Farport városa arról volt híres, hogy a mellette lévő öbölben időről időre feltűnt egy különösen viselkedő hosszúszárnyú bálna. Nagy érdeklődést mutatott az emberek iránt: rendszerint odaúszott a kisebb hajókhoz, és egy darabon mellettük haladt, miközben ki-kiemelte a fejét a vízből. Ezt a furcsa jelenséget senki nem tudta megmagyarázni, mindenesetre mivel a cet ártalmatlannak bizonyult, hamar az emberek kedvencévé vált. Még becenevet is kapott: mindenki csak úgy emlegette, hogy „Sebhelyes”, utalva a farokuszonyán látható forradásra.
Néhány éven belül Sebhelyes igazi hírességgé vált, előbb csak a környéken, azután az egész országban, sőt a határokon túl is elterjedt a híre. Több tévéműsorban feltűnt, majd dokumentumfilm készült róla, és ezt követően egyre több turista érkezett az apró kikötővárosba, hogy saját szemével láthassa. A helyiek közül egyesek elkezdtek bálnafigyelő hajókázásokat szervezni, míg mások az állatot ábrázoló ajándéktárgyak készítésébe fogtak. Plüssfigurák, pólók, kulcstartók – szinte bármit el tudtak adni Sebhelyessel.
Egyik alkalommal, amikor turisták kis csoportját vitték ki, hogy együtt ússzanak a bálnával, a társasággal tartott egy idősebb férfi is. Az illető láthatóan nagyon kíváncsi volt az állatra, hiszen az egész odavezető hajóúton a kapitányt faggatta. Majdnem minden kérdésére választ is kapott, egyet kivéve: azt, hogy hány éve járt vissza az öbölbe Sebhelyes. Ezt is csak azért nem tudta megmondani a kapitány, mert valójában senki sem tudta a városban, hogy mikor jelent meg itt először a cet.
Amint megérkeztek arra a területre, ahol általában fel szokott bukkanni a bálna, horgonyt vetettek, és a merülésre készülve mindenki felvette a búvárruhát. Nem is kellett sokat várniuk Sebhelyesre, aki amint észrevette őket, odaúszott a kis méretű hajóhoz. Az öregúrnak felcsillant a szeme, és halkan halkan azt mormolta:
– Ezt nem hiszem el!
– Szép nagy példány, ugye? Figyelje a farkát, amikor kiemeli a vízből! Akkor észreveheti a sebet, amiről a nevét kapta! – magyarázta a kapitány.
– Igen, láttam! – felelte az idős úr elérzékenyülten.
A kapitányt nem lepte meg ez a reakció, mivel rengeteg embert kihozott már ide, és elég sűrűn találkozott már olyannal, hogy valakit nagyon megérintett a találkozás élménye.
Időközben Sebhelyes tett egy kört körülöttük, azután egészen megközelítette a hajótestet, és kidugta a fejét, éppen ott, ahol az öreg a víz felé hajolt. A férfi kinyújtotta a kezét, és megsimogatta az állatot, aki néhány pillanatra mozdulatlanná vált, majd elmerült, hogy aztán nem sokkal később mindannyiuk meglepetésére hirtelen kiugorjon a vízből. Ahogy ráhasalt a tenger felszínére, és ismét alábukott, rendesen lefröcskölte a hajó utasait.
– Na, ez már döfi! Ilyet még sohase láttam tőle! – kiáltott fel a kapitány, majd megköszörülte a torkát. – Lám, hogy produkálja magát a tiszteletünkre!
A turisták a vezetőjüket követve egyesével a vízbe ereszkedtek, és Sebhelyest követve egy kissé eltávolodtak a hajótól. Bár a tapasztalatok szerint az állat szelíden szokott viselkedni, a szervezők a balesetek elkerülése érdekében óvatosak voltak, és még az indulás előtt, a rövid eligazítás során elmondták nekik, hogy tartsanak tőle néhány méteres távolságot. Az idős férfinak azonban más elképzelései voltak: hirtelen elszakadt a csoporttól, és meglepő fürgeséggel odasiklott a bálnához, ráhelyezte az tenyerét az oldalára, és úgy lebegett mellette, hogy a hatalmas szemébe tudjon nézni.
