Végállomás-Keleti pályaudvar

Végállomás-Keleti Pályaudvar.

Írta: Egyed-Husti Boglárka

Sietek, nehogy lekésem a vonatot. Szinte egyik lábam tetszem a másik után, hiszen a következő vonat másfél óra múlva indul és még egy cigit is szeretnék elszívni a peronnál, amikor belém fut. Szó szerint rálép a lábamra ő is siet. Bocs csak ennyit mond. Majdnem felgázolt, mondom neki. Legközelebb nézzen maga elé. Mondja ő. Na jó érzem, hogy már bosszús vagyok. De közben látom, hogy az állomás jelző jelzi, hogy hello most felszállás következik. Haza akarok menni. Le akarok fürödni és aludni akarok. 1 hétig voltam lent Zamárdin, fesztiválozni, de pénzem már nem volt szállásra így marad a sátras megoldás. Ami jó buli, de amikor már 1 hete nem tudsz lefürödni azért akkor már vágysz haza. Végre fel tudok szállni és látom, hogy mindegyik kabin ful teli van így jobb híján marad a hátsó szárny, aminek végül is örülhetnék, hiszen itt a kaller nem szokott büntetni így legalább a cigit elszívhatom. Aztán akkor veszem észre, hogy ott áll ő is pont mellettem, aki majdnem fellökött és ő is rá akar gyújtani, de nincs tüze. Rám néz és megkérdezi, hogy adnék-e neki tüzet. Nem szívesen, de végül adok neki. Megköszönni majd ezzel a lendülettel elnézést kér, hogy fel lökött. Mondom majdnem be estem a sínek közé, mondja ő is sietett, aztán azon kapom magam, hogy látom, hogy stiről. Kicsit zavarba is jövők, de azért már hozzá szoktam. Nem nagyon akarom ezt tovább folytatni így próbálom finoman, de határozottan jelezni neki, hogy szálljon le rólam, de ő csak folytatja és eléggé meggyőző. Végül is szingli vagyok így hagyom neki, hogy udvaroljon egy kicsit, hiszen hosszú a vonat út és amúgy is fiatalok vagyunk. Aztán azt veszem észre, hogy egyre jobban tetszik ő is nekem, kedves, sármos, mondjuk ki jó pasi. Aztán hirtelen érzem, hogy közelebb jön hozzám és átfogja a kezével a derekam és olyan teste van, hogy érzem, hogy mindjárt megcsókol és ő így is tesz. Az ajkunk összeér, egyre jobban tetszik és jól csókol. Majd egyre jobban átölel és már máshol is csókol, nemcsak a számat, hanem a nyakam és az arcomat is. És érzem, hogy felfal a szemével és tudom mit akar, azt viszont én nem akarom, nem akarok csak egy lány lenni a sok közül ezt nyíltan közlöm is vele. Majd ő erre rám mosolyog és azt mondja nem is annak szán, hanem ő velem akar lenni örökre. Mondom neki, hogy most ismerkedtünk meg és semmit sem tudunk egymásról és bár jól csókol azért ennél több kell. Fog egy tollat és felírja a számát egy cetlire és mondja, ha hiszek a sorban akkor hívjam fel és találkozzunk a Keleti előtt ma 6 kor. Hulla fáradt vagyok és mondtam is neki, hogy fürödni és aludni szeretnék meg nem ártana enni is valamit ő nem tágít végül megígérem neki, hogy felhívom. Ő leszáll én még utazok tovább. Hallom, hogy kattog a vonat alatt a sín és közlik, hogy Végállomás Keleti pályaudvar következik. Szállok le és akkor nézem meg a cetlit és mosolyogva hívom fel, hogy oké akkor itt ismét este 6 kor találkozunk. Majd hazamegyek. Lefürdök. Felöltőzöm egy nyári ruhába és megeszek egy szendvicset és visszamegy a Keletihez ahol ott vár ő, pontos. Egy szál vörös rózsa a kezébe, megcsókol és olyan szorosan, hogy tudom, hogy végem van. Majd a kezével benyúl oda és hagyom neki, még aznap este szeretkezünk. Utána minden este ott találkozunk a Keleti pályaudvarnál este 6 kor, mindig hoz egy szál rózsát, mindig szeretkezünk utána, elviszi a lelkemet és másnap este 6-ig nem is adja vissza. Így megy ez egész nyáron addig amíg nem közli velem, hogy rákos és meg fog halni. Mondom neki, hogy én itt vagyok és rám számíthat. Végig csinálom vele a kemot, eljegyez, leborotváljuk együtt a hajunkat majd egy szép Szeptemberi napon, amikor a nap épp hogy felkelt ő elaludt örökre.

Azóta én viszek ki minden nap pontba 6-kor egy szál rózsát a Keleti pályaudvarra neki és tudom, hogy ott vár rám.

Vége

Egyed-Husti Boglárka
Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ellenszél

Csodaszép az élet úgy hittem, és milyen jó, hogy így gondoltam, hisz az úton örömmel jártam, megtettem mindent, ami illett. Indulni erős lendülettel, legyőzni mindazt,

Teljes bejegyzés »
Prózák
A. J. Vale

Átjáró

– Késtél! – húztam össze szemöldököm és kémleltem Simon esőáztatta arcát. – Aggódtunk. Hol voltál? – A mellettem ülő Lydia apró mozdulatokkal kocogtatta kanalával az

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Szervál Teniszpályán négy szervál áll, az egyikük éppen szervál. Zavarja a pofaszakáll, hosszan üt, s a labda elszáll.   Veréb Poros úton megy a veréb,

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Kajmán Kajmán úrfi a kocsmában, Whyskit vedel egymagában. Rá is szól az öreg kajmán, sokat iszol, ne nyakalj mán!   Kecske Réten legel a vén

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Hernyó Hernyó sétál a levélen, új ruhát vett még a télen. Bárhol ül le, bármely helyen, nem gyűrődik, hernyóselyem.   Görény Görény  elmegy kölnit venni,

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Bölömbika Bölömbika nem nőtt nagyra, még is elég nagy a hangja. Reggel, ahogy szól a madár, felébred az egész határ.   Sündisznó Testét jó sok

Teljes bejegyzés »