soha nem felejted; Más

Teljes bejegyzés »

A holdon túli erő

A holdon túli erő   Holdon túli titok, orkánból született árnyék, szikla, mely a Semmit őrzi. Vad tűzvész lobogjon benned, mert csak a lángoló és

Teljes bejegyzés »