Zsalugáterek

• Mondtam, hogy forró! – Józsi bácsi nem hallgatott Kati nénire. Jókorát harapott a frissen sült lekváros buktából. Persze, azonnal vissza is köpte a gőzölgő tésztát. 

• Nehogy leforrázd magad a lekvárral, fel sem tudsz ugrani.  

• Dehogynem! Ezt is csak az orvos találta ki. Húsz éve azt is mondta, hogy a sok cigarettától feketék lesznek a fogaim. És tessék. Hófehéren potyogott ki az összes. 

• Ne gúnyold ki, ez igenis komoly. Egyébként azt is megtiltotta, hogy lépcsőzz a szíved miatt. 

• Hallottál éjjel? Azt hittem, már alszol. Mit keresel annyira? – Kati néni óvatosan lökte lábával a hintaágyat, melyben kora délután időztek. Ölében egy fából készült kacatos ládát tartott. Ráncos ujjaival pakolgatta a fadoboz mélyén fekvő poros tárgyacskákat. 

• Cérnát. Persze, hogy hallottalak. Úgy nyikorogtak a lépcsőfokok, akár a szomszéd kutya vonyítása. Négyig jutottál. Hát hol van ez az átkozott… 

• Igen, a negyediken le kellett ülnöm, úgy remegtek a lábaim. Emlékszel?  Az esküvőnk után a karjaimban futottam fel veled. Tizenkét lépcsőfok. Mostanra örök távolság. Ott van, pont a kezed alatt a fehér cérna. Nem jó? 

• Nem, nem jó. Felkiálthattál volna és lejövök, amíg elalszol. Most már kihűlt a bukta, egyél. Vigyázz az ingedre!  

• Nem mertem, gondoltam, már alszol. És ha sikerül és odaérek? Még történhetnek csodák, akkor legyen meglepetés. – Józsi bácsi táskás, ereszkedett szemeiben nyoma sem volt vénségnek. Tekintete fiatalon, elszántan villant. Kati néni ritkult pillái alatt gyermeteg, halvány remény csillant.  

• Bár lent aludhatnék veled, de tudod…a zsalugáterek. Annyira hangosan csattognak, elég, ha csak a szellő mozgatja őket. Félek a hangjuktól, nyugtalanná tesznek. Az orvos azt mondta, a mi korunkban igen fontos az alvás. Mindjárt jövök, megnézem a tv alatt.  

• Annyiszor elindultam, hogy leszedjem őket. Szerelhetnék redőnyt az ablakokra. Olyan egyszerű lenne. Csak leengedjük este, reggel felhúzzuk és alszunk, mint a bunda. – Józsi bácsi fájdalmasan tekintett az ablaknál hagyott érintetlen szerszámos ládájára. 

Kati néni visszaült a hintaágyba. 

• Jó lenne. – Nem mondott többet, ő is elvett egy illatos süteményt. Elgondolkodva meredt a távolba. A zsalugáterek miatt olyan különleges közös házuk. Józsi bácsi készítette őket sok- sok nyárral ezelőtt, finom csigavonalakat faragott beléjük, végül együtt gesztenyebarnára festették őket. Sajnos bármennyire is csodásan mutattak, valóban nyomasztó hanggal csattogtak, álmok nélkül hagyva Kati nénit. Az alsó szinten lévő nappali ablakát díszítették, ahol Józsi bácsi aludt. Őt nem zavarták az efféle zajok, idővel hozzájuk szokott. Legyengült szervezete miatt már nem mászhatta meg a meredek lépcsőfokokat, amelyek közös hálószobájukba vezettek. 

• Megtaláltad végre? Józsi bácsi hangjára Kati néni észhez tért, majd újra felpattant, hogy a tv alatt kutakodjon.  

Noha nem értette, mi olyan sürgős varrnivalója akad szombat délután, örült, hogy kicsit magára maradt. Úgy döntött, aznap legyőzi a távolságot. Egyszerre csak három lépcsőfokot tesz majd meg. Aztán pihenés. Lesz ideje bőven. Kiszámolta, ha nyolc órakor elindul, éjfélre akár oda is érhet. Lévén kellő erőt gyűjtsön, felidézte magában rég látott hálószobájukat. Barackszín falak, fehér függöny. Az éjjeli szekrényen Kati néni friss vágott virágai. Ágyuk előtt kicsi, rózsamintás szőnyeg. Rajta Kati néni papucsa. Végül maga Kati néni. Így teljes a kép. Óvatosan kinyújtotta gyenge lábait, hogy elinduljon. Minél előbb, annál jobb. Amikor segítségképp megkapaszkodott a hintaágy vázában, hangos csörömpölést hallott bentről, majd egy éles kiáltást: 

• Megtaláltam! 

Egy pillanat múlva Kati nénit látta közeledni. Arca kipirult, laza kontyából néhány ősz tincs szökött kócosan homloka fölé. Józsi bácsi bosszankodva próbálta kitalálni, mi lehet ilyen fontos feleségének, amikor ő épp elszánt tervét igyekszik megvalósítani. 

• Na, megvannak végre a cérnáid? – Józsi bácsi türelmetlenül várta a választ. Lélekben már ott állt a lépcső tetején. 

• Dehogy, te csacsi! A füldugóim! 

Author: Karczag Bernadett

Karczag Bernadett vagyok, közel 30 éves győri lány. Jelenleg a győri kórház mikrobiológia labor csapatában dolgozom. Legelső falatnyi történeteimet kisiskolás koromban írtam, főként Ray Bradbury hatására. Az elmúlt időszakban csupán elvétve foglalkoztam írással, az utóbbi egy évben viszont újra magához ragadott a sorokban megbúvó varázslat. Nagy öröm számomra, hogy e csodás közösség tagja lehetek.