Sebhelyes hirtelen finoman az öreg felé mozdult, mire ő széttárta karjait, mintha csak átölelni próbálná. A történéseket meglepetten szemlélő többiek számára elsőre úgy tűnt, mintha a cet arrébb akarná taszítani a búvárt. Éppen ezért a merülésvezető – amint első megdöbbenéséből felocsúdott – megindult felé, hogy arrébb rángassa az öreget, ő azonban felé tartott kezével megállította. Néhány pillanat után pedig világossá vált, hogy Sebhelyes inkább csak játékosan böködi a férfit. Ezt követően a bálna tett néhány kört a társaság körül, közben jellegzetes, csipogó-kattogó hangokat hallatott, aztán egyszer csak elfordult, és tovaúszott.
A visszaúton a turistacsoport tagjai azon lelkendeztek, hogy milyen különleges élményben volt részük – miközben a vezető mindent elmesélt a kapitánynak, aki elképedve hallgatta a beszámolót. Miután partot értek, a társaság elindult a kikötőben lévő szuvenírbolt felé, az öreg viszont megállt a mólón, és merengve nézte a hullámzó tengert. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy összerezzent, amikor a kapitány mellé lépett, és megszólította:
– Ne haragudjon, uram, de muszáj megkérdeznem, hogy magának volt már dolga bálnákkal, igaz? Simon, a búvárvezetőnk mindig nagyon szigorú, de azt mondta, valamiért látszott, hogy nem először csinálja ezt, ezért is nem adott magának fejmosást.
– Hát igen, tudom én, hogy szabályt szegtem. Emiatt majd még elnézést fogok kérni a vezetőnktől – mondta az idős férfi, majd nagyot sóhajtott. – De egyszerűen nem tudtam uralkodni magamon. Való igaz, hogy volt már dolgom bálnákkal. Sőt, ezzel a példánnyal is.
– Ismeri Sebhelyest? – kérdezte hüledezve a kapitány.
– Így van. Annak idején tengerbiológusként jártam itt a környéken. Csináltunk néhány felvételt Sebhelyesről és a társairól, aztán még egy kicsit úszkáltam vele. Egyszer csak hirtelen odaúszott hozzám, és elkezdett a fejével felfelé lökdösni. A végén úgy megtaszított, hogy kirepültem a vízből. Nem tudtam, mire véljem a dolgot, és hazudnék, ha azt mondanám, kicsit se ijedtem meg. Persze egyből visszaestem, de alig kezdtem merülni, azt éreztem, hogy a bálna alám úszott, és igyekezett a fején tartani. Mivel jobb ötletem nem volt, próbáltam valahogy megkapaszkodni – az öreg teljesen beleélte magát a mesélésbe, és kezeivel mutatta, hogy milyen mozdulatokat tett a vízben. – Aztán, amikor egy kicsit elfordult, furcsa módon úgy tűnt, mintha elkerekedett volna a szeme. Oldalra pillantottam, a tekintetemmel a társaimat keresve, akik már visszaindultak a hajó felé, és akkor vettem észre, hogy kicsit arrébb két másik bálna egy hatalmas cápát próbál elzavarni. Végtelenségnek tűnő pár perc után a cápa feladta, és tovaúszott. Köszönetképpen megsimogattam Sebhelyest, aztán még egy darabig ott maradtam mellette, végül visszaindultam a hajóhoz. Egészen addig elkísért. Hihetetlen élmény volt! Ha más mesélné ezt nekem, egész biztosan azt gondolnám, hogy csak kitalálta a dolgot. Magát se hibáztatom, ha nem hiszi el. Pedig így történt! Ja, igen, azt el is felejtettem mondani, hogy nagyjából ott horgonyoztunk, ahol ma is találkoztunk a bálnával.
– Azt akarja mondani, hogy Sebhelyes azért jár ide vissza, mert azt várta, hogy újra láthassa magát?
– Én azt gondolom, hogy igen. Persze ez csak egy elmélet – vállat vont. – Mindenesetre annyi biztos, hogy amikor annak idején én és a társaim találkoztunk vele, akkor még nem úszott oda úgy a hajókhoz, ahogyan most csinálja. Tehát ezt a szokását csak azután vette fel. Azt pedig maga is láthatta, hogyan reagált, amikor észrevett engem. Egyértelmű, hogy felismert!
– Így már értem, miért kérdezte, hogy mióta jár az öbölbe Sebhelyes! – a kapitány csettintett. – Mondja, hány éve történt ez az eset, amit elmesélt?
– Idén lesz 31 éve!
– A mindenit! Elképesztő, hogy ilyen sokáig képes emlékezni valakire! Na és maga azóta egyszer se fordult meg itt?
– Nem! Miután itt befejeztük a munkát, jött a következő. Tudja, az egy elég sűrű évtized volt, és persze azután is mindig volt valami. Meg hát, őszintén szólva, sose gondoltam volna, hogy ennyire megjegyez magának Sebhelyes! Ha tudtam volna, hogy idejár miattam, minden alkalmat megragadok, hogy kijöjjek hozzá! De mivel nem nézek tévét, nem találkoztam a híradásokkal. Egy véletlennek köszönhetem, hogy végül is nemrégiben tudomást szereztem a dologról. Az történt ugyanis, hogy az egyik ismerősöm látta azt a dokumentumfilmet, amit néhány éve forgattak az öbölben, és már egy ideje nyaggatott, hogy nézzem meg. Néhány hete aztán egy betegség ágyhoz kötött, ezért kellett valami, ami eltereli a figyelmem, és akkor jól jött a néznivaló. Amikor megláttam a filmben, egyből felismertem azt a jellegzetes sebet a farkán! Ezek után muszáj volt ideutaznom!
– Milyen kár, hogy eddig nem ismertük a történetét! Máskülönben nem maradhatott volna ki a filmből! – a kapitány vállon veregette az öreget. – Na, de ne aggódjon! Egészen biztosan csinálnak még másikat is!
– Bevallom, a kamera mögött jobban érzem magam, mint előtte, úgyhogy olyan nagyon nem bánom, hogy nem kellett szerepelnem. De tudom, ez olyasmi, amire sokan lennének kíváncsiak, és azt hiszem, Sebhelyes is megérdemli, hogy megismerjék a sztoriját, szóval ha valaki ismét filmet forgatna róla, nem fogok elzárkózni a nyilatkozattól! Viszont nem szeretném egy tányéron viszontlátni az arcom!
A kapitány felnevetett.
– Ezt meg tudom érteni – szólt aztán. – Na és mondja, mint biológus, mivel magyarázza ezt a viselkedést? Mi lehet az oka, hogy Sebhelyes ennyire szereti magát?
– Őszinte leszek, fogalmam sincs! Amióta megnéztem a dokumentumfilmet, ezen gondolkodtam, és nem tudok rájönni. De az igazság az, hogy a természetben semmi se biztos. Nincs mindig mindenre egyértelmű magyarázatunk. Különösen ilyenkor, amikor felbukkan egy különc példány, amely a megszokottól eltérően viselkedik. Szerintem éppen abban áll az állatvilág csodája, hogy kiismerhetetlen!
Author: Barna Benedek
Lengyel Menyhért és Veres Péter szülővárosában nőttem fel, a csodás világokat és különös figurákat felvonultató történetek bűvöletében. Idővel magam is elkezdtem ilyeneket kitalálni, a sztorik egy része pedig végül betűk és szóközök halmazaként egy lapon vagy fájlban végezte. Eleinte az ötleteimből többnyire rövidebb-hosszabb novellákat farigcsáltam – illetve néhanapján, ha az ihlet úgy hozta, megformáltam egy-egy versfélét is –, aztán a közelmúltban úgy döntöttem, hogy ideje nagyobb lélegzetű alkotásokba vágni a fejszét. Témát, műfajt, és hangulatot illetően szeretek kísérletezni, de elsősorban mesék és fikciós irodalom területén szorgoskodom. Terveimet pedig nem is számolom. Sokáig nem kerestem igazán a lehetőségeket a publikálásra, csak az utóbbi időben kezdtem ezzel foglalkozni, nagy örömömre nem is eredménytelenül. Egyik első hosszabb munkám, a „Mesélj még, Rémusz bácsi!” című mesegyűjtemény az Irodalmi Rádió gondozásában jelent meg 2024-ben. Időközben pedig több rövid írásom is napvilágot látott, ezekből válogatok az alábbi felsorolásban: – „A gödör” (novella, a „Cirkusz a moziban” antológiában, 2023); online is elérhető: https://irodalmiradio.hu/2025/02/18/a-godor/ – „A minden kívánságot teljesítő gép” (mese, a Szitakötő folyóirat 65. számában, 2024); online is elérhető: https://ligetmuhely.com/szitakoto/barna-benedek-a-minden-kivansagot-teljesito-gep/ – „Miért ment szabadságra a Húsvéti Nyúl?” (fiktív levél, a „Mit rejt az üde függöny?” antológiában, 2024); online is elérhető: https://irodalmiradio.hu/2025/04/16/miert-ment-szabadsagra-a-husveti-nyul/ – „Elkeseredett haragosok” (novella, a „Falvak-városok”...
